Pesti Vigadó
1051 Budapest, Vigadó tér 2.

Akadémiai székfoglalók a Vigadóban, 2018. május

Az MMA székházában, a Pesti Vigadóban folytatódtak akadémikusaink székfoglaló előadásai. Május 3-án két székfoglalóra is sor került: 11.00 órától Radványi György DLA, építőművész előadását hallgathatták meg az érdeklődők TÚL A FÉLUTON, A DIAKRÓNIÁRÓL címmel. Radványi György laudátora Ferencz István DLA építész tervezőművész, az MMA rendes tagja; a program levezető elnöke és az elnökség képviselője Marosi Miklós DLA, építőművész, az MMA alelnöke volt. ► Meghívó
13.00 órától Barta Zsolt Péter fotóművész tartott székfoglalót, melynek címe: CodeX – Az organikus fotográfia. Barta Zsolt Péter laudátora Borbély László, az Artphoto Galéria vezetője, a levezető elnök és az elnökség képviselője Haris László fotóművész, az MMA rendes tagja és Felügyelő Testületének tagja volt. ► Meghívó

 
Radványi György (Ózd, 1949. augusztus 4.)
 
Möller István Jubileumi Emlékérem, Sátoraljaújhely Város Díszpolgára, Ybl Miklós-díj, Az Év Lakóháza nívódíj, Kiváló munkáért, TDK Oktató munkáért, ÉTE-MÉSZ Diplomadíj
 
1973-ban szerzett építészmérnöki diplomát, 1986-tól vezető tervező, 2011-ben főépítészi vizsgát tett. Alkotói életműve Sátoraljaújhely és Széphalom általa tervezett épületeiben teljesedik ki, melyek közül is különleges értéket képvisel a Kazinczy emlékhely kertjében megépült Magyar Nyelv Múzeuma. Sátoraljaújhely és Füzér főépítészeként végzett tevékenysége messze túlmutat az általános tennivalókon, sokkal inkább afféle sajátos kultúrmisszió, a helyi közösség szolgálata. A Műegyetem címzetes egyetemi tanára, aki szakmai tapasztalatait, közösségszervező képességét, kiterjedt nemzetközi kapcsolatrendszerét önzetlenül mindenkor a fiatal építészek javára fordította. Számos elismerése közül kiemelkedik az Év Lakóháza elismerés, amelyet 1988-ban vehetett át. 1998-ban Ybl Miklós-díjjal tüntették ki. 2008-ban Sátoraljaújhely díszpolgára lett, 2010-ben pedig Möller István Jubileumi emlékéremmel jutalmazták munkásságát. 
 


Barta Zsolt Péter (Eger, 1962. június 23.) 
 
Római Magyar Akadémia ösztöndíja, Pécsi József fotóművészeti ösztöndíj, Magyar Hitelbank művészeti ösztöndíj, André Kertész-ösztöndíj, Balogh Rudolf-díj
 
1980-ig a Vendéglátóipari Szakközépiskola diákja, 1982-ben segédoperatőr, 1984–1990 között a Fiatalok Fotóművészeti Stúdiójának tagja volt. 1989-től a Magyar Fotóművészek Szövetségének tagja. 1994-től a Fotó, majd 1995–1999 között a Fotográfia munkatársaként dolgozott. 1984-től szabadúszó segédoperatőr és fotográfus. Kísérletező, elmélyült fotográfus. Fekete-fehér, polaroid technikával készült képei tökéletes technikai kivitelezésűek, mély érzelmi és gondolati töltést hordoznak. Különösen a holt és az egykor élt tárgyak csendéleteiben alkotott figyelemre méltót. Testszobrok címmel készült aktképei a beállítás eredetiségével, a modellbeállítás különleges pózaival képviselnek újszerű látásmódot. Újabban nagyvárosi tájképeket, gyárrészleteket fényképez. Szakírói tevékenysége is jelentős, a kortárs fotóművészet progresszív irányzatait, a kreatív fotográfia kiemelkedő képviselőit mutatja be legszívesebben, európai kitekintéssel.
 
A további székfoglaló előadások időpontjai

2018. 05. 16.
13.00: Szobolits Béla (Film- és Fotóművészeti Tagozat)
15.00: Lukács Sándor (Színházművészeti Tagozat)
 
2018. 05. 18.
10.00: Baksai József (Képzőművészeti Tagozat)
12.00: Dobozy Borbála (Zeneművészeti Tagozat)
 
2018. 05. 25.
10.00: Kulinyi István (Iparművészeti és Tervezőművészeti Tagozat)
13.00: Makkai Ádám (Irodalmi Tagozat)

2018. 05. 29.
13.00: Hámory Judit (Iparművészeti és Tervezőművészeti Tagozat)
15.00: Berlász Melinda (Művészetelméleti Tagozat)

2018. 09. 13.
11.00: Rost Andrea (Színházművészeti Tagozat)