Ady-est Kassán

2019-ben a nagy magyar költő halálának 100. évfordu­lóján számtalan megemlékezés volt Magyarországon, illetve a határainkon túl. Az idei évben a Magyar Művészeti Akadémia is több programot rendezett már Ady emlékének adózva. 2019. január 27-én emlékestet tartottak a Pesti Vigadó Dísztermében, de volt koszorúzás is a költő budapesti sírjánál a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben. Október 17-én újabb rendezvénnyel gyarapodik a programok száma. Az MMA Irodalmi Tago­za­ta ugyanis Ady-estet szervez a felvidéki város­ban. Az eseményről Mezey Katalin Kossuth-díjas írót, költőt, az MMA Irodalmi Tagozatának vezetőjét kérdeztük.
15 październik 2019

Két kötetben mutatja be Cs. Szabó László író munkásságát az MMA

Cs. Szabó László (1905–1984) író, esszéista munkásságának egy fontos szeletét a Hazajáró lélek című kötetben, az íróról szóló tavalyi emlékkonferencia anyagát pedig egy sorozatkiadványban adta ki a Magyar Művészeti Akadémia (MMA). A köteteket július 23-án mutatták be a Pesti Vigadóban. A könyvekről és Cs. Szabó Lászlóról Szakolczay Lajos művészeti író, Falusi Márton költő, az MMA MMKI munkatársa és dr. Kucsera Tamás Gergely, az MMA főtitkára beszélgetett.

24 lipiec 2018

Elhunyt Kányádi Sándor, a nemzet művésze

89 éves korában elhunyt Kányádi Sándor költő, író, műfordító, a nemzet művésze, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja. Az ív, amelyet költői pályájával megrajzolt, talán példa nélküli: a 19. században gyökerező líra szinte észrevétlenül válik huszadik századivá, a falusi, paraszti világ európai horizontúvá, egyetemessé; az egyszerű élménylíra bölcseleti, létfilozófiai költészetté, de Kányádi Sándor organikusan alakuló költészetének legfontosabb üzenete a szülőföld szeretetének a parancsa. Kányádi Sándort a Magyar Művészeti Akadémia saját halottjának tekinti.

20 czerwiec 2018

Elkészült az Arany János jeles műveit tartalmazó online hangoskönyv

Elkészült az Arany János 131 versét és 70 levelét tartalmazó online hangoskönyv – mondta el dr. Kucsera Tamás Gergely, a Magyar Művészeti Akadémia főtitkára a Hallgatni Aranyt! kezdeményezés projektzáró sajtótájékoztatóján a Margitszigeten. A hallgatniaranyt.hu portált népszerűsítő országjárás, melyen a közreműködő színművészek Arany János életművét rendhagyó irodalomórákon ismertetik meg a középiskolásokkal, ezen a héten befejeződik. Az MMA projektjének köszönhetően egy-egy helyszínen 50-120 diák kapott maradandó irodalmi élményt, az interaktív foglalkozásba maguk is bekapcsolódhattak.

6 czerwiec 2018

Újra irodalmi gála

Grendel, Oravecz, Páskándi – csak néhány név azok közül, akik segítségével irodalmi barangolást tehetnek a hallgatók az MMA impozáns székházában. Tavaszi Irodalmi Gálát tart a Magyar Művészeti Akadémia Irodalmi Tagozata a Pesti Vigadó Dísztermében május 3-án, 18 órai kezdettel. Mezey Katalin főszervező, a tagozat vezetője kérdésünkre elmondta: 2015-ben indították útjára a rendezvénysorozatot, s azóta minden tavasszal és ősszel színvonalas gálaműsor keretében tisztelegnek a kortárs irodalom jeles alkotói és azok alkotásai előtt.

25 kwiecień 2018

Grendel Lajos hetvenéves

Grendel Lajos Kossuth-díjas író, publicista, az MMA rendes tagja, a szlovákiai magyar irodalom egyik legjelentősebb képviselője április 6-án töltötte be 70. életévét. Grendel Lajos a magyar irodalom mindmáig egyetlen olyan prózaírója, akire a szlovákok is büszkék, és Magyarországon is megkerülhetetlen szerzőnek számít. Munkásságáról még áprilisban kismonográfia jelenik meg az MMA Kiadó gondozásában, Elek Tibor tollából. Az Új Szó összeállításában most szlovákiai magyar irodalmárok vallanak arról, hogy mit jelent számukra a születésnapos író munkássága.

11 kwiecień 2018
Pierwszy Ostatni