Kemény Henrik színházterem

Színháztermet neveztek el Kemény Henrik Kossuth-díjas bábszínészről, a Magyar Művészeti Akadémia néhai tagjáról a Budapest Bábszínházban. A Budapest Bábszínház szeptember 30-án tartotta első bemutatóját Vörösmarty utcai új játszóhelyén. Másnap, 2017. október 1-jén a legendás bábosra emlékeztek az életmű legavatottabb hazai ismerője, Láposi Terka segítségével, és a színház két művésze, Tatai Zsolt és Barna Zsombor egy-egy Vitéz László-előadásával. A Kemény Henrik terem próbatermi funkciója mellett 40 fő néző befogadására is képes.
A Budapest Bábszínház közleménye:

A talán legnevesebb magyar bábművészről, Kemény Henrikről elnevezett teremben tűzzük műsorra a kisiskolás korosztálynak szóló, drámafoglalkozással játszott A csomótündért, amely színházunk dramaturgja, Gimesi Dóra népszerű meséjéből készült.
Másnap a névadó munkásságára emlékezve Vitéz László-napot tartunk, amelynek keretében színházunk két művészének Vitéz László-előadását is műsora tűzzük.
[…]
A Kemény Henrik teremben a legkisebbeket, a bölcsődéseket várjuk Axel Scheffler Pipp és Pollijával – a premierre a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál keretén belül kerül sor –, és itt mutatjuk be a felnőtteknek Az odúlakót, Dosztojevszkij Feljegyzések egy egérlyukból című kisregényének adaptációját is.


További információk Kemény Henrikről az MMA tagjainak életművét bemutató weblapon itt érhetőek el.
4 październik 2017  |  kemény henrik