Igában

IGAZ ALKOTÁS EGY ÖRÖKRE ELTŰNNI LÁTSZÓ KULTÚRÁRÓL
 
A Mozi a Vigadóban sorozat keretében mutatják be a Pesti Vigadóban Zsigmond Dezső rendező, az MMA Film- és Fotóművészeti Tagozatának vezetője filmjét. A 2022-ben készült Igában című dokumentumfilm, ami tavaly a Savaria Filmfesztivál harmadik díját nyerte el, Kondás Károly penészleki gazdálkodóról, az ország utolsó igásteheneséről szól. Schubert Gusztáv, a Filmvilág főszerkesztője így írt az alkotásról: „Az utolsó szatmári igásszekeres sztorija valóságos akciófilm, egy nagy kaland meséje. Az öreg halász és a tenger tiszaháti verziója. Tenger helyett homokos, hepehupás dűlőkre, halászcsónak helyet tehenesszekérre hangszerelve."
A dokumentumfilmet március 8-án, 18:00 órai kezdettel lehet megtekinteni a Pesti Vigadóban!
26 luty 2024

„Muzsikál az erdő" – Mátrai Művészeti Napok

Akadémikus művészek részvételével zajlik az eseménysorozat
 
A Magyar Művészeti Akadémia székháza, a Pesti Vigadó adott otthont annak a sajtótájékoztatónak, amelyen a szervezők beszámoltak a huszadik alkalommal megrendezendő „Muzsikál az erdő" – Mátrai Művészeti Napok rendezvénysorozatról. A július 1-től 9-ig kilenc helyszínen megvalósuló összművészeti programokon a köztestület több akadémikusa is közreműködik – jelentette be Richly Gábor, az MMA főtitkára.

14 czerwiec 2023

Kása Béla elismerést vehetett át a Hagyományok Házában

Halmos Béla Emlékérmet kapott június 4-én Kása Béla fotóművész, az MMA rendes tagja. Az emlékérmet a Hagyományok Háza Baráti Köre Egyesület elnöksége azzal a céllal alapította, hogy az egyesület alapító elnökének közösségteremtő, háttérszervező oldaláról is megemlékezzen. Az emlékérmet olyan személy kaphatja, aki a táncházmozgalom keretén belül kimagasló szakmai és/vagy közösségi tevékenységet folytat.

5 czerwiec 2023

A nyolcvanéves Ternovszky Bélát köszöntötték a Sinkovits Imre Kamaraszínpadon

A Magyar Művészeti Akadémia Film- és Fotóművészeti Tagozata nyolcvanadik születésnapja alkalmából köszöntötte Ternovszky Béla Kossuth- és Balázs Béla-díjas rajzfilmrendezőt, érdemes művészt május 25-én a Pesti Vigadó Sinkovits Imre Kamaraszínpadán. Az est során a közönség részleteket tekinthetett meg az MMA rendes tagjának filmjeiből. Az ünnepelttel Orosz István Kossuth-és Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező, grafikusművész, író, a nemzet művésze, az MMA rendes tagja beszélgetett. Ternovszky Bélát mások mellett Vashegyi György Liszt Ferenc-díjas karmester, az MMA elnöke is köszöntötte.    

26 maj 2023

Fehérlófia a felhők felett

JANKOVICS MARCELL EMLÉKFALA AZ NKA ÉPÜLETÉN

„Ki ne szeretne Fehérlófia lenni, minden próbatételt legyűrni?" – tette fel a kérdést legendás alkotása kapcsán egy rádióinterjúban Jankovics Marcell. „A film üzenete, hogy ez még nem elég: akarni is kell, hogy Fehérlófiaként éljünk!" – egészítette ki ars poeticának is beillő animációs rendezésének alapgondolatát a Magyar Művészeti Akadémia néhai alelnöke, tiszteletbeli elnöke.

22 maj 2023

Eperjes Károly és Ternovszky Béla életműdíjat kapott

A szemle díjainak átadásával zárult a X. Savaria Filmszemle Szombathelyen, ahol többek között Zsigmond Dezső filmrendező, az MMA rendes tagja Igában című filmjét is díjazták. A gálán életműdíjat vehetett át Eperjes Károly színművész, valamint Ternovszky Béla rajzfilmrendező, mindketten a Magyar Művészeti Akadémia tagjai. A fesztivált idén is támogatta az MMA, a zsűri munkájában pedig részt vett András Ferenc filmrendező, az MMA rendes tagja és Kucsera Tamás Gergely egyetemi tanár, művészeti szakíró, filozófus, eszmetörténész, az MMA levelező tagja.

16 maj 2023
Pierwszy Ostatni