Hangjegyek a ládafiából

Interjú Balassa Sándorral


Balassa Sándor január 20-án ünnepelte 85. születésnapját. Ebből az alkalomból a Makovecz utcában is köszöntötték barátai és pályatársai a zeneszerzőt, a nemzet művészét, a Magyar Művészeti Akadémia egyik alapító tagját, aki ideje nagy részét ma is komponálással tölti, és akinek zongorára, csembalóra, hárfára és cimbalomra írt munkáit az elmúlt években Kassai István zongoraművész, az MMA rendes tagja játszotta lemezre. A Pesti Vigadóban december elején a Zeneművészeti Tagozat szervezésében hangversenytermi bemutatót is tartottak műveiből. Balassa Sándor zeneszerzőt kérdeztük...
30 styczeń 2020

Gazdagítani a hangszerek irodalmát

2019. február 6-án 19.30-kor a Pesti Vigadóban tartja Magyar Kincsek címmel hangversenyét a Concerto Budapest. A koncert e bérletsorozat harmadik évadának nyitó eseménye. Programjában sokszor és ritkábban játszott művek egyaránt szerepelnek, műfaji változatossága is mindig élményt kínál. Az idei első fellépésen Bartók I. hegedűversenye és Liszt–Weiner H-moll szonátája mellett Dubrovay László Versenymű ütőhangszerekre és zenekarra című műve is elhangzik. A koncerten közreműködik Janca Dániel ütőhangszeren és Maria Włoszczowska hegedűn. A hangversenyről Dubrovay László zeneszerzőt, a nemzet művészét, az MMA rendes tagját kérdeztük.

5 luty 2019

Versből épített katedrálisok

… írta Király László Ady című versében. S a katedrálisokban éterien szól a zene. A Magyar Művészeti Akadémia zenei-irodalmi emlékműsora katedrálissá avatta a Pesti Vigadó Dísztermét január 27-én, a költő halálának 100. évfordulóján. Az Ady-rajongók okkal bízhattak abban, hogy különleges válogatással lépnek pódiumra a színészek és muzsikusok, hiszen a zseniális költő verseihez zseniális muzsikusok nyúltak biztos kézzel, alázattal engedelmeskedve a jellegzetes prozódiának.

27 styczeń 2019

Ady 100 a Pesti Vigadóban

100 évvel ezelőtt, 1919. január 27-én hunyt el a 20. század egyik legnagyobb magyar költője, Ady Endre. A művész emlékére 2019. január 27-én 19 órakor emlékestet rendez a Magyar Művészeti Akadémia. A rendezvényen színművészek adják elő Ady verseit és XX. századi, illetve kortárs zeneszerzők által megihletett dalokat és kórusműveket hallhatnak az érdeklődők. Az est háziasszonya Juhász Judit. Az emlékest egyik szervezője Mezey Katalin, az MMA Irodalmi Tagozatának vezetője, aki kérdéseinkre válaszolt. Ady és a zeneszerzők kapcsolatáról pedig Tóth Péter, az MMA Zeneművészeti Tagozat tagozatvezetője beszélt.

25 styczeń 2019

Ady Endre-emlékest

Ady Endre halálának 100. évfordulóján, 2019. január 27-én a Magyar Művészeti Akadémia emlékesttel tiszteleg a költőóriás előtt. Színművészeink által tolmácsolt versei, XX. századi és kortárs zeneszerzők Ady-ihlette dalai és kórusművei, valamint irodalmi életünk jeleseinek a költőt, publicistát méltató írásaiból válogatott idézetek teszik teljessé a Magyar Művészeti Akadémia Zeneművészeti és Irodalmi Tagozata által közösen életre hívott emlékműsort, amely vasárnap este 7 órakor kezdődik a Pesti Vigadó dísztermében. A belépés díjmentes, de regisztrációhoz kötött.

23 styczeń 2019

Régizenei kalandozások Vashegyi Györggyel

Vashegyi Györggyel invitál Régizenei kalandozásokra új műsorában a Bartók Rádió. Amit a műsor kínál: a legkiválóbb lemezfelvételek lejátszása által nagyszerű régizenei zeneművek megismertetése, megszerettetése sok-sok érdekességgel. Az egyórás műsor állandó házigazdája Vashegyi György karmester, az Orfeo Zenekar és a Purcell Kórus művészeti vezetője, az MMA elnöke, a régizene elismert szakértője, aki minden alkalommal meghív műsorába egy-egy muzsikus vendéget. A Régizenei kalandozások 2019. január 6-tól minden vasárnap 18.30-tól lesz hallható a Bartókon.

4 styczeń 2019
Pierwszy Ostatni