AranyÓrák

2017-ben, az Arany János-emlékévhez, a magyar irodalom egyik legkiemelkedőbb egyénisége születésének 200. évfordulójához kapcsolódva indult el a Magyar Művészeti Akadémia Hallgatni Aranyt! című nagyszabású projektje. Így született meg a hallgatniaranyt.hu portál, az Arany János 131 versét és 70 levelét – továbbá irodalomtörténeti tanulmányokat és a költő életművéhez kapcsolodó kisfilmeket is – tartalmazó online hangoskönyv, több mint hetven színművészünk közreműködésével. Ezt a honlapot népszerűsítette a tavalyi évben induló kampány: Náray Erika színművész vezetésével tartottak országszerte rendhagyó irodalomórát középiskolásoknak. A program ezen a tavaszon is folytatódott újabb 12, köztük határon túli helyszínen, s ma zárul a Madách Imre Gimnáziumban; az irodalmi roadshow Arany János életművét hozza közelebb a diákokhoz.
May 10, 2019

A zene szeretete egy életen át

Szőnyi Erzsébet 95

Nem akármilyen hangversenyre hívja a zenebarátokat a Pesti Vigadó 2019. április 24-én. A Magyar Művészeti Akadémia szervezésében születésnapi szerzői esttel köszöntik a 95 éves Szőnyi Erzsébetet. A Kossuth-díjas zeneszerző, karnagy, zenepedagógus, az MMA rendes tagja, a nemzet művésze a zenetörténet élő legendája. A Kodály-módszer nemzetközileg is elismert terjesztője itthon számtalan korosztályt tanított a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán. A koncert előtt otthonában kerestük fel a zeneszerzőt.

April 23, 2019

Szoros kötődés

ZALAVÁRY LAJOS EMLÉKKIÁLLÍTÁSA MISKOLCON

A Kossuth-, Ybl-, Prima Primissima díjakkal és a Nemzet Művésze címmel elismert építészt, az MMA néhai tagját a szakmai kötődés és a személyes élményeik mellett a helyi építészek miskolciként is tisztelhetik, hiszen Zalaváry Lajos 1942-ben a miskolci Fráter György Katolikus Gimnáziumban (mai Földes Ferenc Gimnázium) érettségizett. A megyei Építész Kamara a miskolci Kós-házban mutatja be életművét azzal a tárlattal, amit korábban a FUGA Budapesti Építészeti Központban már láthatott a fővárosi közönség. Az április 30-ig látható tárlat rajzokon, fotókon, modellekkel mutatja be a mester megvalósult munkáit és megvalósulatlan terveit, gondolatébresztő hazai és nemzetközi tervpályázatait.

April 22, 2019

A józan varázsló

Mensáros László 1965-ben lépett először színpadra A XX. század címmel összeállított, hatalmas sikert arató műsorával, mely túlzás nélkül fordulópontot jelentett a magyar pódiumművészet történetében. Mensáros László estje nemcsak a múlt század egyik legnagyobb magyar színészének előadása volt, hanem vallomás az elmúlt évtizedekről. Hogy született az alkotás, hogyan válogatott a művész? Egyebek mellett ezekre a kérdésekre keresi a választ a Mensáros László – A XX. század című könyv, amely az MMA Kiadónál jelent meg Szathmáry István szerkesztésében.

April 16, 2019

A mi Kodályunk

A Magyar Művészeti Akadémia és a Papageno Consulting Kft. tegnap este a szakmai közönségnek mutatta be a Pesti Vigadóban „A mi Kodályunk" című, a dokumentumfilm és a játékfilm határán mozgó életrajzi filmet. Az alkotás a Magyar Művészeti Akadémia finanszírozásával a Focusfox gyártásában készült el, szerkesztő-rendezője Petrovics Eszter. A mi Kodályunk egyszerre dokumentumfilm és fikció – két fiatal muzsikus, Devich Gergely csellóművész és Ránki Fülöp zongoraművész szemszögéből és egy száz éve elhangzott koncert apropóján ismerhetjük meg a 20. század egyik legjelentősebb muzsikusának egy kevéssé ismert arcát.

April 12, 2019
Første Siste
// ]]>