A megőrzés parancsa – Építészeti sorskérdések
Turi Attila és Ferencz Marcel az MCC Feszten
Erhardt Gábor, a Mathias Corvinus Collegium (MCC) Építészet és Emlékezet Műhelyének vezetője, Turi Attila Kossuth- és Ybl-díjas építész, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnöke, illetve Ferencz Marcel Ybl-díjas építész, az MMA rendes tagja, számos meghatározó budapesti középület tervezője, az MCC közeljövőben épülő központi campusának tervezője beszélgetett az esztergomi MCC Feszten múltról, hősiességről, Magyar Építészeti Múzeumról.
Erhardt Gábor, a Mathias Corvinus Collegium (MCC) Építészet és Emlékezet Műhelyének vezetője, Turi Attila Kossuth- és Ybl-díjas építész, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnöke, illetve Ferencz Marcel Ybl-díjas építész, az MMA rendes tagja, számos meghatározó budapesti középület tervezője, az MCC közeljövőben épülő központi campusának tervezője beszélgetett az esztergomi MCC Feszten múltról, hősiességről, Magyar Építészeti Múzeumról.
Erhardt Gábor bevezetésként általános helyzetértékelést kért a beszélgetőtársaktól az építészet helyzetéről, különös tekintettel a harmadik alkalommal megnyílt Építészeti Nemzeti Szalon által felvonultatott épületek, a magyar építészet és annak társadalmi helyzetére.
Ferencz Marcel, a nemzeti szalon társkurátora mindenkit biztatott a kiállítás megtekintésére, mellyel kapcsolatban megfogalmazta, hogy optimista, mert nem a tárlattal ért véget a munka: „Bármennyire fújnak a szelek, erősnek kell lenni és határozottnak. Nagyon sok rendkívül izgalmas gondolat született, de hatalmas erőforrásigénye van a gondolatok testet öltésének. A gondolatok, amikor testet öltenek, azt hívjuk mi építészetnek" – emelte ki.
Turi Attila elnök a tárlat ciklikusságát hangsúlyozta, megállapítva, hogy a megrendelők és az építészek közötti közös nyelv hiányzik. Arra hívta fel a figyelmet, hogy hazánkban nem léteznek lakásszövetkezetek, mint akár Ausztriában, a magyar lélek számára fontos, hogy saját tulajdona legyen, amit ő épített magának. „Ebben a szituációban előbb-utóbb valamilyen módon találkoznak építésszel, de nem tudnak kérdezni. Nem tudják, hogy mit várhatnak el egy építésztől. Nem tudják, hogy mi az a nyelv, amelyen beszélgetni kell. Nem azért, mert minket, nagy, magas művészeket meg kell szólítani. Mi a megrendelő keze vagyunk. A mi kezünkön keresztül, a mi képességeinkkel, átszűréseinkkel kell megvalósulnia annak, amit otthonnak hívnak." Turi Attila arra emlékeztetett, hogy a nemzeti szalon termeit Dénes Eszter főkurátor mellett három társkurátor jegyzi, akik különböző felfogásokat képviselnek, s az erre való rácsodálkozás a lényege a tárlatnak.
Az építészeti korszakváltásról (a „második millenniumról") Ferencz Marcelt kérdezte a moderátor, aki úgy fogalmazott: az építészet gyorsan reagál a társadalmi helyzetre mind hazai, mind globális szinten. „Amint egy gyerek a fogantatástól megszületik, körülbelül annyi idő alatt átrendeződik a teljes szakmánk. Egy hihetetlen dinamikus pálya, közben pedig körülbelül négyezer éve fejlődik, és vannak nagyon stabil alapvetések, amelyek nem tudnak megváltozni" – tette hozzá. A középületek tervezéséről, a tervpályázatokról azt gondolja, ott távolabb van a megrendelő, de legalább az intézményi funkciót ismerni lehet, s a jó terv az, amely beágyazódik, így mindannyiunk otthonává válik.
Turi Attila azt emelte ki, hogy a középületek tervezésénél fontos tudni, hogy az építész mit üzen az épülettel az ötven-száz évvel későbbi jövőnek. Külföldi barátainknak nem az áruházat, hanem más épületet mutatunk meg, amelyről ő meg tudja állapítani, hogy Európában lakunk, s ez a helyi identitás, „melynek erősítése a legfontosabb dolog". Az építész csapdája, hogy híressé válik, s a tervet az interneten vagy szaklapban szeretné látni, s nem a szomszéd épületek mellett. A pályázatról hozzátette: sokáig ellene volt ő is, de ez a helyzet változóban van, már születnek olyan épületek, melyre mestere, Makovecz Imre azt mondta: „A franc egye meg, hogy ezt miért nem én találtam ki, ezt miért ő találta ki?" A moderátori kérdésre kifejtette, hogy a pályázatoknál a tervező, a bírálóbizottság és a kiírás egyaránt fontos a végeredmény szempontjából. Felidézte a Magyar Építészeti Múzeum tervezésére kiírt első pályázatot, melyben többen túl merészet álmodtak, s már az elnevezés (Építészet Ligete) is félrevezető volt. A második, immár kétfordulós pályázatnál fontos volt a referencia, a tapasztalat, hiszen egy hatvanmilliárd forintos beruházásról van szó. Ez a komplex előkészítés már garancia arra, hogy az épület is jó lesz majd – hangsúlyozta Turi Attila.
Az új múzeum funkcióiról kérdezte Erhardt Gábor az MMA elnökét, aki erre a kérdésre nem akart még válaszolni, hiszen annak munkatársai őszig húsz európai múzeumot járnak végig. Ugyanakkor a francia kollégák már elmondták, hogy abba bele lehet bukni, ha túl szakmai a kiállítás, mert negyven szakember örül, az emberek pedig nem értik, „tehát nekünk el kell tudnunk menni a popularitás szintjéig" – tervezett a Kossuth-díjas építész, aki szerint egy állandó kiállításnak többrétegűnek kell lennie, az érdeklődési szinteknek megfelelően. Az új térben élményszerű, fiataloknak is imponáló 3D-s élménnyel szeretnék megidézni és megmutatni a régmúlt tereit.
Ferencz Marcelt az MCC új, Somlói úti campusának épületéről faggatta a moderátor, aki Mátyás király korának megidézése mellett örömét fejezte ki azért, mert a vasbeton és az acél segítségével immár sokkal szabadabban lehet alkotni.
Turi Attila szerint a rekonstrukciók esetében, ha nincs ütőképes új gondolat, akkor az eredeti állapotot kell visszaállítani, s ez történik a budai vár esetében is. „Kötelességünk a múlttal szembenézni, kellő vidámsággal, laza lélektartással, ez fontos, nem kell befeszülni ebbe. Nem kell okvetlenül bűnösöket keresni ebben, hanem mint egy folyamatot kell tudni érzékelni." A vasbeton ugyanakkor nemcsak kiváló lehetőség, hanem Pandóra szelencéje is, nem mindegy, hogy mit építenek belőle – hangsúlyozta az MMA elnöke, aki az Építőművészeti Tagozat vezetője is volt korábban.
Arra a kérdésre, hogy szabályokkal lehet-e segíteni az építészetet, jó irányba terelni, Turi Attila úgy fogalmazott, azzal nem lehet kultúrát építeni, ugyanakkor a szakmai közösség hozhat olyan szabályokat, amelyek megfelelő impulzust adnak. A beépítettség fontos kérdés, de vajon az is érdekel-e minket, hogy a teraszunk a szomszéd kertjére néz? „A ház haszna a gazdáé, a látványa a közösségé" – emelte ki Budakalász korábbi főépítésze, aki az ehhez hasonló impulzusokat építené be a szabályokba.
A fiatalokra rátérve Ferencz Marcel oktatói tapasztalatát osztotta meg a közönséggel: a hallgatókat érdemes meghökkentő helyzetbe hozni, hogy ne csak a Pinterest képeivel próbáljanak inspirálódni. Érdemes megmutatni számukra, hogyan határoz meg minket a környezetünk, melyet az Ybl-díjas építész úgy fogalmazott meg, hogyha egy nagy fa ágát letöri a vihar, akkor máris érezzük, hogy nem vagyunk otthon. Építészként neki is rá kellett jönnie, hogy vagy hős lesz, vagy követi a szabályokat és megél a hivatásából.
A beszélgetést követően a főépítész munkájáról, gazdaszerepéről, a településsel való együttműködésről kérdezték a beszélgetőket. Csenger, Veresegyház, Szerencs, Zebegény történeteit emelte ki Turi Attila; Csernyus Lőrinc, Salamin Ferenc akadémikusok mellett Zsigmond László, a Kós Károly Egyesülés vezetőjének munkáit.
Van-e lehetőség a Wekerletelephez hasonló urbanisztikai megoldásokra ma is? „Természetesen lenne rá lehetőség, nem az építészeken múlik, nekünk, egy közösségnek kéne elhinni, hogy ez lehetséges." Az MMA elnöke a vörösiszap után épített új devecseri városrészt hozta példaként, ugyanakkor hozzátette, hogy ezek együtt jártak egy ma már eltűnő életmóddal is, aminél kérdéses, hogy ma visszaállítható-e.
Végül egy leendő építészhallgatónak Turi Attila azt mondta, szerencsésnek tartja magát, hogy Makovecz Imre volt a mestere, mert rá tudott csodálkozni az építészetére, elhatározta, hogy még annál is jobbat szeretne alkotni. Azt tanácsolta, válasszon ilyen példaképet magának, nézze meg annak pályáját, azt, hogy munkája milyen összefüggésben volt más építészekkel és a korral. „Az építészetnek nem az építészetre kell válaszolnia, hanem egy társadalomra. A társadalom és egy közösség megértéséhez pedig kultúra kell. Olvasottnak kell lenni, érzékenynek kell lenni, közben elég keménynek is kell lenni. Ez egy ilyen szakma" – zárta gondolatait.
Wittmer-Besze Erika
Fotó: Nyirő Simon
Ferencz Marcel, a nemzeti szalon társkurátora mindenkit biztatott a kiállítás megtekintésére, mellyel kapcsolatban megfogalmazta, hogy optimista, mert nem a tárlattal ért véget a munka: „Bármennyire fújnak a szelek, erősnek kell lenni és határozottnak. Nagyon sok rendkívül izgalmas gondolat született, de hatalmas erőforrásigénye van a gondolatok testet öltésének. A gondolatok, amikor testet öltenek, azt hívjuk mi építészetnek" – emelte ki.
Turi Attila építész, az MMA elnöke
Turi Attila elnök a tárlat ciklikusságát hangsúlyozta, megállapítva, hogy a megrendelők és az építészek közötti közös nyelv hiányzik. Arra hívta fel a figyelmet, hogy hazánkban nem léteznek lakásszövetkezetek, mint akár Ausztriában, a magyar lélek számára fontos, hogy saját tulajdona legyen, amit ő épített magának. „Ebben a szituációban előbb-utóbb valamilyen módon találkoznak építésszel, de nem tudnak kérdezni. Nem tudják, hogy mit várhatnak el egy építésztől. Nem tudják, hogy mi az a nyelv, amelyen beszélgetni kell. Nem azért, mert minket, nagy, magas művészeket meg kell szólítani. Mi a megrendelő keze vagyunk. A mi kezünkön keresztül, a mi képességeinkkel, átszűréseinkkel kell megvalósulnia annak, amit otthonnak hívnak." Turi Attila arra emlékeztetett, hogy a nemzeti szalon termeit Dénes Eszter főkurátor mellett három társkurátor jegyzi, akik különböző felfogásokat képviselnek, s az erre való rácsodálkozás a lényege a tárlatnak.
Az építészeti korszakváltásról (a „második millenniumról") Ferencz Marcelt kérdezte a moderátor, aki úgy fogalmazott: az építészet gyorsan reagál a társadalmi helyzetre mind hazai, mind globális szinten. „Amint egy gyerek a fogantatástól megszületik, körülbelül annyi idő alatt átrendeződik a teljes szakmánk. Egy hihetetlen dinamikus pálya, közben pedig körülbelül négyezer éve fejlődik, és vannak nagyon stabil alapvetések, amelyek nem tudnak megváltozni" – tette hozzá. A középületek tervezéséről, a tervpályázatokról azt gondolja, ott távolabb van a megrendelő, de legalább az intézményi funkciót ismerni lehet, s a jó terv az, amely beágyazódik, így mindannyiunk otthonává válik.
Ferencz Marcel építész, az MMA rendes tagja
Turi Attila azt emelte ki, hogy a középületek tervezésénél fontos tudni, hogy az építész mit üzen az épülettel az ötven-száz évvel későbbi jövőnek. Külföldi barátainknak nem az áruházat, hanem más épületet mutatunk meg, amelyről ő meg tudja állapítani, hogy Európában lakunk, s ez a helyi identitás, „melynek erősítése a legfontosabb dolog". Az építész csapdája, hogy híressé válik, s a tervet az interneten vagy szaklapban szeretné látni, s nem a szomszéd épületek mellett. A pályázatról hozzátette: sokáig ellene volt ő is, de ez a helyzet változóban van, már születnek olyan épületek, melyre mestere, Makovecz Imre azt mondta: „A franc egye meg, hogy ezt miért nem én találtam ki, ezt miért ő találta ki?" A moderátori kérdésre kifejtette, hogy a pályázatoknál a tervező, a bírálóbizottság és a kiírás egyaránt fontos a végeredmény szempontjából. Felidézte a Magyar Építészeti Múzeum tervezésére kiírt első pályázatot, melyben többen túl merészet álmodtak, s már az elnevezés (Építészet Ligete) is félrevezető volt. A második, immár kétfordulós pályázatnál fontos volt a referencia, a tapasztalat, hiszen egy hatvanmilliárd forintos beruházásról van szó. Ez a komplex előkészítés már garancia arra, hogy az épület is jó lesz majd – hangsúlyozta Turi Attila.
Sokan figyelték az értékes gondolatokat
Az új múzeum funkcióiról kérdezte Erhardt Gábor az MMA elnökét, aki erre a kérdésre nem akart még válaszolni, hiszen annak munkatársai őszig húsz európai múzeumot járnak végig. Ugyanakkor a francia kollégák már elmondták, hogy abba bele lehet bukni, ha túl szakmai a kiállítás, mert negyven szakember örül, az emberek pedig nem értik, „tehát nekünk el kell tudnunk menni a popularitás szintjéig" – tervezett a Kossuth-díjas építész, aki szerint egy állandó kiállításnak többrétegűnek kell lennie, az érdeklődési szinteknek megfelelően. Az új térben élményszerű, fiataloknak is imponáló 3D-s élménnyel szeretnék megidézni és megmutatni a régmúlt tereit.
Ferencz Marcelt az MCC új, Somlói úti campusának épületéről faggatta a moderátor, aki Mátyás király korának megidézése mellett örömét fejezte ki azért, mert a vasbeton és az acél segítségével immár sokkal szabadabban lehet alkotni.
Turi Attila szerint a rekonstrukciók esetében, ha nincs ütőképes új gondolat, akkor az eredeti állapotot kell visszaállítani, s ez történik a budai vár esetében is. „Kötelességünk a múlttal szembenézni, kellő vidámsággal, laza lélektartással, ez fontos, nem kell befeszülni ebbe. Nem kell okvetlenül bűnösöket keresni ebben, hanem mint egy folyamatot kell tudni érzékelni." A vasbeton ugyanakkor nemcsak kiváló lehetőség, hanem Pandóra szelencéje is, nem mindegy, hogy mit építenek belőle – hangsúlyozta az MMA elnöke, aki az Építőművészeti Tagozat vezetője is volt korábban.
A megőrzés parancsa - rögzítették is a beszélgetést
Arra a kérdésre, hogy szabályokkal lehet-e segíteni az építészetet, jó irányba terelni, Turi Attila úgy fogalmazott, azzal nem lehet kultúrát építeni, ugyanakkor a szakmai közösség hozhat olyan szabályokat, amelyek megfelelő impulzust adnak. A beépítettség fontos kérdés, de vajon az is érdekel-e minket, hogy a teraszunk a szomszéd kertjére néz? „A ház haszna a gazdáé, a látványa a közösségé" – emelte ki Budakalász korábbi főépítésze, aki az ehhez hasonló impulzusokat építené be a szabályokba.
A fiatalokra rátérve Ferencz Marcel oktatói tapasztalatát osztotta meg a közönséggel: a hallgatókat érdemes meghökkentő helyzetbe hozni, hogy ne csak a Pinterest képeivel próbáljanak inspirálódni. Érdemes megmutatni számukra, hogyan határoz meg minket a környezetünk, melyet az Ybl-díjas építész úgy fogalmazott meg, hogyha egy nagy fa ágát letöri a vihar, akkor máris érezzük, hogy nem vagyunk otthon. Építészként neki is rá kellett jönnie, hogy vagy hős lesz, vagy követi a szabályokat és megél a hivatásából.
Volt helye a komoly gondolatoknak és a személyes történeteknek is
A beszélgetést követően a főépítész munkájáról, gazdaszerepéről, a településsel való együttműködésről kérdezték a beszélgetőket. Csenger, Veresegyház, Szerencs, Zebegény történeteit emelte ki Turi Attila; Csernyus Lőrinc, Salamin Ferenc akadémikusok mellett Zsigmond László, a Kós Károly Egyesülés vezetőjének munkáit.
Van-e lehetőség a Wekerletelephez hasonló urbanisztikai megoldásokra ma is? „Természetesen lenne rá lehetőség, nem az építészeken múlik, nekünk, egy közösségnek kéne elhinni, hogy ez lehetséges." Az MMA elnöke a vörösiszap után épített új devecseri városrészt hozta példaként, ugyanakkor hozzátette, hogy ezek együtt jártak egy ma már eltűnő életmóddal is, aminél kérdéses, hogy ma visszaállítható-e.
Végül egy leendő építészhallgatónak Turi Attila azt mondta, szerencsésnek tartja magát, hogy Makovecz Imre volt a mestere, mert rá tudott csodálkozni az építészetére, elhatározta, hogy még annál is jobbat szeretne alkotni. Azt tanácsolta, válasszon ilyen példaképet magának, nézze meg annak pályáját, azt, hogy munkája milyen összefüggésben volt más építészekkel és a korral. „Az építészetnek nem az építészetre kell válaszolnia, hanem egy társadalomra. A társadalom és egy közösség megértéséhez pedig kultúra kell. Olvasottnak kell lenni, érzékenynek kell lenni, közben elég keménynek is kell lenni. Ez egy ilyen szakma" – zárta gondolatait.
Wittmer-Besze Erika
Fotó: Nyirő Simon
