Esemény - helyszín kép
Esemény - nagy kép

Átadták a Hazám-díjat

Idén tizenharmadik alkalommal került átadásra a Hazám-díj. A 2001-ben alapított díj József Attila Hazám című költeményéről kapta nevét, az elismerést heten kapják meg, mert a versciklus hét szonettből áll. Marton Éva is a díjazottak közt van.
A Hazám-díj kuratóriuma a kitüntetést minden évben azoknak a művészeknek és tudósoknak adományozza, akik a magyar közgondolkodásban, az ország tudományos, illetve kulturális és művészeti életében kiemelkedő tevékenységet folytattak, életművükkel Magyarországot szolgálták. Az idei díjazottak: Bitó László író, orvos, fiziológus, Fischer Iván zeneszerző, karmester, Harasztÿ István szobrászművész, Ilia Mihály irodalomtörténész, Kornai János közgazdász, Marton Éva operaénekes, valamint Végel László író.
// ]]>