Nagy László (1925–1978)

Új, állandó kiállítás emlékezik Szmoljanban Nagy László költőre

A kétéves ösztöndíjjal 1949-ben Bulgáriába érkező Nagy Lászlót (1925–1978) a bolgár kultúra terjesztése és népszerűsítése terén végzett munkája elismeréséül Nemzetközi Botev-díjjal (1976) és Cirill és Metód érdemrenddel tüntették ki. Szmoljan város díszpolgárává avatta (1976), és 1981-ben emlékházat nyitott a „rodopei" magyar tiszteletére. 2015-ben a Szófiai Magyar Intézet kezdeményezésére és a Szmoljani Önkormányzat együttműködésével felállításra került Nagy László mellszobra a város közterén. Akkori látogatásán dr. Kucsera Tamás Gergely, az MMA főtitkára az Emlékház felújítását kezdeményezte a bolgár félnél. 2016–2019-ben bolgár és magyar állami finanszírozással megtörtént a leromlott állagú szmoljani Nagy László Emlékház restaurálása. A Nemzeti Kulturális Alap, a Magyar Művészeti Akadémia és a bolgár Balkankarpodem Rt. anyagi támogatásának köszönhetően létrejött a költő életét és munkásságát bemutató korszerű, multimédiát is magába foglaló állandó kiállítás, amelyet 2019. június 18-án nyitnak meg ünnepélyesen.
5 czerwiec 2019

Szilágyi István 80

Szilágyi István erdélyi magyar írót, a Kő hull apadó kútba és más nagyszabású regények (Agancsbozót, Hollóidő) szerzőjét, a nemzet művészét és az MMA rendes tagját köszöntötték nyolcvanadik születésnapja alkalmából a Petőfi Irodalmi Múzeumban 2018. október 15-én barátai, tisztelői, pályatársai. Az ünnepség a Magyar Művészeti Akadémia, a Magyar Írószövetség, a PIM és a Magvető Kiadó közös rendezvénye volt. Visszatekintve Szilágyi írói motivációi között talán az első helyen szerepelt, hogy Kölcsey, Ady, Arany magyar nyelvén, a Szilágyságból, a Partiumból „hozott, örökölt, uralt" nyelven szólaljon meg – mint sejtetve lett: új regényen dolgozik.

16 październik 2018

Társművészetek találkozása

Szépirodalmi pályázatot hirdetett a zebegényi Szőnyi István Emlékmúzeum

A Színek és szavak találkozása című szépirodalmi pályázatra mindazok jelentkezhetnek, akiket megihletett Szőnyi István (1894–1960) Kossuth-díjas festőművész, érdemes és kiváló művész munkássága. A pályázatról, a magyar művészeti életre nagy hatást gyakorló alkotóról, valamint a felhívást megjelentető, zebegényi Szőnyi István Emlékmúzeumról Káli-Trutz Enikővel, az intézmény muzeológusával beszélgettünk.

11 październik 2018

Erdélyi tanulmányúton járt az MMA Irodalmi Tagozata

Az MMA Irodalmi Tagozata erdélyi tanulmányúton vett részt 2018. szeptember 18. és 21. között. Úti céljuk között szerepelt a Mezőség, Kalotaszeg, Kolozsvár, Torda és Torockó környéke, valamint egy találkozás és közös vacsora Kolozsvár jeles irodalmáraival, köztük akadémikus tagtársaikkal, a hamarosan 80. születésnapját ünneplő Kossuth-díjas íróval, Szilágyi Istvánnal és az idén 75 éves Király László Babérkoszorú-díjas költővel.

24 wrzesień 2018

Gyarapodott a PIM Lázár Ervin-gyűjteménye

Lázár Ervin (1936–2006), a Magyar Művészeti Akadémia posztumusz tiszteleti tagja és felesége, Vathy Zsuzsa (1940–2017), az MMA néhai tagja gyermekeinek jóvoltából újabb darabokkal gyarapodik a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) Lázár Ervin-gyűjteménye. A hagyaték átruházásáról szóló szerződést 2018. szeptember 18-án írták alá az örökösök és Prőhle Gergely, a múzeum igazgatója, ezzel teljessé téve a múzeumban őrzött, az íróházaspárról szóló gyűjteményt. Nemcsak Lázár Ervin eddig féltve őrzött személyi dokumentumai, családi iratai, jegyzetfüzetei, hanem Vathy Zsuzsa levelezése, műveinek kéziratai is a PIM gyűjteményébe kerülnek az örökösökkel kötött megállapodás által.

20 wrzesień 2018

A Közelképek írókról újabb kötetei

A Magyar Művészeti Akadémia Közelképek írókról című kismonográfia-sorozata 2014-ben indult el az Irodalmi Tagozat kezdeményezésére az azóta már elhunyt Albert Gábor pályaképének bemutatásával. Mára a sorozat húszkötetesre bővült. Ezekben a kismonográfiákban összegző jelleggel mindeddig feltáratlan életművek kerülnek megismertetésre. A kötetekben válogatott bibliográfia és képmelléklet is segíti az írói-költői pályák megismerését. Ugyan változatlan formában, de ebben az évben már az MMA Kiadó gondozza a könyveket, így Grendel Lajos, Sigmond István, Utassy József monográfiáit, valamint a legutóbbi, az Oláh János életművét összegző – szintén a könyvhétre napvilágot látott – kötetet.

19 wrzesień 2018
Pierwszy Ostatni