Magyar alkotókat tüntettek ki a román operagálán

A Kolozsvári Magyar Opera Béres László rendezte musicaljét, a Valahol Európábant, a Temesvári Nemzeti Operaház Korcsmáros György rendezte Hegedűs a háztetőn-előadását és Székely László díszlettervezőt, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagját is díjazták a romániai operaházak első alkalommal megszervezett díjkiosztó gáláján.
Az eseménynek a hét végén Jászvásár (Iasi) adott otthont, ahol a helyi színházban mintegy 700 résztvevő jelenlétében adták át az elismeréseket. A többszörös díjazottak között szerepelt Andrei Serban, aki a legjobb rendezőnek járó díjat kapta meg a Jászvásári Nemzeti Operaházban színpadra állított, A gáláns Indiák és a Trójai nők című előadásokért. A gáláns Indiák című Jean-Philippe Rameau-opera alapján készült produkció elnyerte a legjobb előadásnak járó elismerést is. A gálán több magyar alkotót és produkciót is kitüntettek. A legjobb gyermekelőadásnak járó díjat a Kolozsvári Magyar Opera Valahol Európában című musicalje kapta, amelyet Béres László rendezett.
A musical kategóriában a zsűri a Hegedűs a háztetőn című előadást ítélte a legjobbnak, amelyet a Temesvári Nemzeti Operaház mutatott be Korcsmáros György rendezésében.
 
A legjobb díszletért járó díjat a zsűri Székely László Kossuth-díjas díszlettervezőnek ítélte a Jászvásári Nemzeti Operaházban bemutatott Aida című előadásért, amelyet Kürthy András rendezett.
 
A legjobb előadás díjára jelölt produkciók között volt még Szomor György Báthory Erzsébet című musical-operája, amelyet Bagó Bertalan állított színpadra a Kolozsvári Magyar Operában. A romániai művekből készült előadások versenyében díjazásra javasolták Demény Attila kamaraoperájából készült Az utolsó meggymag című előadást is, amelyet szintén a Kolozsvári Opera mutatott be Bogdán Zsolt rendezésében.
10 czerwiec 2013  |  díj-kitüntetés székely lászló