2021. szeptember 4–12. – Ars Sacra Fesztivál

2021-ben tizenöt éves jubileumát ünnepli az EFFE Label-díjas Ars Sacra Fesztivál, amely ebben az évben a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszussal egy időben, szeptember 4. és 12. között kerül megrendezésre. „Minden forrásom belőled fakad!" mottóval nagy szeretettel várják vendégeiket a szervezők a fesztiválra. A rendezvény támogatója a Magyar Művészeti Akadémia is.

Ez évi kiemelt helyszín a Szent István-bazilika előtti szabadtéri színpad lesz, ahol egész héten színes zenei programokkal, beszélgetésekkel készülnek a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus alkalmából. A színpadi produkciókban széles műfaji skálán vonulnak fel hazánk kiváló művészei, a mono-oparától kezdve, a népzenén át a jazzig találhatunk számunkra kedves programlehetőséget. A meghívott vendégek között szerepel Sebestyén Márta, a Kaláka együttes, a 4Akkord Show Kórus, Petrás Mária, Agócs Gergely. A művészi események mellett a Magyar Hungarikum Bizottság, valamint a Szent István Társulat beszélgetéseibe is bekapcsolódhatunk. Berecz András ének- és mesemondó estje a MOM Kulturális Központban hallgatható meg.
Budapest szívében rátaláltunk egy nagy virtuális keresztre, mely négy keresztény egyház egy-egy jelentős templomát köti össze. Csodáját ökumenikus eseménnyel szeretnénk hirdetni, egy koncertsorozattal, mely a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus közös köszöntésére készül – írják a fesztivál szervezői. Fassang László világhírű orgonaművész a Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templomban, Bogányi Gergely Kossuth-díjas zongoraművész a Deák téri Evangélikus Templomban, a Liszt-díjas Bubnó Tamás művészeti vezetésével a Szent Efrém Férfikar a Kálvin téri Református Templomban, a Központi Református Kórus Budapesti Istenszül Oltalma Görögkatolikus Templomban lép fel.
 
A részletes program a fesztivál honlapján itt érhető el.
// ]]>