Eredményt hirdettek a „SZENTENDRE – KULTÚRPART 2019" építészeti pályázaton

A Magyar Művészeti Akadémia Építőművészeti Tagozata SZENTENDRE – KULTÚRPART 2019" kulturális és szabadidőközpont a Duna-korzón megnevezéssel tavaly ősszel hirdetett nyílt, építészeti tematikájú ötletpályázatot fiatal építészeknek. A pályázat keretében építészeti-tájépítészeti eszközökkel megfogalmazott javaslattételt vártak Szentendre történeti belvárosában egy unikális kulturális és szabadidő centrum létrehozására védett épületegyüttesek bevonásával és rehabilitációjával, a Duna-korzó sétányrendszerébe integrálásával – egészen a Duna vízfelületéig kitágítva és megkomponálva a térsort. A felhívásra 37 pályamű érkezett. A Bírálóbizottság többszöri áttekintés, majd vita és elemzés után egyhangú szavazással hozta meg a végeredményt: a díjazásra rendelkezésre álló teljes összeg, azaz 5 millió forint felosztásáról döntött; három pályaművet díjban, négy pályaművet pedig elismerésben részesítettek 2020. január 22-én a szentendrei városházán, ahol az ünnepélyes eredményhirdetést tartották és a pályaműveket bemutató kiállítás is megnyílt.

23 styczeń 2020

Napsugaras tornyok – Sándy Gyula építőművészete

Sándy Gyula (1868–1953) építész születésének 150. évfordulója alkalmából rendez kiállítást a Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ, az építész hagyatékában található tervekből, tárgyakból és dokumentumokból. A tárlat a Magyar Építőművészek Szövetsége székházának Kós Károly termében látható 2018. október 15. és 26. között. Az építész életművét bemutató emlékkiállítás létrehozásában a Magyar Művészeti Akadémia ösztöndíjasai vállaltak szerepet.

3 październik 2018

Dörgicsei nyaraló és egy templomrekonstrukció az Év háza

Az Év háza versenyen családi ház és lakóépületek kategóriában Kovács D. Barnabás építész vehette át az első díjat Dörgicsére tervezett nyaralóépületéért, középület kategóriában pedig a Berecz Tamás és Batári Attila építészpáros épületfelújítása, a budapesti Tours-i Szent Márton-plébániatemplomon végzett munka bizonyult a legjobbnak. Hagyományosan október első hétfőjén, az építészet világnapján rendezték meg az Év háza pályázat ünnepélyes díjátadóját, ahol idén először osztottak két fődíjat. A győztes épületek átgondoltak, elegánsak, de a múlt idők hangulatát és az eredeti tervezői szándékot is szépen idézik fel. Az MMA támogatásával könyv jelent meg, mely az elmúlt évtized pályázatainak építészeti tanulságait is összegzi.

2 październik 2018

Gerecse Kapuja – Turul látogatóközpont

Beszélgetés Dévényi Sándorral, a nemzet művészével

A nyár végén nyílt meg a Gerecse tájvédelmi körzet látogatóközpontja, amelyet a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Ybl Miklós-díjas építőművész, az MMA rendes tagja és volt alelnöke, Dévényi Sándor álmodott meg. Dévényi Sándor egy repülni készülő turulra emlékeztető épületet tervezett, amely egyértelműen elnyerte a pályáztatók és a tatabányaiak tetszését. A magyarság mitologikus madarát ábrázoló turulszobor szomszédságában, a Tatabánya fölött magasodó Kő-hegyen létrejött Gerecse Kapuja turisztikai projekt 700 millió forintból valósult meg, a természetjárók nagy örömére. Ebből az alkalomból beszélgettünk vele.

27 wrzesień 2018

Makovecz-templom épül Pesterszébeten

Letették Budapest első Makovecz-templomának alapkövét a XX. kerületi Mátyás téren. A Pesterzsébet Szabó-telepi Református Egyházközség temploma a kormány és az önkormányzat támogatásával, valamint közadakozásból épül meg. A 2018. szeptember 24-i ünnepségen Varga Mihály pénzügyminiszter arról beszélt, a templom terve közel állt a világhírű építész szívéhez, jól illeszkedett életművéhez, méltó volt magyarság iránti elkötelezettségéhez és szellemiségéhez. Hozzátette: történelmi adósságot törlesztenek a templom építésével, hiszen nincs a fővárosban Makovecz Imre által tervezett templom.

25 wrzesień 2018

BUDAKALÁSZ MAGJA – 2018

A Magyar Művészeti Akadémia Építőművészeti Tagozata BUDAKALÁSZ MAGJA – 2018" címmel nyílt, építészeti tematikájú pályázatot hirdet meg. Az idei kiírás tartalmi, építészeti-tájépítészeti eszközökkel megfogalmazott javaslattétel Budakalász Kálvária-domb terület hasznosítására. A korábbi évekhez hasonlóan pályázatot 40. életévüket be nem töltött, építőművész, építészmérnök, építész, belsőépítész végzettségű személyek adhatnak be. A pályázat benyújtásának határideje: 2018. november 30.

17 wrzesień 2018
Pierwszy Ostatni