Szurcsik József képzőművész, társkurátor

Online járható be a II. Képzőművészeti Nemzeti Szalon

Az elmúlt hat évben a Magyar Művészeti Akadémia kezdeményezésére a Műcsarnokban komoly szakmai és közönségérdeklődés mellett, műfajonkénti elosztásban valósultak meg az egyes művészeti ágak friss teljesítményét bemutató Szalonok. 2020-ban újra Képzőművészeti Szalon következik, melyet a fennálló járványügyi veszélyhelyzetre való tekintettel egyelőre virtuálisan mutatunk be. Az eredetileg március 28-ára tervezett megnyitó helyett online jelentkezik az MMA intézménye: szombaton 11 órakor Szegő György DLA, a Műcsarnok művészeti igazgatója köszöntőjét és Szurcsik József kurátor, az MMA rendes tagja megnyitóbeszédét itt osztjuk meg Önökkel. A megnyitót követően a kiállítást virtuálisan lehet bejárni. A Szabadjáték / II. Képzőművészeti Nemzeti Szalon kiállításon mintegy 200 alkotó friss, az utóbbi öt évben készült munkáit – festményeket, szobrokat, grafikákat, videóműveket és installációs alkotásokat – láthatunk (igaz, csak otthonról) a Műcsarnok termeiben.
27 marzec 2020

A Magyar Művészeti Akadémia Titkárságán (Andrássy úti irodaház) 2020. március 12-től a személyes ügyfélfogadás előre egyeztett időpontban lehetséges. Az ügyintézés az ismert telefonos, valamint e-mailes elérhetőségeken zavartalan. Elérhetőségek: https://www.mma.hu/hu/titkarsag_cimek
 
Tájékoztatjuk továbbá a programjaink iránt érdeklődőket, hogy a korábban meghirdetett márciusi és áprilisi rendezvények elhalasztásáról döntött az Akadémia, amelyek később meghatározandó időpontban kerülnek megrendezésre. Intézményeink nyitvatartásáról, elérhetőségéről azok honlapjain érhető el naprakész információ.

Pályázatok


MMA-20-P kódú pályázat kiírása művészeti programokra
Beadási határidő: március 6.!

A linkre kattintva elérhető a pályázati rendszer: tamogatas.mma.hu

„SZENTENDRE – KULTÚRPART 2019" kulturális és szabadidőközpont a Duna-korzón


Közérdekű adatok

Magyar Művészet folyóirat

Hírlevél

Konferenciával egybekötött színházi évadnyitó

Színházi szakmai konferenciát tartottak augusztus 30-án a Pesti Magyar Színházban. Az esemény szorosan összekapcsolódott az Országos Színházi Évadnyitóval, és ezen a napon adták át az idei Kaszás Attila-díjat is. A konferenciát Vashegyi György, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke nyitotta meg beszédével, aki többek közt kiemelte annak fontosságát, hogy a szakma minden ágazata képviseltette magát ezen eseményen. Méltatta az elmúlt hat év jelentősebb változásait, például azt, hogy milyen jelentős előrelépést sikerült elérni a televíziós közvetítésekben. Az eseményen résztvevő dr. Kucsera Tamás Gergely, az MMA főtitkára egyebek mellett úgy fogalmazott: a szakma találkozhat egy-egy ilyen esemény alkalmával, idén pedig azzal bővült a kör, hogy az oktatási szakma oldaláról is érkeztek résztvevők. Aki ott volt az eseményen, tapasztalhatta, hogy a színház jelentése olyan erőssé vált, hogy kicserélhettük azt a művészet vagy a kultúra elnevezésre is. A színházi életből kiléptünk az élet színházába – mondta.

2 wrzesień 2019

Elhunyt Tóth János operatőr, a nemzet művésze

Nyolcvannyolc éves korában elhunyt Tóth János (vagy ahogy filmes körökben ismerték: a Janó) Kossuth-díjas operatőr, a nemzet művésze, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja. Számára elsősorban a Balázs Béla Stúdióhoz kötődő rövidfilmek jelentették a művészi önkifejezést. Operatőrként jegyzi többek között Huszárik Zoltán Elégia című filmjét vagy az Amerigo Tot-ról készített dokumentumfilmet, Makk Károly Szerelem és Macskajáték című nemzetközileg is elismert játékfilmjeit (utóbbinak társforgatókönyv-írója is volt). Hosszú pályája során több filmet is rendezett, emellett dramaturgja volt a Szindbád-nak, a magyar filmművészet egyik legnagyobb hatású alkotásának. Tóth Jánost a Magyar Művészeti Akadémia és a Magyar Filmművészek Szövetsége is saját halottjának tekinti.

30 sierpień 2019

50 éves a Szentendrei Teátrum

Magyarország egyik legrégebben működő és talán legszínesebb szakmai hagyományokkal rendelkező szabadtéri színháza, a Szentendrei Teátrum 50 éves. A színház vezetése – felismerve ezt a kulturális értéket – három éve a színház történetének átfogó színháztörténet-vizsgálatát és elemzését, emellett a szabadtéri nyári játékok historiográfiai vizsgálatának megalapozását tűzte zászlajára. Ezt a jubilemi évre előkészítendő már tavaly elindult a Szentendrei Teátrum elmúlt fél évszázadát feldolgozó színháztörténeti kutatás eddigi eredményeit bemutató aloldala, a TEÁTRUM50. A Magyar Művészeti Akadémia aktív szerepet vállal a színházi emlékezet megőrzésében, ezért támogatólag állt e kutatás mellé is. 2019. augusztus 30-án estétől a városba látogatók utcatárlaton is megismerhetik a színház helyi történetét. A TEÁTRUM50 utcatárlat – a Szentendre Éjjel-nappal Nyitva Fesztivál programjaként, a művelődési ház melletti, hangulatos Futó utcában – érdekességeket villant föl az MMA által is támogatott TEÁTRUM50 kutatási projekt eredményeiből.

30 sierpień 2019

Elhunyt Kocsár Miklós zeneszerző, a nemzet művésze

86. életévében – 2019. augusztus 29-én – elhunyt Kocsár Miklós Kossuth-díjas zeneszerző, a nemzet művésze, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja. Kocsár Miklós a 20. századi nagy magyar kórushagyomány örökségének egyik legméltóbb képviselője volt, műveit rendkívüli szuggesztivitással alkotta, zeneköltői munkássága kiemelkedő. Művei között oratóriumokat, kórusműveket, dalokat, különböző hangszerre írt kamaradarabokat, zenekari darabokat, szimfonikus és versenyműveket, valamint pedagógiai műveket egyaránt találunk. Kocsár Miklóst a Magyar Művészeti Akadémia saját halottjának tekinti. Végső búcsúztatása szeptember 20-án (péntek) 14.30-kor lesz a Farkasréti temetőben. » gyászjelentés

29 sierpień 2019
Pierwszy Ostatni
// ]]>