Nagy László (1925–1978)

Új, állandó kiállítás emlékezik Szmoljanban Nagy László költőre

A kétéves ösztöndíjjal 1949-ben Bulgáriába érkező Nagy Lászlót (1925–1978) a bolgár kultúra terjesztése és népszerűsítése terén végzett munkája elismeréséül Nemzetközi Botev-díjjal (1976) és Cirill és Metód érdemrenddel tüntették ki. Szmoljan város díszpolgárává avatta (1976), és 1981-ben emlékházat nyitott a „rodopei" magyar tiszteletére. 2015-ben a Szófiai Magyar Intézet kezdeményezésére és a Szmoljani Önkormányzat együttműködésével felállításra került Nagy László mellszobra a város közterén. Akkori látogatásán dr. Kucsera Tamás Gergely, az MMA főtitkára az Emlékház felújítását kezdeményezte a bolgár félnél. 2016–2019-ben bolgár és magyar állami finanszírozással megtörtént a leromlott állagú szmoljani Nagy László Emlékház restaurálása. A Nemzeti Kulturális Alap, a Magyar Művészeti Akadémia és a bolgár Balkankarpodem Rt. anyagi támogatásának köszönhetően létrejött a költő életét és munkásságát bemutató korszerű, multimédiát is magába foglaló állandó kiállítás, amelyet 2019. június 18-án nyitnak meg ünnepélyesen.
5 juni 2019

Felavatták Arany János emléktábláját a 45. Tokaji Írótábor résztvevői

Györfi Sándor szobrászművész alkotását a Tokaji Ferenc Gimnázium udvarán található millenniumi irodalmi emlékparkban leplezte le Molnárné Tóth Erika, a gimnázium igazgatója, Posta György, a város polgármestere és Hubert Ildikó irodalomtörténész augusztus 13-án. A Magyar Írószövetség nevében Pap-Für János, a szervezet titkára helyezte el az emlékezés koszorúját az emléktáblánál. A 45. Tokaji Írótábor záróbeszédét Fekete György, az MMA elnöke mondta el. A négynaposra bővült 45. Tokaji Írótábor Arany János munkásságára, valamint az elmúlt 200 év magyar irodalmának közvetítésében bekövetkezett változásokra és kihívásokra fókuszált. 

14 augustus 2017

Jókai Anna Szalon nyílik a Várnegyedben

Irodalmi szalon nyílik a június 5-én elhunyt Jókai Anna író, az MMA néhai tagja, néhai Nemzet Művésze emlékére az I. kerületben. A Budavári Önkormányzat az Iskola utca 28. alatti épületében irodalmi esteknek, koncerteknek, közösségi összejöveteleknek biztosít majd helyet. A négy helyiségből álló közösségi tér ősztől új kulturális központként működik majd a kerületben. A Jókai Anna Szalon ünnepélyes megnyitóját 2017. szeptember 1-jén tartják.

24 juli 2017

Idén is megemlékeztek szülőházánál Nagy László költőről

Felsőiszkázon, ahol Nagy László költő örökségének ápolására 2003 óta tartanak összejöveteleket, a települési önkormányzat és a Nagy László Szellemi Öröksége Alapítvány A legfényesebb árvák címmel rendezett emléknapot. A rendezvény díszvendége Sára Sándor filmrendező, a nemzet művésze, az MMA rendes tagja volt.

18 juli 2017

„Műveivel együtt kér bebocsátást az örökkévalóságba"

Eltemették Jókai Annát

Pályatársai és tisztelői jelenlétében búcsúztatták Jókai Anna Kossuth-nagydíjas írót, a Nemzet Művészét, az MMA néhai tagját június 26-án a fővárosi Magyar Szentek Templomában. A gyászszertartáson részt vett Áder János köztársasági elnök, Orbán Viktor miniszterelnök és Kövér László, az Országgyűlés elnöke is.

27 juni 2017

Ünnepi Könyvhét és Gyermekkönyvnapok

Néhány napig összesen 85 kiadó 339 új kötetéből válogathat a közönség a 88. Ünnepi Könyvhét és 16. Gyermekkönyvnapok központi rendezvényén, a fővárosi Vörösmarty téren 2017. június 8-ától. Az országos megnyitónak Debrecen ad otthont. A határon túli kiadók a tavalyihoz képest héttel több, 57 új címmel jelentkeztek. Az idei Könyvhetet az olvasmányirodalom uralja, a kínálatot monumentális regénytermés jellemzi, amelyben nagy hangsúlyt kap a válságtudat, a kiútkeresés. A Könyvhétre jelenik meg a héten elhunyt Jókai Anna írónő Átvilágítás című önéletrajzi regénye.

8 juni 2017
Eerste Laatste