Minden mindennel összefügg

2019. június 22-én újabb Magyar Örökség díjakat adtak át Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében. Az elismeréssel ezúttal is hét kiemelkedő személyiség és intézmény tevékenységét díjazták. A Magyar Örökség Díjat negyedévente adják át olyan magyar személyeknek, intézményeknek és csoportoknak, akik vagy amelyek tevékenységükkel hozzájárultak a magyar kultúra, gazdaság, sport és tudomány, azaz a magyar társadalom erkölcsi, szellemi felemelkedéséhez. Ezek együttesen alkotják a magyarság „Láthatatlan Szellemi Múzeumát". A díjat Makovecz Imre, Fekete György és Farkas Balázs javaslatára, a Magyarországért Alapítvány kuratóriuma hozta létre 1995-ben. Júniusban a díjazottak között volt a Vujicsics együttes népzenei hagyományőrző tevékenysége, valamint Szvorák Katalin Kossuth- és Liszt-díjas népdalénekes, az MMA köztestületi tagja is.
– A laudátor Tőzsér Árpád Kossuth-díjas költő, író, az MMA rendes tagja volt, aki beszédében kiemelte mindkettőjük szülőhelyét, Palócországot. Önnek milyen ihlető elemet jelent a nógrád-gömöri táj?
– Tamási Áron gondolatait idézve: „Az ember a szíve mélyén örökké oda való, ahova született." Így vagyok ezzel én is. Csodálattal töltenek el a dimbes-dombos nógrádi-gömöri lankák, a szívem is jobban dobban, amikor meglátom Mikszáth „Görbeországát" a „jó palócokkal". Magamat a ferde szememmel, felső álcsontommal ősi palóc archetípusként jellemezném. Szinte minden megnyilvánulásom, gondolatvilágom a szülőföldön kapott örökségnek köszönhető. Lelki emberként élek, szinte csak az ösztöneim diktálják a lépéseimet, mint amikor megtanultam járni a pinci szülőház udvarán tyúkokat kergetve, vagy amikor mezítláb futkároztam a harmatos réten, hogy meglessem a kanyargó „Ipó" fodros örvényeit.
Szintén a laudációban hallhattuk, hogy Ön nem csupán előadó, hanem alkotóművész is. Nemcsak énekel, hanem szerkeszti is műsorait. Hogy történt ez legutóbb a Hazagondolás című lemeze esetében?
– A palóc népdalokat, meséket tartalmazó dupla album, a Hazagondolás egy régi vágyálmom volt. Hol a téma, hol a dallam viszi tovább az énekek sorát, mintegy gyöngysorra fűzve, alkotva meg az opusokat. Tőzsér Árpádot idézve: „… az ő kompozíciójában az ismert palóc opusok is egészen új jelentéseket képesek sugallni. Csakhogy az ő »Kalevalájában« a dalos Vejnemöjnen is ő, s a folklóranyagot összeállító Lönnrot Illés is." Külön öröm, hogy Tőzsér Árpád hozzám írott leveléből is idézhetek: „… megkönnyeztettél: az újra hallott, az idők mélyéből kicsobogó hangoddal. Ha testvérem volnál, se lennél közelebb hozzám, mint ahogy a gyermek- és fiatalkoromat megidéző dalaiddal, történeteiddel." Egyébként a múlt évben a Hazagondolás mellett még két lemezzel is megleptem magam és a hallgatóságom. A Tölgyfa-testvér címet viselő CD dalanyaga Varga Imre költő szlovák népköltészeti műfordításai alapján készült. A lemez méltó megvalósítása Käfer István gondolatának: „Magyarokat és szlovákokat még a rokonságnál is szorosabb szimbiózis fűzte egybe. Nemzeti kultúráink régi rétegeiben a nem magyar nyelvű anyag is a miénk és a magyar nyelvű anyag is az övék." A harmadik, a Szvorák 60 címmel megjelent dupla album egy tudatos válogatás eredménye az elmúlt évtizedek dalaiból.
– Tavaly kerek születésnapot ünnepelt. Azt mondta: „minden felhajtást kerülő énekes vagyok." Hogyan lehet csendben alkotni? Mit jelent Önnek a csend?
– A csend lételemem: a csend hatalma, a csend keresése, a csend üzenete. S nem kell, hogy dallam elhagyja ajkam, belülről hallom, jó lesz-e a dallam. Az alkotás csendjében meglelem lelki békém. A képzelőerőm sokkal jobban működik, ha csend vesz körül, s ez bennem bármikor megteremthető, ha úgy akarom… A csend segít eligazodni önmagamban, segít az összpontosításban, a tisztánlátásban, s nem utolsósorban a lelki feltöltődésben. Érzékeny lelkemnek nagy szüksége van a csendre, néha úgy érzem, a csend sokkal beszédesebb, ha megfelelő helyen „hangzik el". Nem vagyok egy tipikus csacsogós női lélek. Bizonyára génjeimben is hordozom a csend utáni vágyat, elég csak az apai ág juhász felmenőimre gondolni. Nagyapám ajkát csak ritkán hagyta el a szó, de az messzire hallatszott… A természet tisztelete is innen eredhet. Órákig képes vagyok bámulni az eget, nézni a felhők vonulását, a madarak énekében gyönyörködni, s figyelni röptüket, vagy egy csobogó patak mellett letelepedve behunyt szemmel hallgatni a természet ezernyi apró neszét. Mindebben segít az a kis, csendes pilisi falu is, ahol otthonra leltem.
– Milyen fellépésekre készül idén? Dolgozik-e új lemezen és ha igen, mit hallhatunk majd ezen?
– Legtöbb gondolatom jelenleg a három unokánk körül forog, de készülök egy Ág Tibor emléklemez megvalósítására és örülök a spontán érkező fellépéseknek is. Legközelebb Vászolyban, majd Erdőbényén tartok templomi koncertet. Szurdokpüspökiben a Libafesztiválon dalolok. Szent István ünnepe táján több helyen énekelem a Himnuszt, a Szózatot és a Szent-István népénekeket. Már van meghívásom a Csallóközbe is a Kitelepítettek Napjára, sőt a jövő évi magyar kultúra napján Szatmárnémetiben és Nagykárolyban is koncertezem. Legújabb, pár hónapja megjelent, immáron 38. önálló lemezem, a Dalüzenet egy közép-európai életérzés elénekelve, alcíme a dalvándorlás Közép-Európában. Polifón dalüzeneteim nemcsak a szülőföld, a haza- és nyelvünk szeretetét, de a közép- európai népek egymásra utaltságát, a különböző vallású emberek közös ökumenikus istenhitét is közvetítik. A Dalüzenet egyik lemezbemutatója lesz augusztus 20-án Szentendre Fő terén, majd szeptemberben Brüsszelben is a közép-európaiság lelkületét, egymásra utaltságát hangsúlyozom.
 

Szvorák Katalin mellett az elismeréseket ez alkalommal Kaiser Ottó Kárpát-medencei fotó- és könyvművészete, a marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Teológiai Líceum, a közelmútban az MMA Aranyérmével is díjazott szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum értékteremtő és átörökítő tevékenysége, a Nyolc Katolikus Gimnázium keresztény értékmentő szolgálata, Hámos László, az Egyesült Államokban élő jogvédő és a Vujicsics együttes kapta. Utóbbi vezetőjével, Eredics Gábor népzenésszel, a Dankó Rádió csatornaigazgatójával, a Magyar Művészeti Akadémia levelező tagjával is beszélgettünk.

– Nemrégiben jelent meg Jávorszky Béla Szilárd könyve „A Vujicsics örökség" címmel. Abban szerepel egy olyan mondat, amely így hangzik: „Öszvérek vagyunk magyar identitással". Ez mit jelent pontosan?
– A mi családunk több identitással büszkélkedhet. Nevünk Eredics, ami horvát eredetű név, de édesanyám Krachler, ami egy osztrák építészcsalád neve. Büszkék vagyunk az őseinkre, mert például a Máriaremetei kegytemplomot a dédnagypapa, néhai Krachler János építette. Itt már egy érdekes monarchikus történet is kibontakozik, mert az osztrák építész fia, a csobánkai szerb pópa lányát vette el feleségül, aki az én nagymamám volt, és akit Milosevics Júliának hívtak. Pomáz, ahol felnőttünk, soknemzetiségű település. A magyarok mellett cigányok, szerbek, szlovákok is élnek a városban. Mi magyar identitással nevelkedtünk, mégis délszláv népzenét kezdtünk el játszani. De nem mi voltunk az elsők, Sebőék már csinálták ezt abban az időszakban. Mi is kedvet kaptunk és Pomázon találtunk néhány hangszert. Citerát, kolompot, csengőket, és egy tárogatós bácsinak a hangszereit. Érdekes, hogy ezek kevésbé kötődtek a magyar népzenei hagyományhoz, inkább a svábhoz és a szerbhez, ugyanis ezek gazdagabbak ebben a térségben. A szerb hagyományban például a tamburák dominálnak és a különleges körtáncok, a kólók. Az is izgalmas volt nekünk, hogy előtte zeneiskolások voltunk, klasszikus zenét játszottunk, kottából tanultunk. Itt meg fülhallásból is lehetett dallamokat tanulni és ezekre táncoltak akár a táncegyüttesben, akár a szerb közösség ünnepein. Aztán voltak bálok vagy búcsúk, ezeken is játszottunk. De húztuk a széki dallamokat is. Aztán rájöttünk arra, hogyha pomáziak vagyunk, akkor az itteni hagyományokat kell ápolni.
– A Magyar Örökség cím méltatásában az szerepelt, hogy a Vujicsics együttes a több évtizedes délszláv hagyományőrző tevékenységéért kapta a díjat. Hogy kezdődött a munka?
– A délszláv zene úgy kapott nagy hangsúlyt, hogy Pomázon volt egy nemzetiségi táncegyüttes. Ha magyar zenét táncoltak, akkor mi magyar hangszerekkel kísértük őket, ha sváb vagy szlovák anyagot, akkor fúvósokkal, ha a horvátot vagy szerbet, akkor tamburákkal. Végül a délszláv zene mellett döntöttünk. Végtelen boldogok vagyunk, hogy az együttes egy ilyen díjat vehetett át 45 éves munkájáért, mert nagyon ritka dolog, hogy egy ilyen formációban játszó együttes ilyen elismerést kap.
– Sikerült gyűjtőmunkát végezni máshol is?
– Amikor kiderült számunkra, hogy nemcsak a magyarországi szerb zenét fogjuk játszani, rájöttünk arra, hogy a déli határaink mentén található horvát falvak zenéjét is át kell nézni. Aztán a Csepel-szigeten is vannak nemzetiségi települések Tököltől Ráckevéig. Ott is nagyon sokfelé jártunk. Gyűjtéseink nagy részét mégis az archívumi kutatás teszi ki. Én Pécsen tanultam. Ez sem véletlen, hiszen ez a vidék közelebb van a délszláv zenei kultúrához. A pécsi rádióban fantasztikusan szép zenei anyagokra lehetett rálelni. De meglátogattuk a dudásokat Baranyában, és elmentünk Mohácsra, Tótújfaluba is. Mégis a legtöbb gyűjtés az egykori jugoszláviai területhez köthető. 1981-ben egy évfolyamtársammal végigcsavarogtuk egész Jugoszláviát, sok helyen jártunk, több zenei fesztiválon is megfordultunk.
– 2007-ben ott volt a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népzenei Tanszékének megalakulásakor és azóta is tanít ott egyetemi adjunktusként. A pedagógusi pályáját mennyire tudta segíteni ez fajta munka, amit a zenekarral csinált? Hogyan tudja mindezt, mint pedagógus hasznosítani?
– Saját tapasztalatból és hagyományőrzésből. Az is nagyon fontos, hogy a magyar zenei kultúrának is részese lehessen ez a kisebbségi zenei kultúra. Persze ettől elválaszthatatlan, hogy ezt mi is tovább adjuk a fiataloknak. Kaptam egy lehetőséget, hogy Budakalászon csináljak egy zeneiskolát, amelynek igazgatója lettem és 15 évig vezettem is. Ott a klasszikus zene és a népzene egymást gazdagító egységét igyekeztem megvalósítani. Ez egy különleges és egyedi magyar program, ami nagyon sikeres volt Budakalászon. A Söndörgö zenekarra is nagyon büszke vagyok. Az unokaöcséim alapították. Ezenkívül van egy harmadik generációs együttes is, a ViGaD. Ez egy mozaik szó, Vince Gazsi Dani. A fiam, Vince vezeti ezt a kis csapatot. Ezeket a gyerekeket kicsi koruktól kezdve tanítottam. Nagy koncertre készülünk a 45 éves évforduló alkalmából. A Dohány utcai Zsinagóga hívott meg bennünket szeptember 3-ára koncertezni. Egyszerre lesz a színpadon a Vujicsics, a Söndörgő, és a ViGaD zenekar. A vendégünk Tolcsvay László lesz, akinek az apja Pomázon volt kántortanító. Láthatja, nálunk minden mindennel összefügg.