Igában

IGAZ ALKOTÁS EGY ÖRÖKRE ELTŰNNI LÁTSZÓ KULTÚRÁRÓL
 
A Mozi a Vigadóban sorozat keretében mutatják be a Pesti Vigadóban Zsigmond Dezső rendező, az MMA Film- és Fotóművészeti Tagozatának vezetője filmjét. A 2022-ben készült Igában című dokumentumfilm, ami tavaly a Savaria Filmfesztivál harmadik díját nyerte el, Kondás Károly penészleki gazdálkodóról, az ország utolsó igásteheneséről szól. Schubert Gusztáv, a Filmvilág főszerkesztője így írt az alkotásról: „Az utolsó szatmári igásszekeres sztorija valóságos akciófilm, egy nagy kaland meséje. Az öreg halász és a tenger tiszaháti verziója. Tenger helyett homokos, hepehupás dűlőkre, halászcsónak helyet tehenesszekérre hangszerelve."
A dokumentumfilmet március 8-án, 18:00 órai kezdettel lehet megtekinteni a Pesti Vigadóban!
February 26, 2024

Sára Sándor emlékére

November 19-én kihirdették a XX. Lakiteleki Filmszemle eredményét. A Sára Sándor operatőr, rendező, az MMA néhai tagja, a Magyar Művészeti Akadémia társadalmi szervezet néhai tagja emlékére meghirdetett filmszemlén a több mint harminc fős zsűri elnöke Buglya Sándor Balázs Béla-díjas filmrendező, az MMA Film és Fotóművészeti Tagozatának vezetője volt. Az eredményhirdetést követően a Lakitelek Népfőiskolán felavatták Sára Sándor mellszobrát, Lantos Györgyi alkotását. Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke ünnepi beszédében Sára Sándort idézve hangsúlyozta: „a film akkor születik meg, amikor megnézik". A filmszemlét, ahogy évről évre, a Magyar Művészeti Akadémia támogatta.

November 22, 2021

Új teremtés

Interjú Rófusz Ferenccel

„Az idei év a betetőzése az elmúlt évek elismeréseinek" – mondja Rófusz Ferenc. Az Oscar-díjas és Kossuth-díjas animációs filmrendezővel, a nemzet művészével – akit idén magyar színház- és filmművészet kategóriában Prima Primissima Díjra is jelöltek – a kerek évfordulók mellett most készülő alkotásairól is beszélgettünk. (Kurucz Éva interjúja)

November 8, 2021

Magyar filmek 1896–2021

Az utóbbi harminc év egyik legnagyobb kulturális vállalkozása a Magyar Művészeti Akadémia „lexikonprogramja". Ennek második lépcsőfoka, hogy az irodalmi lexikont követve, több évnyi munka után jelent meg az első összegző és áttekintő magyar filmtörténet – szintén lexikon formában. A magyar filmkultúra 125 évének legfontosabb produkcióit ismertető weboldal után elkészült annak bővített könyvváltozata is. A Magyar filmek 1896–2021 című lexikon 516 szócikket tartalmaz, és 269 magyar rendező valamennyi filmtípust képviselő alkotását ismerteti. A kötet kiemelt figyelmet fordít a némafilmkincsre, illetve az 1945 előtti korszak mozgóképeire. A kötet bemutatóját 2021. október 21-én tartották az MMA székházában.

October 22, 2021

Jankovics Marcell 80 éves lenne

Nyolcvan éve, 1941. október 21-én született Budapesten Jankovics Marcell Kossuth- és Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező, művelődéstörténész, érdemes művész, a nemzet művésze, az MMA néhai tagja, tiszteletbeli elnöke. A Magyar Művészeti Akadémia október 20-án az Uránia Nemzeti Filmszínházban emléknapon elevenítette fel – nem is olyan régen még köztünk lévő alakját és munkásságát. Délután levetítették az életműve egyik csúcspontjának tekinthető, teljes egészében ritkán látható, Az ember tragédiája című, 160 perces animációs filmsorozatot. Az emléknap A Jankovicsok – egy család története című film ősbemutatójával zárult. A 2021-ben készült dokumentumfilmben Jankovics Marcell beszél családja kálváriájáról, XX. századi sorsfordulóiról.

October 21, 2021

Beszélgetések Huszárik Zoltánról

A NAGYLÁTÓSZÖG, 120 éves a magyar film címmel látható kiállítás társrendezvényeként a Magyar Művészeti Akadémia, az MMA Kiadó, és a Nemzeti Filmintézet – Filmarchívum közös rendezésében 2021. október 13-án mutatták be Mohi Sándor Huszárik Zoltán filmrendezőről szóló könyvét a Ludwig Múzeumban. Az Átmeneti idők az MMA Kiadó újabb vállalkozása, amely a Szindbád posztumusz Kossuth-díjas megalkotójának munkásságát teszi hozzáférhetővé visszaemlékező interjúk segítségével. A jelenlevők a délután folyamán Pécsi Györgyi felkonferálásával beszélgetés keretében ismerkedhettek meg a könyvvel, előtte pedig Czirják Pál filmtörténész vezette föl részben a könyvbemutató hátteréül is szolgáló kiállítást.

October 13, 2021
Første Siste