Nagy László (1925–1978)

Új, állandó kiállítás emlékezik Szmoljanban Nagy László költőre

A kétéves ösztöndíjjal 1949-ben Bulgáriába érkező Nagy Lászlót (1925–1978) a bolgár kultúra terjesztése és népszerűsítése terén végzett munkája elismeréséül Nemzetközi Botev-díjjal (1976) és Cirill és Metód érdemrenddel tüntették ki. Szmoljan város díszpolgárává avatta (1976), és 1981-ben emlékházat nyitott a „rodopei" magyar tiszteletére. 2015-ben a Szófiai Magyar Intézet kezdeményezésére és a Szmoljani Önkormányzat együttműködésével felállításra került Nagy László mellszobra a város közterén. Akkori látogatásán dr. Kucsera Tamás Gergely, az MMA főtitkára az Emlékház felújítását kezdeményezte a bolgár félnél. 2016–2019-ben bolgár és magyar állami finanszírozással megtörtént a leromlott állagú szmoljani Nagy László Emlékház restaurálása. A Nemzeti Kulturális Alap, a Magyar Művészeti Akadémia és a bolgár Balkankarpodem Rt. anyagi támogatásának köszönhetően létrejött a költő életét és munkásságát bemutató korszerű, multimédiát is magába foglaló állandó kiállítás, amelyet 2019. június 18-án nyitnak meg ünnepélyesen.
5 juni 2019

A 95 esztendős Szőnyi Erzsébet szerzői estje

A Magyar Művészeti Akadémia szerzői esten köszöntötte az április 25-én 95. életévét betöltő Szőnyi Erzsébet zenepedagógust, zeneszerzőt, a nemzet művészét szerdán a Pesti Vigadóban. Szőnyi Erzsébet a 20. és a 21. századi magyar zenei élet, a zenepedagógia és az alkotóművészet ikonikus alakja, akinek különlegesen gazdag életművét, szellemiségét és lelki erejét hazánk szellemi életének egyik tetőpontjaként tartjuk számon – méltatta az alkotót a Magyar Művészeti Akadémia elnöke, Vashegyi György. A barát, munkatárs, a 96 esztendős Eősze László zenetörténész pedig megható videóüzenetben köszöntötte a művészt.

25 april 2019

Kodolányi János felidézése a Magyar Művészeti Akadémián

Kodolányi Jánosnak (1899. március 13. – 1969. augusztus 10.), a 20. századi magyar irodalom klasszikusának kettős jubileuma van az idén. Ebből az alkalomból májusban a Magyar Művészeti Akadémia három rendezvényen tiszteleg az író emléke és munkássága előtt, hogy felmutassa életművének monumentalitását és időszerűségét. Május 2-án a Színházművészeti Tagozat szervezésében, MMA-tagok közreműködésével előadják a Zárt tárgyalás (1943) című esszé-drámát a Pesti Vigadó Sinkovits Kamaraszínpadán. Május 10-én, a díszteremben, az Irodalmi Tagozat Tavaszi Irodalmi Gáláján egy mű-részlet elhangzása után Kodolányi Gyulával, az MMA tagjával hangzik el rövid beszélgetés nagybátyjáról. Május 14-én 9 és 15 óra között Én vagyok címmel pedig konferenciát tartunk a Makovecz teremben.

25 april 2019

Mielőtt lehull a lepel…

Nem mindennapi izgalmakat ígért a Műcsarnokban a Tér///Erő II. Építészeti Nemzeti Szalon tárlatvezetése, amelyet 2019. április 16-án tartott prof. Sylvester Ádám építész. A kiállítás ugyanis csak az április 25-i megnyitót követően, 26-ától látogatható, de az érdeklődők már most, tíz nappal a hivatalos megnyitó előtt bepillanthattak a kulisszák mögé. Az exkluzív bejáráson az Ybl-díjas művész a tárlaton szereplő építészek értékeit, műveit és gondolkodásmódját mutatta be. Különleges színfoltja volt az estnek, hogy a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem kamarakórusa, a Momento is színes programot adott elő, a tagok francia reneszánsz kórusműveket, illetve zsoltárokat énekeltek.

23 april 2019

A zene szeretete egy életen át

Szőnyi Erzsébet 95

Nem akármilyen hangversenyre hívja a zenebarátokat a Pesti Vigadó 2019. április 24-én. A Magyar Művészeti Akadémia szervezésében születésnapi szerzői esttel köszöntik a 95 éves Szőnyi Erzsébetet. A Kossuth-díjas zeneszerző, karnagy, zenepedagógus, az MMA rendes tagja, a nemzet művésze a zenetörténet élő legendája. A Kodály-módszer nemzetközileg is elismert terjesztője itthon számtalan korosztályt tanított a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán. A koncert előtt otthonában kerestük fel a zeneszerzőt.

23 april 2019
Eerste Laatste
// ]]>