A hang belső élete

Dubrovay László zeneszerző Gyurkovics Tiborról, az utolsó akkordról és az ördögi kacajról
 
A Faust, az elkárhozott című táncdráma a Pécsi Balett művészeinek szenvedélyes előadásában elevenedik meg február 28-án és 29-én a Pécsi Nemzeti Színházban. „Itthon akartam valami újat és eredetit létrehozni" – mondja Dubrovay László a produkció Kossuth-díjas zeneszerzője, a nemzet művésze, az MMA rendes tagja.
February 26, 2024

Koncert-fúvószenekarok Világszövetségének Konferenciája és Fesztiválja

A Koncert-fúvószenekarok Világszövetségének (WASBE) konferenciáját és fesztiválját rendezik meg 2014. július 6-14. között Debrecenben. Az esemény hivatalos megnyitójára 2014. július 6-án, vasárnap 20.00 órakor kerül sor a Kölcsey Központ nagytermében a Magyar Honvédség Központi Zenekara és Tánckara közreműködésével. A rendezvény egyik támogatója az MMA.

July 4, 2014

Gluck ősbemutató az Operaházban Vashegyi György vezényletével

Christoph Willibald Gluck német zeneszerző egyik utolsó művét, az Íphigeneia Tauriszban című operát mutatják be, Vashegyi György vezényletével 2014. június 22-én a Magyar Állami Operaházban.

June 18, 2014

Véget ért a Magyar Kulturális Hét Pozsonyban – Állva tapsoltak a Zuglói Filharmóniának

A Zuglói Filharmónia pozsonyi Vigadóban tartott koncertjével zárult 2014. június 16-án a Pozsonyi Magyar Kulturális Hét. A Több mint szomszéd című rendezvénysorozat zárókoncertjén Záborszky Kálmán, a Magyar Művészeti Akadémia tagja dirigálta a Zuglói Filharmóniát.

June 17, 2014

Pozsonyi Magyar Kulturális Hét

A Szent Márton-dómban, ismertebb nevén a koronázó templomban tartott pünkösdi orgonahangversennyel vette kezdetét június 9-én este a Több mint szomszéd című rendezvénysorozat. A fesztivált - amelynek rendezvényei szinte kivétel nélkül ingyenesek - a Zuglói Filharmónia pozsonyi Vigadóban tartott koncertje zárja június 16-án este. 

June 11, 2014

Emléktáblát avattak Halmos Béla népzenekutató tiszteletére

Emléktáblát avattak pénteken Halmos Béla Széchenyi-díjas népzenekutató, előadóművész tiszteletére volt lakásánál, a budapesti Forint utca 3-as számú ház falán.

May 12, 2014
Første Siste