PoszTerra – V4 Plakát Vándorkiállítás

A Magyar Művészeti Akadémia a V4-ek megala­ku­lá­sának 30. évfordulójára készült nemzetközi plakátkiállítása a visegrádi országok legkiemelkedőbb plakátművészeinek alkotásaiból válogat. A kiállítás 3-3 magyar, lengyel, cseh és szlovák művész munkáin keresztül enged betekintést a nemzeti sajátosságokat felvonultató kulturális plakátok történetébe. Magyarországot Horkay István, Keresztes Dóra és Orosz István plakátjai képviselik. A mintegy 150 művet felvonultató tárlaton helyet kapnak a 12 neves művész diákjainak sorából kiválasztott ifjú plakáttervezők legfrissebb alkotásai, valamint a lengyel külügyminisztérium és Lengyel Grafikusok Szövetsége által meghirdetett plakátpályázat három első díjasának műve is.
2021. február 10.
Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy a Műcsarnok és a Pesti Vigadó 2021. március 1-jéig bezárt! Közérdekű adatok

Pályázatok

Pályázatok a covid–19 okozta gazdasági kiesések enyhítésére:
MMA-21-KF500
MMA-21-MH750
Figyelem! A jelentős pályázói érdeklődés miatt a koronavírus-világjárvány kulturális, művészeti szférát érintő hatásának enyhítésére szolgáló, MMA-21-MH750 kódú pályázat beadása 2021-02-17-én 24:00-kor lezárásra kerül. 
MMA-20-MHM és MMA-20-OMM döntési listája

A linkre kattintva elérhető a pályázati rendszer: tamogatas.mma.hu

KESZTHELY BALATONI KÖZPONTJÁNAK FEJLESZTÉSE 2020"

Magyar Művészet folyóirat

Hírlevél

Magyar kézművesség

„Magyar kézművesség – 2012 és A víz világa – kézműves szemmel" címmel nyílt kiállítás 2012. június 2-án a Mezőgazdasági Múzeumban, a Vajdahunyad várban. A kettős cím kettős tematikájú pályázatot takar, ahol a jelentkezők – kézművesek, tárgyalkotó népművészek, kézműves iparművészek; egyéni alkotók és alkotóközösségek – egyaránt részt vehettek: maximum három olyan alkotással, amelyek természetes alapanyagokból, kézműves technikával készültek.

2012. július 4.

Az ország legnagyobb lakodalma a szegedi Dóm téren Novák Ferenc rendezésében

A Kossuth-díjas koreográfust, a Magyar Művészeti Akadémia tagját szoros szálak fűzik Szegedhez. Sok éven keresztül dolgozott nyaranta a városban, mint a Szegedi Nemzetközi Néptáncfesztivál művészeti vezetője.

2012. június 20.

Bábjáték a bölcsőtől a sírig

Még a nyolcvanas évek elején határozta el Kemény Henrik, hogy „jó lenne egy könyv a családról, a Korngutokról és a Keményekről, nem kihagyva a Kriflikeket sem". Utód helyett – ahogyan fájdalmasan vallotta be. E könyv „Kemény-Kötés"-ben most öltött kézzel fogható testet, az erős vágyból, hogy a lapok megőrizzék mindazt, ami a többgenerációs Kemény Bábszínház társulatának fontos volt, valóság lett.

2012. június 19.

Kolozsvár irodalmi műhelye

„Kolozsváron és környékén Döbrentei Gábor munkássága óta mindig van fóruma az irodalomnak. Magyarországot szétdarabolták, de a kultúrához való ragaszkodás olyan műhelyeket hozott létre, amelyekben tovább élhettek és fejlődhettek a hagyományok" – mondta Szilágyi István, a Helikon folyóirat főszerkesztője a lap 600. számának megjelenése alkalmából rendezett ünnepi esten 2012. május 21-én a Petőfi Irodalmi Múzeum dísztermében.

2012. május 30.
Első Utolsó
// ]]>