„SZENTENDRE – KULTÚRPART 2019" kulturális és szabadidőközpont a Duna-korzón

A Magyar Művészeti Akadémia Építőművészeti Tagozata „SZENTENDRE – KULTÚRPART 2019" kulturális és szabadidőközpont a Duna-korzón címmel nyílt, építészeti tematikájú ötletpályázatot hirdet meg 40 év alatti építőművészek, építészmérnökök, építészek, belsőépítészek számára. A tagozat ezévi kiírása tartalmi, építészeti-tájépítészeti eszközökkel megfogalmazott javaslat­tétel Szentendre történeti belvárosában egy unikális Kulturális és Szabadidő Centrum létrehozására a Dunaparti Művelődési Ház és a Vajda Stúdió épületegyüttesének bevonásával és rehabilitációjával, a belső udvar újraálmodásával és a Duna-korzó sétányrendszerébe integrálásával – egészen a Duna vízfelületéig kitágítva és megkomponálva a térsort. A bruttó 5 millió forint díjazású pályázat benyújtásának határideje: 2019. november 15.
19 september 2019

Építész Klub

A Magyar Művészeti Akadémia Építőművészeti Tagozatának szervezésében 2017 őszén elindult az Építész Klub. A találkozók mindig egy akadémikus és egy köztestületi tagunk aktuális előadása köré szerveződik, ahol az előadók röviden bemutatják épp futó munkáikat, tervezési feladataikat, az őket foglalkoztató építészeti (vagy egyáltalán nem építészeti) gondolatokat és érzéseket. Az előadások után (és alatt) kötetlen baráti beszélgetésre is lehetőség nyílik. A klubestek helyszíne a Kecske utcai Makovecz Szalon (Bp. III., Kecske utca 25.).

5 december 2017

Makovecz Központ és Archívum

Makovecz Imre 1935. november 20-án született, a róla elnevezett budapesti központot és archívumot születésének évfordulóján nyitotta meg Orbán Viktor miniszterelnök a főváros XII. kerületében. A Városkúti úton álló családi házat Makovecz Imre a maga és felesége számára tervezte, 2011-ben, nem sokkal az építész halála előtt készült el – így oda már nem költözhetett be. Az épület mostantól egy többfunkciós szellemi műhely lesz, ahol Makovecz Imre hagyatékának nagy része is helyet kap. A Makovecz Központ és Archívum működtetését 2017. november 1-jétől a Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet látja el.

20 november 2017

Született Kadarkúton, mestersége építész

Vasárnap zárul prof. em. Turányi Gábor építőművész, az MMA rendes tagja kiállítása a FUGA Budapesti Építészeti Központban, ahol életművének legfontosabb elemeit, leghíresebb épületeit tekinthetik meg a látogatók és megismerhetik azokat a lelki folyamatokat, amelyek személyes életében meghatározók voltak.

10 november 2017

SZÉKESFEHÉRVÁR TÖRTÉNETI KÖZPONTJA 2017

A Magyar Művészeti Akadémia Építőművészeti Tagozata „SZÉKESFEHÉRVÁR TÖRTÉNETI KÖZPONTJA 2017" megnevezéssel, nyílt, építészeti tematikájú pályázatot hirdetett meg 40. életévüket be nem töltött építészmérnök, építész tervezőművész, építész, belsőépítész végzettséggel rendelkező természetes személyek számára. A pályázatok beadásának határideje: 2017. november 28.

7 november 2017

Nemzet Művésze díjátadó 2017

Kiss Anna költő, drámaíró; Csukás István író, költő; és Dévényi Sándor építőművész vehette át a Nemzet Művésze elismerést Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettestől és Fekete Györgytől, a Magyar Művészeti Akadémia elnökétől november 3-án az MMA székházában, a Pesti Vigadóban. Az MMA kezdeményezésére 2013-ban alapította a díjat a magyar Országgyűlés, a díj célja a magyar művészeti élet kimagasló teljesítményt nyújtó, elismert képviselőinek megbecsülése, méltó életkörülményeinek biztosítása. 2014 óta immár negyedik alkalommal adták át a díjakat.

3 november 2017
Eerste Laatste