Dubrovay László zongoraművei Balázs János előadásában

A Magyar Művészeti Akadémia Nagydíját ebben az évben Dubrovay László kapta. Ezt a díjat konkrét alkotásért, egy-egy friss, kiemelkedő művészi teljesítményért lehet elnyerni. Dubrovay az elmúlt időszakban komponált, Sonata di felicitá (Boldogság szonáta) c. zongoraműve az ősszel CD-n is megjelent. A lemezbemutató december 14-én lesz a Pesti Vigadó dísztermében. Juhász Előd lesz a műsorvezető, aki a zeneszerzővel és Balázs János zongoraművésszel is beszélget az esten. A pandémia helyzet miatt a koncertet a nézők kivételesen nem a helyszínen, hanem a képernyők előtt követhetik, digitális közvetítés formájában. Dubrovay László Kossuth-díjas zeneszerző, a Nemzet Művésze, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja a lemezről és a hangversenyről beszélt.
December 4, 2020

Augusztusban ismét megalakul a Határon Túli Magyar Zenészek Szimfonikus Zenekara

A határon túli magyar zenészekből álló szimfonikus zenekar egy alkalmi együttes, melynek megalakulása a hosszú tervezést követően első alkalommal a 2017-es Kodály-emlékév keretében vált lehetővé, 2018-ban pedig a nemzeti összetartozás napjának ünnepi eseményeként adhatott hangversenyt az Országházban. A legalább 85%-ban határon túli, Erdélyből, Vajdaságból és reméljük, hamarosan már a Felvidékről is érkező zenészekből álló zenekar 2019 augusztusában alakul meg ismét.

July 29, 2019

Elhunyt Frank Oszkár

Július 6-án hunyt el Frank Oszkár, aki számos zeneelméleti szakkönyv és tanköny szerzője és megannyi tanulmánya jelent meg pedagógiai folyóiratokban. Nem sokkal 97. születésnapja előtt érte a halál. A Zeneakadémia egykori tanára az MMA Zeneművészeti Tagozata 2018. évi zenepedagógus díjazottjainak egyike volt.

July 17, 2019

Második SZIA – 2019

A Szokolay Sándor Alapítvány újból meghirdeti fiatalok számára zeneszerző pályázatát. Ezen hazai és határon túli zeneoktatási intézmények növendékei vehetnek részt, illetve zenei felsőoktatásban tanuló hallgatók, három korcsoportban. A verseny meghirdetői Szokolay Sándor (1931–2013) zeneszerző, az MMA néhai tagja szellemiségének megfelelően a fiatal alkotóktól idén is egyéni, őszinte hangvételű alkotásokat várnak. A zsűri tagja többek között Tóth Péter zeneszerző, az MMA Zeneművészeti Tagozat vezetője és Kovács Zoltán zeneszerző, az MMA rendes tagja is. A Szokolay InspirArt (SZIA) eseménysorozat egyik kiemelt támogatója a Magyar Művészeti Akadémia.

May 22, 2019

Szonátaforma – Balázs János zongorakoncertje a Vigadóban

Több szempontból is izgalmas, és különleges koncertet adott Balázs János Liszt- és Kossuth-díjas zongoraművész 2019. május 20-án este a Vigadó Dísztermében, amikor is Liszt Ferenc Dante-szonátáját, a h-moll szonátát, valamint a két 19. századi mű közé illesztve Dubrovay László 2017-ben komponált Sonata di felicità című művét játszotta. Az est előtt köszöntőt mondott Vashegyi György karmester, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke, aki méltatta a színpadra lépő művészt, és néhány szót ejtett magáról a koncertsorozatról, amelyben az MMA zeneművészeti tagozati ösztöndíjasai lépnek fel.

May 21, 2019

A barokk kor szerelmese

2018 augusztusában hirdették ki, hogy kik nyertek a Magyar Művészeti Akadémia ösztöndíj pályázatán. Az MMA ugyanis átfogó rendszert indított a kormány támogatásával: minden évben 100 fiatal, illetve középgenerációs művész részesül a hároméves támogatásból. Az ösztöndíjakat az MMA Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézete kezeli. Az alkotók között találjuk Lőkösházi Mária egyetemi hallgató, szoprán énekművészt is. Mária a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem oratórium mesterszakán tanul. Korábban magánénekesnek készült, de számos műfajjal megismerkedett az utóbbi években. Őt kérdeztük.

May 21, 2019
Første Siste