Eredményt hirdettek a „SZENTENDRE – KULTÚRPART 2019" építészeti pályázaton

A Magyar Művészeti Akadémia Építőművészeti Tagozata SZENTENDRE – KULTÚRPART 2019" kulturális és szabadidőközpont a Duna-korzón megnevezéssel tavaly ősszel hirdetett nyílt, építészeti tematikájú ötletpályázatot fiatal építészeknek. A pályázat keretében építészeti-tájépítészeti eszközökkel megfogalmazott javaslattételt vártak Szentendre történeti belvárosában egy unikális kulturális és szabadidő centrum létrehozására védett épületegyüttesek bevonásával és rehabilitációjával, a Duna-korzó sétányrendszerébe integrálásával – egészen a Duna vízfelületéig kitágítva és megkomponálva a térsort. A felhívásra 37 pályamű érkezett. A Bírálóbizottság többszöri áttekintés, majd vita és elemzés után egyhangú szavazással hozta meg a végeredményt: a díjazásra rendelkezésre álló teljes összeg, azaz 5 millió forint felosztásáról döntött; három pályaművet díjban, négy pályaművet pedig elismerésben részesítettek 2020. január 22-én a szentendrei városházán, ahol az ünnepélyes eredményhirdetést tartották és a pályaműveket bemutató kiállítás is megnyílt.

23 januari 2020

Építészet és hitvallás

Török Ferenc életmű-kiállítása

Török Ferenc építőművész, a Nemzet Művésze nyolcvanéves. A 20. század második felében induló építőművészi tevékenysége két tekintetben tér el pályatársaiétól: egyrészt építészgenerációk oktatása mellett folyamatosan tervez, másrészt építőművészeti működésében már akkor hangsúlyt kapott a templomtervezői tevékenység, amikor kevesen vállaltak ilyen munkát. Kiállítása visszatekintés egy szakmailag és lelkiekben gazdag életútra.

1 september 2016

Összekötni az eget és a földet – Makovecz Imre életműve Moszkvában

A moszkvai Kreml szomszédságában lévő Scsuszev Állami Építészeti Múzeumban nyílt meg az organikus építészet magyar vezéralakjának alkotásaiból válogató „Makovecz Imre – …összekötni az eget és a földet…" című életmű-kiállítás 2016. augusztus 30-án, a moszkvai magyar nagykövetség és a Magyar Művészeti Akadémia rendezésében.

31 augustus 2016

Végső búcsút vettek Csete György építőművésztől

Sokan kísérték utolsó útjára Csete György építőművészt, a Nemzet Művészét, az organikus építészet egyik elindítóját, Kossuth-díjas alkotót, a Magyar Művészeti Akadémia néhai tagját július 18-án a Farkasréti temetőben. A temetésen emlékbeszédet mondott Finta József építőművész, az MMA rendes tagja, valamint versét olvasta fel Döbrentei Kornél költő, az MMA rendes tagja. 

19 juli 2016

Elhunyt Csete György építőművész

Életének 79. évében elhunyt Csete György építőművész, a Nemzet Művésze, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, a magyar organikus építészet egyik, közéleti szerepet is vállaló elindítója. Csete Györgyöt a Magyar Művészeti Akadémia a saját halottjának tekinti.


Csete György temetése 2016. július 18-án (hétfőn) 14.30-kor lesz a Farkasréti temető ravatalozójában, a református egyház szertartása szerint. A gyászjelentés itt letölthető.

29 juni 2016

A Ferencz István vezette Napur építésziroda tervezheti a Néprajzi Múzeum új épületét

A nemzetközi zsűri a Ferencz István és Ferencz Marcel, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagjai, valamint Détári György fémjelezte Napur Architect Kft. által vezetett konzorcium tervét találta a legjobbnak, így a magyar építésziroda tervezheti a Néprajzi Múzeum új épületét a Liget Budapest projekt keretében az Ötvenhatosok terére.

18 mei 2016
Eerste Laatste