„A hazámat szolgálom"
A Liszt Ferenc Társaság jubileumi ünneplése Lantos István örökös tiszteletbeli elnök zongorajátékával vette kezdetét november 25-én a Régi Zeneakadémián. A Kossuth-díjas zongoraművészt, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagját a közelmúltban a nemzet művészének választották. Mitől különleges a magyar hangszeres zenetanítás? – egyebek mellett erről is kérdeztük.


PÁLYÁZAT AZ ÉPÍTÉSZET OTTHONÁNAK
MEGTEREMTÉSÉRE

Pályázatok
„a Nagyharsányi csata emlékhelye 2023"
Pályázati kiírás
MŰVÉSZETI PROGRAM PÁLYÁZATI KIÍRÁSA (MMA-23-P)
Beadási határidő: 2023. április 24.





„A siker a találkozások számában mérhető!"
Interjú Fejérvári Gergellyel, az MMA Kiadó szerkesztőségvezetőjével
– Milyen múltra tekint vissza az MMA Kiadó a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon való részvétellel kapcsolatban?
– Az MMA Kiadó idén mindössze második alkalommal vesz részt a Könyvfesztiválon. Bár maga a Kiadó sem idős – 2017 novemberében alakult meg jelenlegi formájában –, sokáig nem volt világos, van-e keresnivalónk ezen a könyvszakmai eseményen, megtaláljuk-e ott a közönségünket – másképpen közelítve: a közönségünk megtalál-e ott minket.
Glass art NOW! – Magyar művészeti sikerek Velencében
Beszélgetés dr. Richly Gáborral, az MMA főtitkárával
Hetedik alkalommal rendezték meg a világviszonylatokban is ismert, rangos üvegművészeti seregszemlét, a Velencei Üveghetet (The Venice Glass Week), amelynek része volt a magyar üveg "ezer évét" bemutató, Glass Art NOW! címet viselő, nagyszabású tárlat 2023. szeptember 2. és 15 között. Az üvegművészeti fesztivál nemzetközi zsűrijében helyet foglaló Rainald Franz felkérésére idén a Bohus-Lugossy Alapítvány képviselte a kortárs magyar üvegművészetet a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) támogatásával. Dr. Richly Gáborral, az MMA főtitkárával beszélgettünk az eseményhez kapcsolódó tárlatokról, szakmai napról, kulturális misszióról és a közeljövőben várható nemzetközi MMA- programokról.

Elhunyt Dávid Katalin művészettörténész, művészeti író
Százegyedik életévében, szeptember 22-én elhunyt Dávid Katalin Széchenyi-nagydíjas művészettörténész, művészeti író, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, akinek integráló személyisége minden időben képes volt a legkülönbözőbb világnézetű és hitű embereket nemes célokért mozgósítani, és akit tudós- és művésznemzedékek vallják nevelőjüknek és útmutatójuknak. Dávid Katalint a Magyar Művészeti Akadémia saját halottjának tekinti. | A gyászjelentés itt olvasható.
Dávid Katalin végső búcsúztatása 2023. október 9-én, 15:00-kor lesz a Fiumei Úti Sírkertben.

„A természetem részévé vált a hangszerem"
Botvay Károly gordonkaművész a soproni öntevékeny polgári világról, a megsérült csellóról és az ismétlődő frázisokról
Kimagasló szakmai munkája elismeréseként Magyar Érdemrend parancsnoki kereszt polgári tagozat kitüntetésben részesült Botvay Károly Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas gordonkaművész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem professor emeritusa. Mai fejjel szinte felfoghatatlan, mégis igaz: húsz-húsz évet dolgozott együtt a Bartók Vonósnégyessel, majd az Új Budapest Vonósnégyessel is változatlan összeállításban, és még 91 évesen is részt vesz a közel félévszázados Budapesti Vonósok próbáin.