Fotó: Rácz Tünde (kormany.hu)

70 éves a Honvéd Együttes

2019. szeptember 29-én a Honvéd Együttes fennállásának 70. évfordulója alkalmából nagysikerű gálaestet tartottak az Erkel Színházban. Az eseményen az együttes tagozatai, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes, valamint a Honvéd Férfikar a korábbi és jelenlegi művészeti vezetők koreográfiáit mutatták be. Foltin Jolán, Diószegi László és Novák Ferenc után 2012 óta jelenleg a Kossuth-díjas Zsuráfszky Zoltán, az MMA levelező tagja az együttes művészeti vezetője, akinek nagysikerű munkáit a Nemzeti Színház előadásaiból is ismerheti a nagyközönség.
Zsuráfszky többek közt a Körhinta és az Egri csillagok mellett a Csíksomlyói passió című előadás alkotó közreműködője. Munkája elismeréseként dr. Benkő Tibor honvédelmi miniszter emléktárgyat és oklevelet adott át „a honvédelem ügyének művészeti eszközökkel történő támogatásáért, valamint a Magyar Honvédség népszerűsítése érdekében végzett tevékenységéért".
„Nem kell múzeumba mennünk, ha találkozni akarunk hagyományainkkal, hiszen a hagyományokat őrzik, a hagyományokat hozzák, a hagyományok szembejönnek velünk, főleg akkor, ha vannak olyan csapatok, mint a 70 éves Honvéd Együttes, amelyről tudjuk, hogy világszínvonalat, eredetiséget és egyedülállóságot jelent a neve" – hangsúlyozta Fekete Péter. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma kultúráért felelős államtitkára bejelentette: a magyar kormány döntése értelmében hamarosan megkezdődhetnek a Honvéd Együttes új székházának tervezési munkálatai.
Zsuráfszky Zoltán emlékeztetett arra a felelősségteljes és professzionális munkára, amelyet a társulat a Kárpát-medencei magyar néptánckincs megismertetéséért és népszerűsítéséért végez immár évtizedek óta szerte a világon.