ANGYALFÜTTY – Megjelent Berecz András legújabb meselemeze

Angyalfütty címmel új meselemeze jelent meg tavaly decemberben Berecz András, Kossuth-díjas ének- és mesemondónak. A főként felnőtteknek szánt történeteket tartalmazó hangzóanyaghoz tartozó könyvet Gyulai Líviusz metszetei díszítik.
Berecz András 2000-ben indította el sorozatát, ezt a lemezét 2003-ban a Felítő című mesegyűjteménye követte. Most a Kőkertben liliom című sorozat harmadik, egyben befejező darabját vehetik kezükbe az érdeklődők.
A történetfüzér a Gyilkos-tónál kezdődik, ott ahol az elbeszélés szerint a csónakázó emberek annak idején egy „remetei bognyesőt" hívtak segítségül. A könyvben szereplő egyik mese szerint a két égitest soha nem lehetnek egymáséi. Éppen emiatt a könyv tipográfusa, Hír Mihály a páros oldalszámokat a hold, a páratlanokat pedig a Nap alakjába illesztette. A nagy almafalás című történetben Berecz András egészen a Paradicsomig, Ádány és Evacska idejébe repíti vissza az olvasókat. Az első emberpárról szóló mese azon alapszik, hogy vajon milyen reakciókat válthatott ki Ádámból Éva látványa, és hogy milyen kéréssel fordult a Teremtőhöz. Csakúgy, mint minden mesének, az Asszonyok kardjának is van tanulsága. Ebben a krónikában felborul a világ rendje, ugyanis a férfiak ereje az asszonyokra száll, amiből sok jó nem sülhet ki. Az angyalfüttyöt pedig – ha figyelmesek vagyunk – a csaracsói emberről szóló, Táncok születése című történetben hallhatjuk. Hiszen a mese alapján ennek az angyalnak köszönhetjük többek között a „világnak első táncfiguráját", a csárdást.
A négy mesét rejtő meselemezen Berecz András egyes történeteire népzene válaszol, ugyanis minden egyes történet után egy-egy forgatós muzsikát hallhatunk.

(Angyalfütty. Kőkertben liliom III. Berecz András meséi CD-melléklettel. 2013, Hangvető, illusztrált)

Közreműködnek:
Vizeli Balázs - hegedű, Szabó Dániel - cimbalom, Kádár Ignác - gardon, Mátéfi Csaba - füttyszó, Berecz István - furulya.
Illusztráció: Gyulai Líviusz

1. Iá - mese 2:48
2. Lassú forgatós 0:44
3. A nagy almafalás - mese 9:45
4. Forgatós bandával 1:45
5. Asszonyok kardja - mese 13:31
6. Csíkszentdomokosi muzsika és tekerőpataki keserves 2:44
7. A táncok születése - mese 19:40
8. Sebes forgatós 1:18)

January 27, 2014  |  berecz andrás könyv