Film- és Fotóművészet
Filmművészeti elismerő oklevelek
A szeptember 23-i ünnepélyes eseményen Tímár Péter filmrendező, Szilágyi Andor forgatókönyvíró, író, filmrendező és Schelb Gyula hangmérnök vehetett át díjat. Az akadémia részéről Buglya Sándor és Haris László, az MMA elnökségének tagjai, valamint Zsigmond Dezső, a Film- és Fotóművészeti Tagozat vezetője vett részt a rendezvényen.
Megemlékezések 1956-ról
1956. október 23-a alkalmából számos megemlékezést tartanak országszerte, illetve határainkon túl. A programok részben a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) támogatásával, illetve akadémikusai részvételével valósulnak meg.
Emese és a varázslatos lányok
Elkapkodták Tóth György fotóművész aktjait Kínában
Pekingi tárlattal ért véget Tóth György Balogh Rudolf- és Magyar Fotográfia Nagydíjas fotóművész, az MMA rendes tagja kínai kiállítássorozata, amely 2018 óta nyolc egyéni és csoportos tárlaton való részvételt jelentett. A kiállításokat a művész galeristája, Erdész László szervezte és – mint arról a művész érdeklődésünkre beszámolt – az erkölcsi elismerésen túl figyelemreméltó üzleti sikert is hozott a számára. A kiállított képek közül ugyanis csak nagyon kevés tért haza, a kínai gyűjtők körében szinte mind elkelt.
Filmes konferencia az Alexandre Trauner Art Film Fesztiválon
A művészet tudatossága, a tudatosság művészete címmel tartanak konferenciát az Alexandre Trauner Art Film Fesztiválon október 19-én, Szolnokon, a TISZApART Moziban. A rendezvényt a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság és a Tisza Mozi Kft. szervezi Az esemény társszervezői: a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem és a Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet.
„Beletenni a láthatóba a láthatatlant"
Máthé Tibor születésnapi köszöntése a Pesti Vigadóban
A Magyar Művészeti Akadémia Film- és Fotóművészeti Tagozata 80. születésnapja alkalmából szeptember 13-án a Pesti Vigadóban köszöntötte Máthé Tibor Kossuth-díjas operatőrt, az MMA rendes tagját. Az eseményen az érdeklődők egy készülő portréfilmet tekinthettek meg az ünnepeltről, ezt követően Mispál Attila operatőr, film- és színházi rendező, forgatókönyvíró, az MMA rendes tagja beszélgetett Máthé Tiborral pályájáról, operatőri életművéről. Köszöntőt Buglya Sándor filmrendező, az MMA Film- és Fotóművészeti Tagozatának vezetője mondott.
Magyarország 365 fotópályázat
Ötödik alkalommal hirdették meg a Magyarország 365 fotópályázat, idén a korábbi három helyett már öt kategóriában. Az eredetileg 2019-ben indított kezdeményezés célja, hogy profi és amatőr fotográfusok alkotásain keresztül mutassuk be hazánk szépségeit, és mindazt, amire büszkék lehetünk. A zsűri tagja többek között Haris László fotóművész, a Magyar Művészeti Akadémia elnökségi tagja is.