Az animáció ünnepe Kecskeméten

Június 19-én veszi kezdetét a 14. Kecskeméti Animációs Filmfesztivál (KAFF), amelynek 11. alkalommal lesz a társa az Európai Animációs Játékfilm és TV-film fesztivál. Öt napon keresztül több mint 300 film látható nyolc helyszínen, emellett számos kiállítás, mesterkurzus, könyvbemutató és egyéb szakmai program várja az érdeklődőket. A kétévente megrendezendő KAFF a legmagyarabb fesztiválként tekint önmagára, hiszen a világban elszórtan élő, kiváló magyar animátorok itt mutathatják be legújabb filmjüket. Az idei szemle unikuma lesz, hogy a negyven évvel ezelőtt Oscar-díjat nyert Rófusz Ferenc is ringbe száll, némelyek szerint igen provokatív, megosztó filmjével, Az Utolsó vacsorával. A fesztivál kiemelt támogatója a Magyar Művészeti Akadémia is.
17 czerwiec 2019

AranyÓrák

2017-ben, az Arany János-emlékévhez, a magyar irodalom egyik legkiemelkedőbb egyénisége születésének 200. évfordulójához kapcsolódva indult el a Magyar Művészeti Akadémia Hallgatni Aranyt! című nagyszabású projektje. Így született meg a hallgatniaranyt.hu portál, az Arany János 131 versét és 70 levelét – továbbá irodalomtörténeti tanulmányokat és a költő életművéhez kapcsolodó kisfilmeket is – tartalmazó online hangoskönyv, több mint hetven színművészünk közreműködésével. Ezt a honlapot népszerűsítette a tavalyi évben induló kampány: Náray Erika színművész vezetésével tartottak országszerte rendhagyó irodalomórát középiskolásoknak. A program ezen a tavaszon is folytatódott újabb 12, köztük határon túli helyszínen, s ma zárul a Madách Imre Gimnáziumban; az irodalmi roadshow Arany János életművét hozza közelebb a diákokhoz.

10 maj 2019

Gyémánt László, Schrammel Imre, Bertalan Tivadar – három művész Újpestről

A tavaly szeptemberben nyílt UP Újpesti Rendezvénytér figyelemre méltó gesztussal, három kimagasló alkotó művészetének bemutatásával avatta fel az intézmény Topáz termét. Gyémánt László festőművész, az MMA köztestületi tagja, Schrammel Imre keramikus, és Bertalan Tivadar látványtervező, az MMA rendes tagjai munkásságának válogatott ékköveiből megrendezett kiállítás május 7-i nyitóestje egy rendkívül szép iniciálét rajzolt a rendezvényközpont egyre tartalmasabbá váló, kulturális programokban bővelkedő könyvének első lapjára. A tárlat megnyitóbeszédét Wintermantel Zsolt, Újpest polgármestere tartotta, emberközeli, értő ismertetéssel a tárlat kurátora, a szintén újpesti illetőségű Szunyoghy András festő- és grafikusművész, az MMA rendes tagja szolgált.

9 maj 2019

Nagy Gáspár-emlékkonferencia az MMA támogatásával

A Nagy Gáspár Alapítvány szervezésében és a Magyar Művészeti Akadémia támogatásával 2019. május 7-én Nagy Gáspár-emlékkonferenciát tartottak a költő születésének 70. évfordulója alkalmából a Petőfi Irodalmi Múzeumban, ahol tíz szakember mondta el gondolatait a 2007-ben – tragikusan korán, mindössze 57 évesen – elhunyt művészről és munkásságáról. A Bérbaltaváron született Nagy Gáspár (1949–2007), a Magyar Művészeti Akadémia posztumusz tiszteleti tagja (a DIA tagja)  május 4-én lett volna hetvenesztendős.

9 maj 2019

A magyar animáció története Stuttgartban

A Stuttgarti Magyar Intézetben nyílik meg május 2-án a Trickfilm fesztiválhoz kapcsolódó magyar animáció-történeti kiállítás, amely május 20-ig tekinthető meg. A tárlatot dr. Kucsera Tamás Gergely, az MMA főtitkára nyitja meg, köszöntőt mond Fülöp József, a budapesti Moholy-Nagy Művészeti Egyetem rektora. A Magyar Művészeti Akadémia által létrehozott és az utóbbi években már számos hazai és külföldi helyszínt is megjárt MAGYAR ANIMÁCIÓ 100 kiállítás az első amatőr trükkfilmkísérletektől a videómegosztókon nézőcsúcsokat döntögető kortárs animációs kisfilmekig mutatja be ennek a sokféle és változatos animációsfilmes történetnek a legfontosabb állomásait, máig kiemelkedő filmjeit, a technika fejlődését és a filmek mögött álló alkotókat.

2 maj 2019
Pierwszy Ostatni
// ]]>