Czikora István László, az MMA ösztöndíjasa

MMA-nap a győri táncfesztiválon

2019-ben már tizenötödik alkalommal rendezte meg a Győri Balett a magyar hivatásos táncegyüttesek legnagyobb országos seregszemléjét: a Magyar Tánc­fesztivált. Magyarország professzionális társulatai a Győri Nemzeti Színház Nagyszínpadán, az alternatív, kísérletező előadások pedig a stúdió­színpadként szolgáló Kisfaludy teremben mutatkozhattak meg. A Magyar Művészeti Akadémia az idei évben is támogatója volt az egyhetes rendezvénynek, ahol az immár hagyományosan megrendezésre kerülő MMA-nap keretében a szépszámú érdeklődő szakmai programokon vehetett részt.
A Győri Balett új stúdiójában június 21-én Kiss János, a Győri Balett igazgatója, az MMA levelező tagja köszöntőjét követően előbb „A balerina imázs változása napjainkig" címmel Major Rita tánctörténész előadását hallgathatta meg a megjelent szakmai és civil közönség. Majd két különleges összeállítást mutattak be „Prezentációk a Magyar Művészeti Akadémia ösztöndíjasainak munkából" címmel.
2018 szeptemberétől mintegy száz művész kapott támogatást a Magyar Művészeti Akadémiától ösztöndíjprogram keretében. A pályázatra több mint 1500-an jelentkeztek, a pályázók köréből választották ki a száz idei ösztöndíjast. Közülük hívtak meg a táncfesztivál szervezői két művészt, egy operaénekest és egy színészt, hogy a szakmai programsorozat keretében bemutassák prezentációikat.
A művészet és az oktatás kapcsolatát elemezte előadásában Czikora István László és Kozma Gábor Viktor. Előbbi „Szavakon túl – Állami gondozott gyermekek fejlesztése, integrálása, művészeti fejlődése a zene, a színészi és mozgásos helyzetgyakorlatok által" összefoglaló címmel mutatta be e témakört. A fiatal operaénekes saját élettörténetén keresztül elemezte a hátrányos helyzetű kisgyermekek részére biztosított zenei képzés lehetőségeit.
A másik MMA-ösztöndíjas pedig „Színésztréningek magyar nyelvű kutatása, oktatása és alkotói felhasználása" elnevezésű előadásával örvendeztette meg a szépszámú, a prezentációkhoz kapcsolódó gyakorlatokba és feladatokba aktívan bekapcsolódó érdeklődőt.
Kozma Gábor Viktor külföldi kurzusokon elsajátított tudásanyagból gyakorlatsort állított össze, amely a különböző tréningtechnikák elemeit felhasználva a magyar nyelvű színészek számára kínál gyakorlati útmutatót, ezt ismertette a nap vendégeivel.

Forrás: ittvagyokamagyartancfesztivalon.blog.hu / Szalay Tamás / kisalföld.hu
26 de Junho de 2019  |  kiss jános mma-ösztöndíjasok magyar táncfesztivál