„A Himnusz egy közösségi ima"

A Magyar Művészeti Akadémia Népművészeti Tagozatának akadémikusai és köztestületi tagjai a magyar kultúra napja alkalmából kiállításon mutatják be azon alkotásaikat, amelyeket nemzeti imádságaink, egyházi himnuszaink és népénekeink inspiráltak. „Nemzeti önazonosságunk megélésében elengedhetetlennek tartjuk azt, ami eleink számára soha nem volt kérdés: a cselekedeteinket meghatározó Istenhitet, örökérvényű törvényeket" – vallják a kiállítók. A „Himnusz – a magyar nép imái" című népművészeti és iparművészeti kiállítás áprilisig várja a látogatókat a Vigadó Galéria V. emeleti kiállítóterében. Este, a megnyitót követően ugyancsak a Pesti Vigadóban, a Sinkovits Imre Kamaraszínpadon kezdődik az MMA kultúra napi rendezvényének folytatása, a „Jövel, légy vélünk Úr Isten" című népzenei koncert neves fellépőkkel. A koncerten olyan himnuszok, egyházi énekek és népénekek szólalnak meg, amelyek kifejezik egy-egy közösség összetartó erejét, magyar nemzetünk önazonosságát.
22 januari 2020

Minden mindennel összefügg

2019. június 22-én újabb Magyar Örökség díjakat adtak át Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében. Az elismeréssel ezúttal is hét kiemelkedő személyiség és intézmény tevékenységét díjazták. A Magyar Örökség Díjat negyedévente adják át olyan magyar személyeknek, intézményeknek és csoportoknak, akik vagy amelyek tevékenységükkel hozzájárultak a magyar kultúra, gazdaság, sport és tudomány, azaz a magyar társadalom erkölcsi, szellemi felemelkedéséhez. Ezek együttesen alkotják a magyarság „Láthatatlan Szellemi Múzeumát". A díjat Makovecz Imre, Fekete György és Farkas Balázs javaslatára, a Magyarországért Alapítvány kuratóriuma hozta létre 1995-ben. Júniusban a díjazottak között volt a Vujicsics együttes népzenei hagyományőrző tevékenysége, valamint Szvorák Katalin Kossuth- és Liszt-díjas népdalénekes, az MMA köztestületi tagja is.

2 augustus 2019

Andrásfalvy Bertalan: Jövőnk gyökerei

A 2019-es könyvhétre jelent meg az MMA Kiadónál az Andrásfalvy Bertalan néprajzkutató tollából származó, népművészetről szóló írások gyűjteménye. Az MMA levelező tagja több mint százhatvan tudományos közlemény szerzője. A „Jövőnk gyökerei Írások a népművészetről" című műve főleg a nemzeti, de világviszonylatokra is kiterjedő elemzések összefoglaló, rengeteg ízes példával illusztrált kánon erejű kötete.

18 juni 2019

Egybenemezelni a világot

Negyven fehér nemez zászló. Ezek fogadják azokat az érdeklődőket, akik ellátogatnak a Pesti Vigadó földszinti és alsó sori kiállítóterébe, ahol „Napkelettől Napnyugatig" címmel nemzetközi nemezművészeti kiállítás tekinthető meg 2019. június 6. és július 21. között. Tíz országból tizenhét külföldi résztvevő és harminchárom, a Kárpát-medencében élő magyar alkotó munkái láthatók itt. A megnyitót 2019. június 5-én tartották a Vigadó Galériában, ahol Vashegyi György, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke mondott köszöntőt a kiállítás elé, s felszólalt Johanna Röesti, a Nemzetközi Nemezkészítő Egyesület elnöke, valamint Csáji László Koppány keletkutató, történész. A tárlat kurátorai Nagy Mari textilművész, a Népművészet Mestere, az MMA nem akadémikus tagja és Vidák István textilművész, a Népművészet Mestere, az MMA rendes tagja.

7 juni 2019

Adigzsi, a tűz sámánja – Kanalas Éva dokumentumfilmje

Április 14-én vasárnap 11 órakor az Uránia Nemzeti Filmszínházban ismét vetítik a Tuvai Köztársaságból származó Sii-oglu Adigzsi Csajákcsi-Kám sámánról készült dokumentum­filmet, melynek tavaly áprilisban volt nagy sikerű premierje szintén az Urániában. A film rendezője Kanalas Éva énekművész, MMA-ösztöndíjas rendező, aki a moldvai csángó magyarok és a Dél-Szibériában élő őslakos tuva népcsoport körében végez etnográfiai gyűjtéseket. Filmjének elkészültét a Nemzeti Kulturális Alap támogatta, az utómunká­la­tok­hoz pedig már a Magyar Művészeti Akadémia is hozzájárult. A közönség­talál­kozóval egybekötött vetítés apropója a film orosz nyelvű változatának közelgő kizili premierje, különlegessége pedig, hogy most maga a sámán is részt vesz a bemutatón.

9 april 2019

Elhunyt Szenik Ilona népzenekutató

Életének 92. évében 2019. április 8-án elhunyt Szenik Ilona népzenekutató, egyetemi tanár, az MMA tiszteletbeli tagja, a Kriza János Néprajzi Társaság alapító tagja.

8 april 2019
Eerste Laatste