Eredményt hirdettek a „SZENTENDRE – KULTÚRPART 2019" építészeti pályázaton

A Magyar Művészeti Akadémia Építőművészeti Tagozata SZENTENDRE – KULTÚRPART 2019" kulturális és szabadidőközpont a Duna-korzón megnevezéssel tavaly ősszel hirdetett nyílt, építészeti tematikájú ötletpályázatot fiatal építészeknek. A pályázat keretében építészeti-tájépítészeti eszközökkel megfogalmazott javaslattételt vártak Szentendre történeti belvárosában egy unikális kulturális és szabadidő centrum létrehozására védett épületegyüttesek bevonásával és rehabilitációjával, a Duna-korzó sétányrendszerébe integrálásával – egészen a Duna vízfelületéig kitágítva és megkomponálva a térsort. A felhívásra 37 pályamű érkezett. A Bírálóbizottság többszöri áttekintés, majd vita és elemzés után egyhangú szavazással hozta meg a végeredményt: a díjazásra rendelkezésre álló teljes összeg, azaz 5 millió forint felosztásáról döntött; három pályaművet díjban, négy pályaművet pedig elismerésben részesítettek 2020. január 22-én a szentendrei városházán, ahol az ünnepélyes eredményhirdetést tartották és a pályaműveket bemutató kiállítás is megnyílt.

23 januari 2020

Dárday István és Szalai Györgyi alkotópáros filmjei Makovecz Imréről

Az MMA Makovecz Imre-kiállításán a Vigadóban március 16-ától, vasárnaptól az épület V. és VI. emeletén három teremben láthatók a Kossuth-díjas építész, a Magyar Művészeti Akadémia örökös tiszteleti elnökének munkái.

5 maart 2014

Makovecz – …összekötni az eget és a földet…

Makovecz – …összekötni az eget és a földet… címmel Makovecz Imre (1935–2011) Kossuth-díjas építész, a Magyar Művészeti Akadémia örökös tiszteleti elnöke életművéből válogatott kiállítás nyílik az újranyitott Vigadóban. A kiállítás címe idézet Makovecz Imrétől, aki azt írta, az építészet igazi kalandja az eget és a földet összekapcsolni.

28 februari 2014

Tíz év után régi pompájában a pesti Vigadó

A felújított pesti Vigadó ünnepélyes megnyitóját március 14-én tartja a Magyar Művészeti Akadémia. A megnyitó ünnepséget a Duna World pénteken 20.00-tól közvetíti. Az átadás előtt álló épületet bemutató riportvideónkat megtalálhatják az alábbi cikkünkben.

27 februari 2014

Ferencz Marcel tervezte az új budapesti úszókomplexumot

Aranyszínben hullámzó külső, egyedülálló panoráma, napelemes versenymedence, energiatermelő járda – a Ferencz Marcel által tervezett, 25 ezer négyzetméteres, nyolcmilliárd forintból felépülő angyalföldi uszoda a 2017-es junior és a 2021-es felnőtt világbajnokság helyszíne, és Budapest egyik látványossága lesz.

12 februari 2014

Párhuzamok

Kelecsényi Csilla textil- és képzőművész és Somogyi Pál belsőépítész, építész Párhuzamok II. című kiállításukon másodízben mutatják be közösen munkáikat. A művészekkel készült videointerjúban a tárlat kontextusáról, munkásságuk gyökeréről beszélnek.

10 februari 2014
Eerste Laatste