„KESZTHELY BALATONI KÖZPONTJÁNAK FEJLESZTÉSE 2020" – eredményhirdetés

Eredményt hirdettek a Magyar Művészeti Akadémia Építőművészeti Tagozatának ötletpályázatán

A Magyar Művészeti Akadémia Építőművészeti Tagozata ősszel hirdette meg – már hagyománynak számító – nyílt, építészeti tematikájú pénzdíjas ötletpályázatát 40 év alatti építőművészek, építészmérnökök, építészek, belsőépítészek számára. A 2020-as pályázati kiírás „KESZTHELY BALATONI KÖZPONTJÁNAK FEJLESZTÉSE" címmel olyan javaslat készítését tűzte ki céljául, amely a város frekventált Balaton-parti területének tervezett megújítására irányul. Elsősorban tehát ötleteket, tanulmányterveket vártak, melyekkel a fiatal építészek megcsillanthatják szakmai tudásukat, megmozgathatják kreativitásukat.
21 styczeń 2021

Országos Színházi Évadnyitó – Földes Tamás kapta a Kaszás Attila-díjat

Földes Tamás, a Budapesti Operett Színház színművésze kapta a Kaszás Attila-díjat a közönség szavazatai alapján. A díjazott nevét Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár jelentette be a kaposvári Csiky Gergely Színházban tartott Országos Színházi Évadnyitón szeptember 11-én. A díjátadó gála előtt a Magyar Művészeti Akadémia színházi szakmai konferenciáját tartották meg a teátrumban. A rendezvényen – immár hetedik éve – a színházművészet szinte minden területéről érkező résztvevők fogalmazzák meg a szakma jövőjéről alkotott elképzeléseiket.

14 wrzesień 2020

Párbeszéd a magyar színház jövőjéről 7.

A Magyar Művészeti Akadémia Színházművészeti Tagozatának kezdeményezésére és a Csiky Gergely Színház együttműködésében 2020. szeptember 11-én délelőtt megkezdődött a „Párbeszéd a magyar színház jövőjéről 7." című előadó-művészeti szakmai konferencia a kaposvári teátrumban. Az immár hetedik alkalommal sorra kerülő találkozó célja, hogy áttekintse a hazai színházi élet aktuális kérdéseit, és konstruktív beszélgetések keretében lehetséges válaszokat adjon azokra. A rendezvényen a színházművészet szinte minden területéről érkező résztvevők fogalmazzák meg a szakma jövőjéről alkotott elképzeléseiket.

11 wrzesień 2020

Elhunyt Szőcs István író

Szőcs István író, szerkesztő, művelődéstörténész (1928–2020), a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja életének 93. évében elhunyt Kolozsváron. Munkásságának meghatározó műfaja a lendületes irodalmi publicisztika és a tudományos igényű, de olvasmányos, szubjektív hangvételű esszé. Több százra, talán több ezerre taksálható irodalommal (is) foglalkozó cikkeinek, kritikának száma, rendkívüli olvasottsága, széleskörű műveltsége különös elevenséggel mutatkozik meg művelődéstörténeti írásaiban is, melyekben történelem és nyelvtörténet, őstörténet, nyelvpszichológia és etimológia szétszálazhatatlanul összefonódott. Sokoldalú munkásságának jelentős vonulatát képezi hozzájárulása a romániai magyar könyvkiadás megújulásához. Szőcs Istvánt a Magyar Művészeti Akadémia saját halottjának tekinti.

11 wrzesień 2020

Akadémiai székfoglalók a Vigadóban

Csurka Eszter képzőművész székfoglalójával folytatódnak az akadémiai székfoglaló előadások a Pesti Vigadóban, az MMA székházában. Az őszi programban a tervek szerint még Pap Ferenc és Máthé Tibor operatőrök, Kulin Ferenc irodalomtörténész, valamint Onczay Csaba gordonka­művész előadása szerepel. Csurka Eszter Munkácsy Mihály-díjas képzőművész, az MMA levelező tagja szeptember 14-én 10 órától ANIMA – A MOZGÓ LÉLEK címmel tartja meg előadását. Laudátora Sturcz János művészet­történész, az MMA rendes tagja, a program levezető elnöke Stefanovits Péter képzőművész, az MMA Képzőművészeti Tagozatának vezetője lesz. Az eseményen az elnökség képviselője Szemadám György festőművész, író, az MMA elnökségének tagja. A meghívó itt nyitható meg. A székfoglaló előadások – a járványügyi szabályok betartása mellett – nyilvánosak.

10 wrzesień 2020
Pierwszy Ostatni
// ]]>