Sikeres bulgáriai koncertsorozat

2016. március 9. és 16. között sikeres ünnepi koncertsorozat zajlott Bulgáriában Dunamenti Barátság címmel Magyarország nemzeti ünnepe, március 15-e, Bulgária nemzeti ünnepe, március 3-a, valamint Bartók Béla születésének 135. évfordulója alkalmából. A koncertek egyik fő támogatója a Magyar Művészeti Akadémia volt.
A közös kulturális-zenei projekt célja a két nép közös gyökereinek feltárása volt azokból az időkből, amikor a magyarok és a bolgárok egymás mellett éltek a Duna mentén. A projektben szereplő zenészek egy része különböző formációkban már játszott együtt. Eddigi nagysikerű magyarországi koncertjeik bizonyították, hogy a Kárpát-medence, a Balkán népzenéje és a jazz energiái könnyen gyűjthetők egy fókuszba. A programban Bartók Béla emléke előtt is tisztelegtek a zenészek a zeneszerző kompozícióinak modern feldolgozásaival.
A koncertek mindenhol teltházzal zajlottak, a nagy érdeklődésre való tekintettel az eredeti egy helyett Plovdivban két koncertet is adtak a zenészek. A szófiai fellépést teljes egészében rögzítette a bolgár TV1 televízió.

A koncertek helyszínei időrendben:
2016. március 9.: Soprano Klub, Gabrovo
2016. március 10.: Melon Klub, Veliko Tirnovo
2016. március 11.: Városi Művészeti Galéria, Várna
2016. március 12.: Vaszil Drumev Drámai és Bábszínház, Sumen
2016. március 13.: Sztefan Kirov Drámai Színház, Szliven
2016. március 14.: Drums Klub, Sztara Zagora
2016. március 15.: BeeBop Café Klub, Plovdiv
2016. március 16.: Sоfia Live Klub, Szófia
 
A projekt támogatói: MMA, NKA, Cseh Tamás Program, Szófiai Magyar Nagykövetség – Magyar Kulturális Intézet, Bolgár Kulturális Minisztérium, Bozsura Art Foundation, Várnai Önkormányzat.
 
Magyar résztvevők: Borbély Mihály – szaxofon, fúvós hangszerek, Lukács Miklós – cimbalom, Dés András – ütőhangszerek, Nikola Parov – vonós hangszerek, Herczku Ágnes – énekes
Bolgár résztvevők: Teodoszij Szpaszov – kaval, fúvós hangszerek Pejo Pejev – gadulka, vonós hangszerek

Borbély Mihály a Vujicsics együttes alapító tagja, emellett a nép- és világzene, a jazz és a kortárszene területén egyaránt tevékenykedik, különböző formációk tagjaként vagy szólistaként. Pályafutása során eredeti hangszerei (klarinét, altszaxofon) mellett különleges fúvós hangszerek megszólaltatására is specializálódott (például tárogató, népi furulyák, kaval stb.), továbbá szoprán- és tenorszaxofonon is játszik. Ebben a projektben Lukács Miklós és Dés András jeles előadókkal dolgozik együtt. Lukács Miklós a cimbalom felülmúlhatatlan mestere, aki ezt a régiónkra jellemző népi hangszert nemcsak elképesztő vituozitással, de olyan ötletességgel kezeli, ami azt a benyomást kelti, hogy a hangszert eleve a jazz zenére találták ki. Dés Andrástól sohasem állt távol a műfaji korlátok átlépése és saját határainak feszegetése. Az elmúlt évek során Dés egyéni ütőhangszeres szettet fejlesztett ki magának, melyen jobb kezével dobosként, a ballal pedig ütőhangszeresként játszik. Számos egyéb kézi ütőhangszert is használ, többek között a magyar kannát és ütőgardont, hangszereket a latin-amerikai tradícióból vagy keretes dobokat a világ különböző tájairól, amelyeket első, önálló színházi előadásában is használni fog.
Herczku Ágnes és Nikola Parov a magyar népzenei, világzenei élet megkerülhetetlen személyiségei. Legújabb műsorukban Herczku Ágnes hagyományőrző albumának dalai mellett a több mint egy évtizede együtt dolgozó, aranylemezes, többszörös Fonogram-díjas szerzőpáros saját szerzeményei, világzenei feldolgozásai szerepelnek. Előadásukban a magyar, a balkáni vagy épp a görög népzene új értelmezést nyer. A két előadó egyaránt népszerű Magyarországon és Bulgáriában is, amelyről teltházas koncertjeik tanúskodnak.
Teodoszij Szpaszov a bolgár kaval világszerte elismert virtuóza, aki egyaránt sokat tett a hangszer hagyományainak megőrzéséért és annak megújításáért is. Számos díj kitüntetettje, pályafutása során nem kisebb nevekkel játszott, mint Dave Liebman, Andy Sheppard, Yildiz Ibrahimova, Ennio Morricone és még sokan mások. Bolgár partnere a zseniális gadulka-játékos Pejo Peev.

A projektben résztvevők mind nemzetközi hírnevű, a hangszereiket virtuozitással kezelő zenészek. A népzene, jazz és világzene rajongói különleges élményben részesülhettek: erőteljes ritmusok, finoman áttetsző, lírai melódiák és fergeteges táncdallamok egyaránt megszólaltak a – bolgár közönség és a média által is – nagy érdeklődéssel kísért koncerteken.

17 maart 2016