Ferenc Tamás illusztrációja

Barangolás Arany Jánossal

2019-ben is folytatódott a Magyar Művészeti Akadémia két éve indult Hallgatni Aranyt! projektje, és további tartalmakkal bővült az oktatási segédanyagként is kiválóan használható hallgatniaranyt.hu honlap. A honlapon már közel 150 vers és 70 levél hallgatható meg hangzóanyag formában, emellett rövidfilmek, útifilm, riportok és egy rendkívül tartalmas, interaktív oktató térkép segítségével fedezhetjük fel Arany János életművét. Az Arany-túra a költő életének minden fontos állomására elviszi a látogatókat, az Arany-út Vecsei H. Miklóssal forgatott négyrészes roadmovie-ja, továbbá a Gondolta a fene! címú húsz epizódból álló kisfilmsorozat pedig tovább mélyíthetik a diákok kapcsolódását Aranyhoz. A honlapot az elmúlt két évben rendhagyó irodalomórák népszerűsítették hazai és határon túli középiskolákban, Náray Erika színművész vezetésével mintegy két és félezren élhették át ezeknek a tanóráknak a különleges élményét, hangulatát.
7 juni 2019

Aranykönyv

Az MMA Kiadó 2018. november 21-én mutatta be Mensáros László: Arany című könyvét az Örkény Színházban. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, érdemes és kiváló művész egész életét a magyar irodalom népszerűsítésének szentelte. Színházi darabokban és filmekben alakított szerepei mellett szívesen vállalt önálló esteket, különösen Arany János költészete állt közel szívéhez. Mensáros Arany-estje egy 1983-as bemutatóval kezdődött, majd a színészóriás időről időre – néha kicsit átalakítva – élete végéig műsoron tartotta az előadást. A könyv a színész és a költő kapcsolatát elemzi, és számos érdekes adalékkal szolgál Mensáros László életéből. A kötethez egy CD is tartozik, amelyen a színész Arany János műveit szavalja.

6 december 2018

Kinevezték Kiss B. Atillát a Budapesti Operettszínház élére

Kásler Miklós, az emberi erőforrásokért felelős miniszter megbízásából Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár november 29-én átadta a kinevezését Kiss B. Atilla operaénekesnek, a Budapesti Operettszínház új főigazgatójának. „Ünneppé kell tenni minden fontos pillanatot az életünkben, és amikor régi-új szakemberek kapcsolódnak be az Emmi, közelebbről a kulturális államtitkárság munkájába, ezek ilyen pillanatok" – fogalmazott a kinevezés átnyújtásakor Fekete Péter államtitkár. Kiss B. Atilla az intézmény vezetését pályázaton nyerte el, a főigazgatói posztot Lőrinczy Györgytől veszi át 2019. február 1-jétől ötéves időtartamra.

30 november 2018

Mi még? – Béres Ilona verses CD‑je

Mi még? címmel jelent meg Béres Ilona színművész, a nemzet művésze első verses CD‑je. A hangzó kiadványt a Pesti Magyar Színházban mutatták be októberben. A válogatásban 21 vers szerepel, XX. századi magyar költők alkotásai. Azok a művek, amelyek valamiért fontosak a művész számára. A CD címét Szabó Lőrinc egyik verse alapján adták az alkotók. Béres Ilona ajándéknak fogja fel ezt a lemezt és ajándékként ajánlja fel mindenkinek, aki szereti a magyar irodalmat.

15 november 2018

CD Hamvas Béla tiszteletére

Ma 50 éve halt meg, s tavaly 120 éve született Hamvas Béla posztumusz Kossuth-díjas író, filozófus, esztéta. Életműve előtt tiszteleg az a CD, amelyen a Magyar Művészeti Akadémia akadémikus színművészei keltik életre írásait, amelyek a létezés dilemmáira, jelenségeire és történéseire adnak könnyedebb vagy épp elgondolkodtató, filozofikus választ.

7 november 2018

Székely János Napok Budapesten

Székely János (1929–1992) erdélyi költő, író, drámaíró, esszéista a 20. század második felének egyik legfontosabb alkotója. A Caligula helytartója című 1972-es drámájával (amelyet először éppen 40 éve mutattak be Gyulán, Harag György rendezésében) világirodalmi rangra is emelkedő életművet hozott létre, amely túllép és túlmutat a regionális (erdélyi) és aktuálpolitikai meghatározottságokon. A Gyulai Várszínház nyáron kétnapos programsorozattal próbálta felhívni az életmű teljességére a figyelmet. 2018. október 17-én és 18-án a programsorozat minden eleme Budapesten is látható, átélhető lesz két helyszínen: a Pesti Vigadóban, valamint a Nemzeti Színházban.

12 oktober 2018
Eerste Laatste