Makovecz Központ és Archívum

Makovecz Központ és Archívum

Makovecz Imre 1935. november 20-án született, a róla elnevezett budapesti központot és archívumot születésének évfordulóján nyitotta meg Orbán Viktor miniszterelnök a főváros XII. kerületében. A Városkúti úton álló családi házat Makovecz Imre a maga és felesége számára tervezte, 2011-ben, nem sokkal az építész halála előtt készült el – így oda már nem költözhetett be. Az épület mostantól egy többfunkciós szellemi műhely lesz, ahol Makovecz Imre hagyatékának nagy része is helyet kap. A Makovecz Központ és Archívum működtetését 2017. november 1-jétől a Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet látja el.
A Makovecz Központ és Archívum épületében Makovecz Imre használati tárgyai, lakóhelyének legprominensebb berendezési tárgyai is elhelyezésre kerültek. A Makovecz Imre Alapítvány közreműködésével készülhetett el Makovecz Imre egykori dolgozószobájának rekonstrukciója – berendezve azt több eredeti, személyes tárggyal –, amelyet a központ látogatói is megtekinthetnek. Itt az építőművész íróasztala, könyvei, fogasra akasztott kabátja abban az állapotban tekinthető meg, ahogy a Kecske utcai irodájában utoljára hagyta, a rekonstrukciót a közvetlenül halála után készült teljes körű fotódokumentáció alapján készítették el. Az emlékház előterében olyan találkozóhely kialakítása valósulhatott meg, ahol Makovecz Imre tisztelői, valamint a munkássága iránt érdeklődő közönség különböző művészeti programok által mélyebb bepillantást nyerhet Makovecz Imre alkotóművészetébe. A központ földszinti tereinek egyike könyvtárnak ad otthont.
A Magyar Művészeti Akadémia kiemelt feladataként kezeli a Makovecz Imre hagyatékáról való gondoskodást, életművének a jövő nemzedékkel való megismertetését, a Makovecz-hagyatékot képező ingó vagyontárgyak, különösen a szellemi hagyaték részét képező vagyoni elemek értő bemutatását.
Makovecz Imre több mint fél évszázados munkássága alatt több száz épületet épített, több ezer tervet készített. Élete utolsó napjáig, a rá jellemző rendkívüli odaadással dolgozott. Munkássága ugyan lezárult 2011. szeptember 27-i halálával, de életművében sok, kifejtésre váró és jövőbe mutató gondolatot hagyott nemcsak tanítványaira és szakmájára, de az egész nemzetre is.
A Makovecz Központ és Archívum célja az emlékállításon túl egyrészt az építészeti munkásság (tervrajzok, vázlatok, írások stb.) kutathatóvá tétele, másrészt ennek a szellemi hagyatéknak a továbbvitele. A házat 2018 januárjában nyitják meg a nagyközönség előtt.

Az átadáson Vashegyi György, az MMA elnöke köszöntötte a megjelenteket, majd Baráti Kristóf hegedűművész J. S. Bach C-dúr "Largo"-ját adta elő. Makovecz Pál, a Makovecz Alapítvány kuratóriumának elnöke visszaemlékezésében felidézte: édesapja úgy tekintett a Földön megélt 76 esztendejére, mint amit "vendégségben" tölt az ember. Reményét fejezte ki, hogy a ház olyan helyként üzemel majd, ahol Makovecz Imre szellemisége mindig jelen van. Fekete György, az MMA tiszteletbeli elnöke megköszönte, hogy a Kormány támogatja a Makovecz-hagyaték gondozását és megvalósítását, „Makoveczre nagy szüksége van a világnak és az országnak" – fejezte ki.
Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke megnyitójában arról beszélt: a magyar szellem megőrzését ma már büszkén vállalhatjuk – van köztestületként működő Magyar Művészeti Akadémia és van Magyar Értéktár is. Szólt arról is, hogy Makovecz Imre a kommunizmus idején és a rendszerváltás utáni zavarosabb időkben is hitt „egy második Magyarország" megőrzésében és igent mondott a nemzetre, a hazára és a népi kultúrára. Mint kifejtette: Makovecz a magyar szellem átmentéséért dolgozott, az ég és a föld összekapcsolásával… Orbán Viktor Gaudít idézte, aki azt mondta: a Sagrada Família maga a katalán nemzet, ha nem építitek, elpusztul. Makovecz Imre életműve is annak a szellemiségnek a foglalata, amit ő a magyar nemzeti kultúra legmélyebb rétegeiből hozott fel és legtisztább formában állított elénk. Egyetlen dolgunk van: építsük! A most átadandó központ sem múzeum, és sokkal több mint egy archívum.
Orbán Viktor Makovecz Imre özvegyétől, Szabó Marianne-tól vette át jelképesen az építőművész dolgozószobájának kulcsát.

Makovecz Központ és Archívum
Makovecz Imre emlékháza a Budapest XII. kerület, Városkúti út 2.-ben minden hétfőn, szerdán és pénteken 14-től 17 óráig látogatható.