Kobzos Kiss Tamás emléktáblája Óbudán

„Muzsikámmal legyek az emberek örömhozója"

Kobzos Kiss Tamás 70

Idén, május 30-án lenne 70 éves Kobzos Kiss Tamás énekes és hangszeres előadóművész, népdalkutató, az MMA néhai tagja, a Népművészeti Tagozat korábbi tagozatvezetője, az Óbudai Népzenei Iskola 25 éven keresztül tevékenykedő igazgatója. A Kossuth-, Liszt-, Magyar Örökség és Prima díjas művész életében a Magyar Köztársasági Arany Érdemkeresztet is átvehette. Kobzos Kiss leginkább a magyar népzene és az európai középkori énekes zene területén volt aktív. Öt évvel ezelőtt, 2015-ben hunyt el, halálának évében Dúdolj verset – Kobzos Kiss Tamás emlékezete címmel kötet jelent meg róla a Magyar Hangszermíves Céh kiadásában. A hagyományos óbudai emlékkoncert helyett a születésnapon egy online publikálásra kerülő koncertfilmmel emlékeznek meg róla, mely honlapunkon is látható lesz.

29 mei 2020

A Magyar Művészeti Akadémia Titkárságán (Andrássy úti irodaház) 2020. március 12-től a személyes ügyfélfogadás előre egyeztett időpontban lehetséges. Az ügyintézés az ismert telefonos, valamint e-mailes elérhetőségeken zavartalan. Elérhetőségek: https://www.mma.hu/hu/titkarsag_cimek
 
Tájékoztatjuk továbbá a programjaink iránt érdeklődőket, hogy a korábban meghirdetett márciusi, áprilisi és májusi rendezvények elhalasztásáról döntött az Akadémia, ezek később meghatározandó időpontban lesznek pótolva. Intézményeink nyitvatartásáról, elérhetőségéről azok honlapjain érhető el naprakész információ.

Pályázatok


MMA-20-P kódú pályázat művészeti programokra — eredménylista

A linkre kattintva elérhető a pályázati rendszer: tamogatas.mma.hu

„SZENTENDRE – KULTÚRPART 2019" kulturális és szabadidőközpont a Duna-korzón


Közérdekű adatok

Magyar Művészet folyóirat

Hírlevél

Elhunyt Kocsár Miklós zeneszerző, a nemzet művésze

86. életévében – 2019. augusztus 29-én – elhunyt Kocsár Miklós Kossuth-díjas zeneszerző, a nemzet művésze, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja. Kocsár Miklós a 20. századi nagy magyar kórushagyomány örökségének egyik legméltóbb képviselője volt, műveit rendkívüli szuggesztivitással alkotta, zeneköltői munkássága kiemelkedő. Művei között oratóriumokat, kórusműveket, dalokat, különböző hangszerre írt kamaradarabokat, zenekari darabokat, szimfonikus és versenyműveket, valamint pedagógiai műveket egyaránt találunk. Kocsár Miklóst a Magyar Művészeti Akadémia saját halottjának tekinti. Végső búcsúztatása szeptember 20-án (péntek) 14.30-kor lesz a Farkasréti temetőben. » gyászjelentés

29 augustus 2019

Díjazottak a Vigadóban

Kamaratárlat nyílt a Magyar Művészeti Akadémia Képzőművészeti Tagozatának 2017 és 2018 között díjazott alkotóinak munkáiból a Pesti Vigadó V. emeletén. A kiállítás Bogdándy Zoltán Szultán és Drabik István képzőművészeket, valamint Ámmer Gergő és Mátrai Erik fiatal alkotóművészeket mutatja be – mindannyian a tagozat művészeti ösztöndíjasai voltak. Emellett megtekinthetők a keleti filozófiák jegyében alkotó Molnár Sándor festőművész munkái is, aki az MMA Képzőművészeti Tagozat 2017. évi tagozati díjazottja volt. Az ünnepélyes megnyitót 2019. augusztus 22-én tartották, ettől számítva az öt alkotó munkái egy hónapig várják a látogatókat a Vigadó Galériában.

27 augustus 2019

Párbeszéd a magyar színház jövőjéről

A Kaszás Attila-díj átadása

Augusztus 30-án hatodik alkalommal rendezik meg az elmúlt években már kiemelt figyelemre számot tartó Párbeszéd a magyar színház jövőjéről elnevezésű konferenciát, amely 2014-ben az MMA Színházművészeti Tagozat kezdeményezésére indult. A konferenciát a Magyar Művészeti Akadémia a Pesti Magyar Színházzal közösen szervezi, ezt követően tartják az Országos Színházi Évadnyitót, ahol átadják a Kaszás Attila-díjat is, melynek jelöltjeire augusztus 25-éig lehet szavazni!

23 augustus 2019

Felavatták a Boldogasszony-kápolnát

Elkészült a Makovecz Imre építész, az MMA alapító örökös elnöke, örökös tiszteleti elnöke által tervezett Boldogasszony-kápolna Zalaegerszegen, a Gébárti-tó partján, melynek építését a magyar kormány és a Magyar Művészeti Akadémia támogatásából, valamint cégek, magánszemélyek felajánlásaiból valósították meg. A kápolna avatóünnepségét, amin beszédet mondott Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia tiszteletbeli elnöke is, a városi közönség érdeklődése mellett megyei és városi vezetők részvételével tartották meg. A kápolna megépítésének ötlete civil kezdeményezésre 2009-ben vetődött fel először, alapkövét pedig tavaly tették le.

21 augustus 2019
Eerste Laatste
// ]]>