Jelenczki István filmje Trianonról

Trianon 100. évfordulójára négyrészes dokumentumfilmet készített Jelenczki István dokumentumfilm-rendező. December 19-én és 20-án 16 órától, valamint januárban egy új alkalommal a járványügyi protokollnak megfelelően online vetítésen tartja meg az Uránia Nemzeti Filmszínház Jelenczki István Trianon-filmjének bemutatóját. Jelenczki István a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, filmrendező, képzőművész, fotográfus. Dokumentumfilmje Trianonról ismét egy monumentális munka, az összesen hatórás, részenként átlagosan másfél órás filmfolyam azt a 100 éve velünk élő, feltáratlan, be nem gyógyított sebet mutatja meg, amely minden magyar lelkében ott sajog: az egység elvesztése.
19 december 2020

Sára Sándor emlékére hirdetik meg a lakiteleki filmszemlét

Novemberben lesz a lakiteleki filmszemle, amelyet idén az egyik legnagyobb operatőr, filmrendező, Sára Sándor, az MMA néhai tagja emlékére hirdetnek meg, aki a szemle alapítója is volt – jelentette be a hétvégén Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a Lakitelek Népfőiskola alapítója. Az idei, huszadik alkalommal megrendezett lakiteleki filmszemlére október 1-jéig lehet nevezni. A versenyre falvak, városok, iskolák televízióinak, filmkészítő közösségeknek és magánszemélyeknek a jelentkezését várják az ország határain túlról is olyan, 2015 után egyénileg vagy csoportosan készített magyar nyelvű alkotással, amely a korábbi lakiteleki filmszemléken még nem szerepelt.

25 januari 2021

Kovács László–Zsigmond Vilmos Operatőr Verseny 2021

Hat kategóriában március 5-ig lehet jelentkezni a Kovács László–Zsigmond Vilmos Magyar Operatőr Versenyre. A szervezők közleménye szerint a versenyre megkötések nélkül nevezhetnek a tavaly bemutatott magyar filmek alkotói és gyártói. A szervezők hat kategóriában – diákfilm, dokumentumfilm, természetfilm, kisjátékfilm, tv-film és játékfilm – a cinematographerawards.hu oldalon várják a jelentkezéseket március 5-ig. A rendezvény fő támogatói idén is a Nemzeti Filmintézet, a Magyar Művészeti Akadémia és a Sparks Kft.

8 januari 2021

Végkiárusítás – András Ferenc filmrendező

Barabás Klára filmtörténész, filmkritikus életművet összefoglaló gyűjteménye a Kossuth-díjas filmrendezőről, András Ferencről, az MMA Kiadó újabb vállalkozása. A nemrég megjelent könyv az MMA rendes tagjának életútját követi nyomon, és szakmájához, a filmkészítéshez, filmművészethez kapcsolódó szemléletvilágát tárja fel. A szerző tanulmánnyal, interjúval, a rendező fontosabb munkáinak szinopszisaival nyújt átfogó képet az 1968 után indult filmrendező nemzedék kiváló alakjáról. A Veri az ördög a feleségét, a Dögkeselyű, A nagy generáció, a Vadon, vagy a Végkiárusítás filmek megalkotójáról Barabás Klára egy gondos elméleti és művészettörténeti áttekintést ad, olyan mellékletekkel fűszerezve művét, amely a meg nem valósult filmek hátteréről is beszámol.

4 januari 2021

Fotókalandok

Bán András könyve Haris Lászlóról

A nagyméretű és terjedelmes, a Magyar Művészeti Akadémia sorozatkiadványaként megjelenő albumok akadémikusok portréit hordozzák: életútjukat és az abban megvalósult alkotásaikat tárják elénk. Arra hivatottak e kötetek, hogy ismert és kevéssé közismert életműveket – éppen e hiányon, hiányosságon, az ebből fakadó tájékozatlanságon kívánnak enyhíteni – ne csupán megmutassanak, de lehetőség szerint az értelmezés mankóit is mellékeljék. Így kiváltképp lehetőséget biztosítanak arra, hogy gazdag képanyag kíséretében nagy ívet bejáró értekezések, tanulmányok, dokumentumok és egyebek jelenjenek meg bennük. A legfrissebben megjelent kötet Haris László fotóművész felé közelít.

11 december 2020

Elindult a FILMIO, a magyar filmek első online tárhelye

Elindult az ország első csak magyar filmeket tartalmazó online filmtára, a FILMIO (filmio.hu). A Nemzeti Filmintézet által kezdeményezett, egyelőre csak Magyarországon elérhető streamingszolgáltatás kínálatában mintegy 220 produkció, köztük 160 mozifilm szerepel. A filmtárban helyet kapó alkotások között vannak azok a magyar filmklasszikusok is, amelyek a Magyar Művészeti Akadémia finanszírozásával újulhattak meg az elmúlt években.

24 november 2020
Laatste