Lukács Sándor, Kiss-B.Atilla, Harag Ilona, Kucsera Tamás Gergely, Sebők Klára, Juhász Judit

Harag György-emlékév indul az MMA szervezésében

Harag György (1925–1985), a Kolozsvári Állami Magyar Színház egykori főrendezője, az erdélyi, a magyarországi és a román színházművészet és színháztörténet korszakos művésze tiszteletére szervez emlékévet a Magyar Művészeti Akadémia. A márciusban induló színes programsorozat felidézi a hatvanas, hetvenes és a nyolcvanas évek színházi történéseit, felhasználva minden elérhető eredeti dokumentumot, riportot, fényképet, filmfelvételt, személyes vallomást, emlékezést, amely kivételes gyűjtemény a színházi múltat kutató történészek számára és méltó emléket idéz a nagyszerű és mindenki által szeretett színházi szakembernek – születése kilencvenötödik és halálának harmincötödik évfordulóján. Alakját az emlékévben vándorkiállítással, emlékkötettel, dokumentumfilmmel és diákszínjátszó-fesztivállal is megidézi az MMA.
27 de Fevereiro de 2020

Vidnyánszky Attila a Nemzeti Színház új vezetője

Vidnyánszky Attila a Nemzeti Színház új vezetője – jelentette be Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere hétfőn (2012.december 17.) Budapesten.

17 de Dezembro de 2012

Valóság és Illúzió – képzőművészeti kiállítás a cirkusz és varieté témakörében

A MACIVA Magyar Cirkusz és Varieté Nonprofit Kft. és a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének tematikus képzőművészeti kiállítása nyílt meg Valóság és Illúzió címmel 2012. december 11-én a Fővárosi Nagycirkuszban.

13 de Dezembro de 2012

Adáshiba Veszprémben

A Bódog-család legkisebb fiúk, Imrus tizennyolcadik születésnapját ünneplik. Összegyűlik a család, s közben folyamatosan nézik a tévét. Életüket egy dolog képes felkavarni: amikor albérlőjük elrontja a készüléket. – Szakonyi Károly Adáshiba című darabjának bemutatója december 14-én, pénteken este hét órakor lesz a Veszprémi Petőfi Színház nagyszínpadán. 

12 de Dezembro de 2012

„Életem a bábjáték – bölcsőtől a sírig" – Könyv Kemény Henrikről

A vásári bábjátszás egy éve elhunyt mesterére, Kemény Henrikre emlékezett a Magyar Művészeti Akadémia és a  Korngut-Kemény Alapítvány a művész Életem a bábjáték - bölcsőtől a sírig című könyvének ünnepélyes bemutatóján, 2012. november 30-án délelőtt. 

30 de Novembro de 2012

Nívódíjat kapott Blaskó Péter

A Gyulai Várszínház és a gyulai önkormányzat a Sík Ferenc-nívódíjat idén Blaskó Péter színművésznek ítélte oda a Mórok című darab bemutatójában Achmed szerepének magas szintű megformálásáért. A Várszínház két évtizedes hagyományaihoz híven a harmincfős művészeti testület szavazatai alapján, az önkormányzati testület jóváhagyása mellett a 2012-es nyári várjátékokon nyújtott kimagasló művészeti teljesítmények részesültek elismerésben.

15 de Novembro de 2012
Primeiro Último