A legjobb konferencia-előadásnak járó, néhai Kocsis Miklós, a Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet igazgatójának emlékére szentelt díjat Kucsera Tamás Gergelytől Ferencziné Ács Ildikó vehette át Ugrótáncot jókedvemből című előadásáért

A művészet, a tudomány és a felsőoktatás kapcsolatát vizsgálták a győri konferencián

Művészet/Elmélet Konferencia címmel szervezett tudományos tanácskozást a Magyar Művészeti Akadémia, a Széchenyi István Egyetem és a Győri Balett június 14-én a győri Múzeumház épületében. Az összművészeti esemény célja az volt, hogy a magyar művészet, a tudomány, valamint a felsőoktatás kapcsolódásait, együttműködési lehetőségeit vizsgálja, és hogy ezzel a kezdeményezéssel egyúttal hagyományt is teremtsen. A konferencia szervesen kapcsolódott a XVII. Magyar Táncfesztivál programsorozatához a táncművészetet oktató felsőoktatási intézmények bevonásával.
Az egybegyűlteket Kiss János, a Győri Balett korábbi igazgatója, a Magyar Művészeti Akadémia alelnöke, a konferencia tiszteletbeli elnöke köszöntötte, aki beszédében méltatta a kezdeményezést, valamint arra kérte a szervezőket és az előadókat, hogy az esemény után se „engedjék el egymás kezét". Velekei László koreográfus, a Győri Balett igazgatója szerint nagyon fontos a jelen konferenciához hasonló események szervezése, hiszen úgy véli, hogy az előadásokon keresztül értő közönséget tudnak nevelni. Kucsera Tamás Gergely, a Széchenyi István Egyetem tanára, a Magyar Művészeti Akadémia levelező tagja, a konferencia elnöke beszédében hangsúlyozta, kulturális örökségünk – ezen belül a nemzeti hagyomány – megőrzése és a kapott értékek továbbvitele a legfontosabb feladatunk, ehhez segíthet hozzá a találkozó.
Az első szekció előadásai a művészet, elmélet, tudomány és felsőoktatás kapcsolódási pontjaira világítottak rá, levezető elnöke Kucsera Tamás Gergely professzor volt.
Kucsera Tamás Gergely az együttműködések lehetőségeiről és a kijelölhető közös célokról beszélt. Művészetfilozófiai elemzéssel alapozta meg előadását: megállapítása szerint napjainkban a művészet feloldódik a tömegkultúrában, ezzel látszólag popularizálja magát, de általában csak eszközszerűvé válik. Az érték fogalmát a művészet esetében is leginkább az eladhatósága jelenti, ugyanez igaz a tudás és így a felsőoktatás esetében is.
Sepsi Enikő egyetemi tanár, a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karának volt dékánja, a Művészettudományi és Szabadbölcsészeti Intézet vezetője a művészeti felsőoktatás helyzetét statisztikai adatokkal támasztotta alá. Felhívta a figyelmet a művészeti, a művészetközvetítési, valamint a művészettudományi képzést nyújtó intézmények és a több karral rendelkező, több tudományterületen és képzési ágban működő egyetemek esetében a képzés minőségének és az oktatói állomány mérhetőségének, illetve ezen kritériumok kidolgozásának fontosságára.
Cseporán Zsolt, a Budapesti Metropolitan Egyetem tudományos munkatársa a művészeti felsőoktatást és a felsőfokú képzéseket a hazai modellváltás tükrében vizsgálta. Megállapítása szerint sajátos munkaerőpiaci háttérrel rendelkezik a művészeti felsőoktatásunk, ugyanakkor a társadalomnak csupán a szűk hányadát érinti, nemzetgazdasági szinten csekély súllyal rendelkezik. Ezek fényében kellett a modellváltásnak irányt mutatnia, előrelépést kínálnia az intézményeknek.
A második szekció a művészetek egymás mellett létezését, egymáshoz való viszonyát és összefonódását helyezte középpontba; a szekció levezető elnöke Wesselényi-Garai Andor, a Széchenyi István Egyetem professzora, a Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet tudományos főmunkatársa volt.
Balázs Géza, az Eötvös Loránd Tudományegyetem, valamint a Színház- és Filmművészeti Egyetem tanára bemutatta, hogyan vált a nyelv a művészet kifejezőeszközévé. Elmondása szerint a mágia fogalma kiemelt szerepet játszik a nyelvészetben, hiszen a primitív természeti népek a nyelv, a szó erejét, hatását mágikusnak tartják. A nyelvhasználat alapvető rendeltetése örömszerzés, amely az egyes gondolatalakzatokban van kódolva, így a nyelvi kifejezőeszközök a különböző gondolkodási formák megnyilvánulásai, a nyelv kreatív megalkotásának technikái.
Fazekas István, a Selye János Egyetem Református Teológiai Kar adjunktusa a láttatás és az elrejtés dramaturgiáját elemezte a görög tragédiaköltészetben. Elsősorban az istenábrázolás aspektusából közelítette meg a témát. Kitért a tér és a metatér, valamint a tudás és a látás kapcsolatára: a természeti jelenségekben felismert formákat például aszerint ismerjük fel, hogy milyen tudásunk van arról, amit az adott képbe belelátunk.
Somogyi Krisztina, a Széchenyi István Egyetem Művészeti Kar docense azt járta körbe prezentációjában, hogy milyen fontos tartalommal bír a test, a térforma és a mozgás összefüggése az építészetben. Hozzátette, az építészet közügy is, ezért fontos, hogy az emberek hogyan ítélik meg az adott épületet.
Fülöp Krisztina, a Széchenyi István Egyetem Művészeti Kar művésztanára az Örkény István Színház nézőterének és kapcsolódó közlekedő tereinek átalakítását mutatta be. Mint azt elárulta, az épületben mindenekelőtt szerkezeti átalakításokra volt szükség, amelyet a közlekedői terek újraszervezésével oldottak meg. Elmondása szerint egy színházban minden eszköznek azt kell szolgálnia, hogy az előadás hatása minél erősebb legyen, és zavartalanul élvezhessük a művészetet.
Nikodém Géza, a Széchenyi István Egyetem Művészeti Kar egyetemi adjunktusa, a Richter János Zeneművészeti Szakgimnázium tanára a bécsi keringők egyik jellegzetes harmóniafordulatának tipológiai vizsgálatát helyezte előadása középpontjába.
Jankáné Puskás Bernadett, a Nyíregyházi Egyetem tanára az 1960-as évek művészetében gyakran előforduló ablakmotívum jellegzetességeit ismertette. Az ablak a festészet gyakori motívuma, a benti és a kinti valóságot egymástól elhatároló művészeti elem, amely által a bezártság és a szabadság ellentéte sokrétű jelentéssel gazdagodott: az ablak révén létrejön a kapcsolat a kinti szférával, és kitágul a tér.
Szepessy Béla István, a Nyíregyházi Egyetem intézetigazgatója és tanára a grafikai technikák változásait mutatta be az 1980-as évektől számítva, előtérbe helyezve a kortárs alkotások tendenciáit, és hogy miképpen változott meg a sokszorosítás jelentése. Elmondta, hogy az ezredforduló után megjelentek a vegyes technikák, míg az utóbbi évtizedek a tradicionális grafika erősödését mutatják.
Pálfalusi Zsolt, a Széchenyi István Egyetem Művészeti Kar egyetemi docense azt a problémát járta körbe, hogy miként lett az avantgárd korai időszakában a művészet többé „nem szép művészet", a forma elsődlegességét miként váltotta fel az anyag, illetve a szépség eszményének örökségébe miként lépett a fenséges.
A harmadik, egyben utolsó szekció előadásai a táncművészetet helyezték fókuszba, a szekció levezető elnöke Horváth Nóra, a Széchenyi István Egyetem docense, az Egyetem Művészeti Szakkollégiumának vezetője volt.
Szabó Balázs, a Széchenyi István Egyetem Művészeti Kar egyetemi docense a balett egy későbbi modernizációs pontjára hívta fel a figyelmet a Fülöp Viktor által előadott A szamuráj című koreográfia televíziós felvételén, valamint korabeli recenziókon és interjúkon keresztül elemezve a művet, nem táncművészeti szempontból megközelítve, hanem inkább annak szellemiségére koncentrálva, tiszteletét kifejezve ezáltal a művész és alakítása iránt. Kiemelte, hogy bár a darabban egy történetről van szó, Markó Iván koreográfiáiban nincs szigorú értelemben vett lineáris történés, és a figurákat sem a mese határozza meg, mégis megfogható tartalmak, leírható alakok jelennek meg a színpadon, akik olykor álomszerűek.
Deákné Kecskés Mónika, a Széchenyi István Egyetem Művészeti Kar docense a szakrális táncok megjelenését vizsgálta a különféle kultúrákban. Mint azt kiemelte, a tánc különböző formái különleges szerephez jutottak a világ számos vallásának liturgikus eseményei alkalmával. A táncnak az istentisztelet részeként való bemutatása igen fejlett volt a keleti kultuszokban, a hindu templomokban például a tánc a közelmúltig a liturgikus szertartások része volt, ami speciális táncosokat és zenészeket igényel.
Szabó Adrienn, a Széchenyi István Egyetem Művészeti Kar művésztanára a zene és a táncgesztusok kapcsolatát elemezte a zenepedagógia területe felől. Az előadás elsődleges célja volt bemutatni, hogyan jelenik meg a szakmában a zene és a gesztusok kapcsolata – mint arra rávilágított, a reformpedagógiák megjelenésével egyre több példát találhatunk rá.
Ferencziné Ács Ildikó, a Nyíregyházi Egyetem intézetigazgatója előadásában a táncot és a kóruszenét az irodalom bekapcsolódásával, azaz egy versbe szőtt tánc és annak többszólamú vokális feldolgozása révén mutatta be a közönségnek Weöres Sándor olyan gyermekverseinek elemzésével, mint az Ugrótáncot jókedvemből.
Antal Zsolt, a Színház- és Filmművészeti Egyetem Elméleti Intézet igazgatója kifejtette, hogy a globalizáció és a kommunikációs technológiák robbanásszerű fejlődése soha nem látott kihívások elé állította a kulturális örökség megőrzéséért és fenntartásáért felelős államokat és intézményeket.
Az egész napos konferenciát kerekasztal-beszélgetés zárta Antal Zsolt vezetésével. A kultúra, a média és az élmény témakörében szervezett beszélgetésben részt vett Fülöp Péter, a Kaposvári Csiky Gergely Színház igazgatója és a Színház- és Filmművészeti Egyetem oktatója, valamint Kiss Domokos Márk, a Déryné Program igazgatója és a Színház- és Filmművészeti Egyetem oktatója.
A konferenciát Velekei László nevében Kara Zsuzsanna, a Győri Balett táncművésze, a Széchenyi István Egyetem mesteroktatója, a Magyar Művészeti Akadémia köztestületi tagja, a konferencia operatív szervezője zárta le.
A zárszó keretei között sor került a legjobb konferenciaelőadás díjának átadására néhai Kocsis Miklós, a Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet igazgatójának emlékére. Kucsera Tamás Gergelytől a díjat Ferencziné Ács Ildikó vehette át Ugrótáncot jókedvemből című előadásáért.
A konferenciáról bővebb beszámoló olvasható az MMA MMKI honlapján.