Az animáció ünnepe Kecskeméten

Június 19-én veszi kezdetét a 14. Kecskeméti Animációs Filmfesztivál (KAFF), amelynek 11. alkalommal lesz a társa az Európai Animációs Játékfilm és TV-film fesztivál. Öt napon keresztül több mint 300 film látható nyolc helyszínen, emellett számos kiállítás, mesterkurzus, könyvbemutató és egyéb szakmai program várja az érdeklődőket. A kétévente megrendezendő KAFF a legmagyarabb fesztiválként tekint önmagára, hiszen a világban elszórtan élő, kiváló magyar animátorok itt mutathatják be legújabb filmjüket. Az idei szemle unikuma lesz, hogy a negyven évvel ezelőtt Oscar-díjat nyert Rófusz Ferenc is ringbe száll, némelyek szerint igen provokatív, megosztó filmjével, Az Utolsó vacsorával. A fesztivál kiemelt támogatója a Magyar Művészeti Akadémia is.
17 czerwiec 2019

A méltánytalanul elfeledett író

Idén kettős évfordulót ünneplünk. Kodolányi János 120 évvel ezelőtt 1899-ben született és 50 évvel ezelőtt, vagyis 1969-ben hunyt el. A 20. századi magyar irodalom egyik legígéretesebb alkotójáról mégis kevés szó esik. Ezen igyekszik változtatni a Magyar Művészeti Akadémia, amely 2019-ben több rendezvényt is szervez Kodolányi alakja körül. [Ehhez lásd korábbi cikkünket.] Az emlékév egyik legfontosabb eseménye 2019. május 14-én volt, amikor egész napos konferencián idézték fel alakját a Pesti Vigadó Makovecz termében. Az eseményen irodalomtörténészek, írók, költők és családtagok beszéltek Kodolányi irodalmi és közéleti tevékenységéről.

17 maj 2019

Sulyok Miklós: Bodonyi Csaba építészete

A Magyar Művészeti Akadémia megbízásából az MMA Kiadónál jelent meg az Építőművészeti Tagozat akadémikusait bemutató sorozat újabb kötete, mely Bodonyi Csaba munkásságát foglalja össze. A szerző, Sulyok Miklós művészettörténész tematikus egységekre bontva elemzi Bodonyi Csaba építész életművét. Bemutatja a Nyíregyházán született, majd Miskolchoz mindmáig szorosan kötődő építőművész szakmai pályáját az 1970-es évek szigorúan konstruktív, funkcionalista szemléletétől kezdve a kétezres évek árnyaltabb, regionalista karakterű megközelítéséig. A könyvet a TÉR///ERŐ II. Építészeti Nemzeti Szalon egyik kísérő rendezvényeként a szerző, valamint Bán András műkritikus mutatta be a Műcsarnokban.

15 maj 2019

Irodalmi tavaszköszöntő

A Magyar Művészeti Akadémia Irodalmi Tagozata ötödik éve szervez Irodalmi Gálát. Minden évben két alkalommal – tavasszal és ősszel – rendezik az eseményt, amelynek segítségével élő kapcsolatot teremtenek – az MMA szellemiségéhez méltóan – írók, költők, illetve a közönség között. Így volt ez 2019. május 10-én este is a Pesti Vigadóban, ahol kortárs és a közelmúltban elhunyt költők, írók műveiből olvasott fel részletet Bálint Márta, Újhelyi Kinga, Szabó András és Zámbori Soma színművész, valamint Rátóti Zoltán, az MMA rendes tagja. Az irodalmi szemelvények között zeneművek szólaltak meg, valamint beszélgetést is hallgattak az érdeklődők Demeter Szilárddal, a Petőfi Irodalmi Múzeum új főigazgatójával és Kodolányi Gyulával, az MMA rendes tagjával. Az estet Mezey Katalin, az MMA Irodalmi Tagozatának vezetője és Wiegmann Alfréd szerkesztette, illetve rendezte.

13 maj 2019

Felavatták Mács József író szobrát

A Felvidék krónikása, aki regényeiben tovább él

Két irodalmárról, Mács József bátki születésű íróról, az MMA néhai tagjáról és Tóth Elemér, hanvai illetőségű költőről emlékeztek meg 2019. május 8-án a szlovákiai Dél-Gömörben, Hanván. Gömör első kulturális kávézójának udvarán avatóünnepségen leleplezték mellszobraikat, bemutatták a két irodalmár életútját, méltatták műveiket. Az eseményen részt vettek a Magyar Művészeti Akadémia képviselői is, az Irodalmi Tagozat részéről Ács Margit író és Ágh István költő méltatta Mács József életútját.

10 maj 2019
Pierwszy Ostatni
// ]]>