A makoveczi tervek ösztönző ereje megkerülhetetlen

Teljessé vált a Makovecz Imre által megálmodott Hagymatikum Gyógyfürdő

Március 24-én átadták a makói Hagymatikum új épületszárnyát. Az ünnepségen részt vett Orbán Viktor miniszterelnök, Turi Attila, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnöke, Farkas Éva Erzsébet Makó város polgármestere, valamint Makovecz Pál, a Makovecz Imre Alapítvány kuratóriumi elnöke. Az épületet dr. Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyéspüspök áldotta meg és szentelte fel.
24 marzec 2024

Kazanyba látogatott a Makovecz-kiállítás

Utolsó állomására érkezett a Makovecz Imre építészetét bemutató vándorkiállítás Oroszországban. A világhírű építész munkásságába bepillantást engedő, 2014-ben a Pesti Vigadóban nyílt tárlat anyagából összeállított reprezentatív életmű Moszkva, Szentpétervár, Cseljabinszk, Jekatyerinburg, Nyizsnyij Novgorod és Izsevszk után, ezúttal Kazany városának kulturális programját gazdagítja. A kiállítást március 10-ig láthatják a tatárföldi főváros Kreml épületében. Az oroszországi helyszíneken a kiállítási anyag összeállítója, Csernyus Lőrinc építész, művészeti író, az MMA levelező tagja szakmai vezetéssel és előadásaival gondoskodott Makovecz örökségének értő ismertetéséről.

22 luty 2019

Humor és építészet

Alkotói tárlatvezetésre hívják az érdeklődőket 2019. február 18-án 17 órára a Pesti Vigadóba, ahol Dévényi Sándor jubileumi életmű-kiállítása látható. A Kossuth-díjas építész, a nemzet művésze nemrégiben töltötte be 70. életévét. A Vigadó Galériában látható tárlat szervezője a Kós Károly Alapítvány és az MMA Építőművészeti Tagozata. A tárlatvezetés előtt az egyébként Pécsett élő művész válaszolt kérdéseinkre.

18 luty 2019

Átadták a Nemzeti Táncszínház új épületét

Áder János köztársasági elnök 2019. február 15-én este felavatta a Nemzeti Táncszínház új épületét a fővárosi Millenáris parkban. Az új Nemzeti Táncszínház elkészülte mérföldkő a magyar táncművészet életében – hangsúlyozta a színház igazgatója, Ertl Péter az épület sajtóbejárásán, pénteken. Kiemelte: a legmodernebb színháztechnikával felszerelt táncszínházat úgy tervezték, hogy képes legyen kiszolgálni a jövő koreográfusait is. A mintegy hétezer négyzetméteres új Nemzeti Táncszínházat a Millenáris park E épületében, a volt Ganz Művek egykori ipari csarnokában alakították ki. A nyitógálával megkezdődött a 2019-es Budapest Táncfesztivál.

18 luty 2019

Makovecz szellemében

Minden hónap első hétfőjén „Makovecz Kávéház" néven tematikus előadásokkal várja látogatóit a Makovecz Központ és Archívum. Az estek keretein belül szakértők és laikusok egyaránt közelebb kerülhetnek a világhírű építész munkásságához és szellemiségéhez. Az idei második Makovecz Kávéházban Csernyus Lőrinc – Ybl-díjas építész, a Makovecz Imre Alapítvány kuratóriumi tagja – tartott előadást a Makovecz Imre Pályázati Alap beruházásairól, melynek köszönhetően több tucat Makovecz-épület újulhat meg, vagy épülhet fel.

13 luty 2019

Makovecz Imre és a nomád nemzedék

Kiss Ferenc „hangépítész" sorozata

Makovecz Imre életműve ezer szállal kötődik a múlt század hetvenes éveiben kibontakozó népművészeti mozgalomhoz. Szellemisége, gondolatai nagy hatással voltak az úgynevezett „nomád nemzedék" képviselőire. Zenészek, kézművesek, táncosok éppúgy mesterüknek tekintik, mint sok építész. Életében tisztelték és hallgattak rá, kikérték véleményét, megfogadták tanácsait. Szerves gondolkodásmódjuk, világszemléletük kialakításban vezető szerep jutott neki. Kisugárzása, hatása az élő népművészetre és a kortárs művészetekre ma is eleven.

6 luty 2019
Pierwszy Ostatni