A Csíksomlyói Búcsúra igyekvő zarándokok menete

Kézdi-Kovács Zsolt: Erdély leírása a XX. század végén – dokumentumfilm-sorozat

Kézdi-Kovács Zsolt filmrendező a kilencvenes évek elején kezdett el Erdélyben forgatni. Tervei szerint a neves néprajzkutatónak, Orbán Balázsnak a Székelyföld leírása című könyve nyomán televíziós sorozat készült volna az Erdélyben együtt élő nemzetiségekről. A felvételek 1989-től 1994-ig tartottak. Kézdi-Kovács Zsolt célja az volt, hogy egy hosszú dokumentumfilmes sorozat formájában tárja ezt az anyagot a lehető legszélesebb közönség elé. A sorozat eddig megvalósult filmjeit az MMA támogatta.
Az alkotó, Kézdi-Kovács Zsolt (1936–2014) így emlékezik vissza az anyag keletkezésére:
„1989 decemberében sokkhatásként érintett valamennyiünket a romániai forradalom híre, a televíziós nyilvánosság előtt zajló véres események.
Akkor már jóideje nem jártam Erdélyben: nem volt kedvem megtapasztalni a legszörnyűbb elnyomást, megvolt nekünk a sajátunk. Néhány hónapra rá elindultam – egyelőre csak turistaként –, hogy megtapasztaljam egy ország magához térésének drámai útját a kommunista diktatúra évtizedei után.
Akkoriban került a kezembe Orbán Balázs Székelyföld leírása című könyve, akinek nyomán határoztam el, hogy kamerával végigjárom egész Erdélyt, megörökítem ezt a kivételes állapotot. Erdély akkori, XX. század-végi állapotát, kultúráját, építészetét, népszokásait, zenéjét, képzőművészetét.
Több mint nyolcvan, jeles, helybéli, tudományos ismeretekkel rendelkező szakértővel dolgoztunk együtt. Munkájuk eredményeként többszáz oldalas írott anyag alapozta meg a forgatás kivitelezését. Nélkülük nem tudtuk volna megvalósítani az Erdély leírása a XX. században című projekt rögzítését. Közülük is kiemelkedik Szilágyi István Kossuth-díjas író, az MMA tagja, valamint Tánczos Vilmos etnográfus jelen projekt szakértője, a Kolozsvári Babeş–Bolyai Egyetem professzora. Összesen 558 helységben forgattunk. Áldott állapot volt ez: az elfojtások, a félelem, a bizonytalanság után a hirtelen szabadság boldogító érzése fogott el mindenkit. Az emberek megnyíltak, segítőkészen vettek részt a munkában, nemzetiségtől, vallástól, politikai meggyőződéstől függetlenül. Faluról falura, utcáról utcára jártuk be kamerával egész Erdélyt, a magyar »szórvány-vidékeket« is. A leforgatott nyersanyag mennyisége több mint 160 óra."

A felvételek 1994-ig tartottak, de csak 2013-ra, Kézdi-Kovács Zsolt és felesége, Elek Judit családi vállalkozásaként a Dánielfilm Stúdió Kft. teljes egészében önerőből készítette el; az Erdély leírása a XX. század végén sorozatának első 30 perces filmjét a Kolozsvár – Város a XX. század elején címen.
Ezt a filmet Cs. Szabó László, a szocializmus éveiben emigrációba kényszerült nagy magyar író Londonban papírra vetett Hűlő árnyékban (1971) című emlékirata ihlette. Cs. Szabó László visszaemlékezéseit Fodor Tamás mondja el. Ezek a szavak kísérik végig a nézőt Cs. Szabó László gyerekkorának emlékezetes helyszínein. Az emlékező szavai nyomán elevenedik meg a huszadik század eleji Kolozsvár hangulata.
A történelmi múltú utcákból, házakból, amelyek a film készítésekor még elevenen őrizték az évszázados város múltját.
„Ablakunkból néztem órák hosszat szemközt a tömör homlokzatú, harcra kész piarista (hajdan jezsuita) templomot, és szomszédjában az egyetem kapuján ki-beforduló keménykalapos bácsikat, akik a növekvő fiúcska szemében idővel tanszékhez jutottak: átváltoztak római jogásszá, teológussá, vegyésszé történettudóssá. Óvatosan kihajolva elláttam a legendás iskolautca torkolatáig. Elején, a sárga nemesi konviktusban nevelkedett Altorjai Apor Péter, az örökké morgó, dohogó otthonülő, és Mikes Kelemen, az örökös derűre kényszerült, szelíd bujdosó…"
„Sok-sok év múltán, több tudással elnézegetve két oldalán az elképesztő támpilléreket, zavarba ejtett a gondolat, hogy vajon jól értelmeztem hajdan a falai közt fújt zsoltárt? Ki is a mi erős várunk: maga az Úr vagy egy erdélyi templomerőd?..."
„Az oszlopos vagy címeres kövek réges-rég múzeumi száműzetésbe, kőtárba vándoroltak, porosodó bánattal emlékeztetni a romboló utódokat, hogy e művészi kapuszájak felett maga a test: egyemeletes, levakolt, puritán házak, hóteherbíró, meredek fedelük, széles ereszük, s a fedélszék jellegzetes nyitott alsó fele utolsóig eltűnt a nagytemplom körül. De eltűnt-e csakugyan?
Ebben a városban láthatatlanul megmaradt az is, amit elhordott az idő, ha serdülő lakója Gyalui Farkassal, Jancsó Benedekkel s főleg a lexikonfejű Kelemen Lajossal sétált. Dacoló és szétzúzott kövek írástudóival. Ilyenkor lépésről-lépésre meg kellett állnunk. Nem az életre neveltek ők, hanem egy városra a múltjából arra, ami él."
 
2014-ben a Magyar Művészeti Akadémia támogatásával elkészült a sorozat második darabja, a Kopjafáktól a fatemplomokig című 40 perces film is.
A negyvenperces dokumentumfilm kezdő képein nagytotálokban láthatjuk a gyönyörű erdélyi vidékeket. Elénk tárul a hosszú évszázadok óta a természettel tökéletes összhangban élő emberek mindennapi élete – megelevenedik a hegyek között élő népnek a földdel, a vízzel és a fával való találkozása.
Kézdi-Kovács Zsolt filmjében azokat az ősi mesterségeket veszi sorra, amelyeket az erdélyi emberek apáról fiúra adtak tovább egymásnak. Látjuk, hogy a fagereblyét fokonként hogyan készíti el kétkezi munkával a mester. A képeken megelevenednek a posztó- és gyapjúkészítés ősi fa eszközei mellett az erdélyi paraszti zsenialitás máig élő nyomai, az erdélyi ácsok bonyolult alkotásai és a fából készült vízimalmok is.
Megcsodálhatjuk a történelmi idők kezdete óta mosógépként használt úgynevezett „ványolót", amely a hegyi patakok vizét felhasználva működik.
Nagy szerepet kapnak a filmben a fából faragott kopjafák. Megismerjük a pogány és keresztény hagyományok szerinti kopjafás temetkezések stílusjegyeit, és a film bemutatja a neves néprajzkutató, Orbán Balázs kopjafás síremlékét is.
Az erdélyi magyarság megmaradásának szimbólumaként emlegetett székelykapuk mellett a máramarosi román, díszesen faragott kapuk sorjáznak a filmkockákon. Azon túl, hogy megismerhetjük, hogyan készülnek, az is kiderül, milyen jelentést hordoznak a székelykapukon található motívumok. Látjuk azokat az embereket, akik létrehozzák ezeket a fából készült csodákat.
Szilágyi István Kossuth-díjas író a Kopjafáktól a fatemplomokig című film narrátoraként a fából készült templomok bemutatása közben mondja: „Táj és lélek, anyag és szellem aligha talált egymásra oly szerencsésen emberi alkotásban, mint a monumentális faépítészetben Erdély különböző vidékein. Dombhajlatokban, völgyekben meghúzódó falvakban fatemplom szökik a magasba. Máshol harangláb strázsál a cinteremben, még ma is… A teremtő kedvű erdélyi magyar ember, miközben a harangjai fészkét a magasba ácsolta önnön lényegéből adott maradandót".
 
Kezdet, karácsonyi és újévi népszokások című film (2014), amely az Erdély leírása a XX. század végén címet viselő, több filmből álló sorozat harmadik elkészült darabjaként, a kezdetekről beszél. Kézdi-Kovács Zsolt így foglalta össze a film mondanivalóját: „A diktatúra összeomlása utáni első, áldott pillanatban léptük át a határt, szinte bartóki, Orbán Balázs-i igénnyel vágtunk neki a rögzítésnek. Ez a film szándékaink szerint, az újrakezdés történelmi pillanatát és az Erdély mélyén a diktatúra alatt is hősiesen megőrzött, gyönyörű karácsonyi és újévi népszokásokat mutatja be, hitünk szerint máig érvényes erővel. Ahogyan Tőkés László mondja a filmben az 1989-es első szabad adventi vasárnapi misén: »Nagy hőstettet hajtott végre, hívő népünk, hogy nem ürültek ki a templomaink, mert tudtuk hol a helyünk…«"
A film elején felhasznált archív felvételek érzékletesen mutatják be a kommunista diktatúra ellen 1989 decemberében kitört román forradalom pillanatait.
Kézdi-Kovács Zsolt És mégis című játékfilmjében, amely közvetlenül az erdélyi forgatások előtt született, s amelynek jelenetei szintén beleépültek a Kezdet, karácsonyi és újévi népszokások című filmbe; nyomon követhetjük a forradalom kitörésének és győzelmének az alkotóra, Kézdi-Kovács Zsoltra való hatását, érzelmi, indulati motivációit, amelyek elvezettek az Erdély leírása a XX. század végén megvalósításának gondolatáig.
A filmben feldolgozott karácsonyi és újévi népszokások listája a filmben való megjelenésük sorrendjében:
  • Az adventi időszakban szokásos "Szentcsalád-járás" Csíkszentmiklóson,
  • Betlehemes játék csángókkal Gyimesben,
  • Román betlehemes játék „Viflaim",
  • Karácsonyi éjféli mise és betlehemi énekek a templom előtt Csíkmenaságban,
  • „Aprószentekelés" Kászonban,
  • Óévbúcsúztatás Csíkszentkirályon,
  • a moldvai Zerkuláék házában tánccal és zenével ünnepelnek,
  • a film végén láthatóak a havas hegyen leguruló tüzes kerekek, mellyel az óévet búcsúztatják, és az újat köszöntik.
A film befejezését az MMA is segítette.
 
A Passió, Halotti és Húsvéti népszokások című 65 perces filmet teljes egészében a Magyar Művészeti Akadémia támogatásával sikerült megvalósítani 2015-ben.
A film bevezetőjében Kézdi-Kovács Zsolttal, a halála előtt pár hónappal készített interjúban hagyta ránk utolsó gondolatait: „Meg kell próbálni igazat mondani. Ennyi." Majd hozzátette: „Nincs más mód, nincs más út."
A film első főszereplője Berti néni a festői szépségű Gyimesfelsőlokról, aki „halottsirató asszony," de ezen a felvételen nemrég elhunyt férjét gyászolva, a személyes fájdalom intenzitásával megszólaló, megrendítő erejű „sirató"-t hallunk.
Majd látunk egy csángó temetési menetet, amelyet a tor követ, és amelyre a résztvevők kivétel nélkül a halott számára frissen kisütött kenyérrel érkeznek, helybéli szokás szerint.
Ezt a megéledő természet képei követik az erdélyi tájban, amelyet benépesítenek a tavaszi földmunkákat végző emberek.
A film fő témája Krisztus passiója, amely az Erdély különböző tájain létező, kora középkori és barokk templomok freskóin és oltárképein keresztül jelenik meg. A képek alatt az Újszövetség négy evangélistájának Károli Gáspár-féle fordításában elhangzó szövegei mesélik el Krisztus szenvedéstörténetét. A bibliai szövegeket Gáspár Sándor Kossuth-díjas színművész tolmácsolja.
A képzőművészeti megjelenésen túl látjuk a templomokat körülvevő hihetetlen szépségű, hatalmas hegyekkel övezett, erdőkkel borított tájat, amely a bibliai történet helyszínévé lényegül át.
A film zenei felépítése a kora középkori, nemrég felfedezett Mária himnuszoktól, J. S Bach, Biber, Handel, Haydn, Vivaldi különböző műveinek részletein alapszik, hitelesen egészítve ki a templomi képzőművészeti alkotásokon bemutatott drámai történések hangulatát Krisztus szenvedéstörténetével párhuzamosan, azzal összefonódva jelennek meg azok az erdélyi katolikus és református papok, akik Ceaușescu-diktatúra idején vallásuk és eszméikhez való hűségük miatt a Krisztuséhoz hasonló szenvedéseknek voltak kitéve.
Krisztus feltámadását a csíkszentdomokosi templomban a katolikus nagyszombati "feltámadási lamentációjának" bemutatásával beszéli el a film, amelyet ugyanennek a templomnak az udvarán a "vízszentelés" ceremóniája követ. Ebben a termékenység és az élet legfontosabb elemét, a vizet nagy csebrekből és dézsákból mérik ki a híveknek, amelyet azok „szenteltvíz"-ként edényekben, kannákban visznek haza, hogy egész évben megóvja a ház népét mindenféle rontástól.
Krisztus feltámadása utáni húsvéthétfőn az úgynevezett „húsvéthétfői-esővarázslás" szokását mutatja be a film Szörcse faluban, amely tavaszi eső és termékenység varázsló népszokás. A fiatalok sorba járják a házakat, ahol a lányokat vedrekből és üvegekből is meglocsolnak a legények; régi Krisztus feltámadását ünneplő köszöntés után. Minden háznál ének, muzsika, tánc és kínálás teljesíti be az ünnepet.
A májusi Csíksomlyói Búcsúra induló gyimesközéploki csángó zarándokok több napos útját is végigkíséri a film.
A Csíksomlyói Búcsú „titkát" Daczó Lukács páter, ferences rendi szerzetes meséli el. Ő egész életében ennek a „titoknak" a nyitját kereste megszállottan. Elbeszélésében színesen és hatásosan tesz részesévé bennünket ennek az évtizedeken át tartó különös útnak, amely szerinte elvezette őt a titok megfejtéséig.
A Csíksomlyói Búcsú felvételei 1992-ben készültek, és így szemtanúi lehetünk, hogyan válik a Csíksomlyói Búcsú az oda özönlő több tízezer hívő számára, a Ceaușescu-diktatúra alóli felszabadulás népi örömünnepélyévé.