Sára Sándor (1933–2019)

Elhunyt Sára Sándor operatőr, rendező, a nemzet művésze

Életének 86. évében ma hajnalban Budapesten elhunyt Sára Sándor Kossuth-nagydíjas operatőr, rendező, a Nemzet Művésze, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, a XX. századi magyar filmművészet megkerülhetetlen alakja. Rendezőként a kísérleti etűdtől a lírai szociográfiáig, a szatirikus jelenkori parabolától a történelmi és a legújabb kori társadalmi igazságtalanságok ellen tiltakozó játékfilmekig és a tabudöntő „beszélő fejes" riport-dokumentumfilmekig sok minden egymás mellé került benne. Az operatőri életmű is hasonlóan gazdag és változatos, hiszen ahány rendezőpartnere volt, annyi képi stílust teremtett. Ennek a nem csupán művészi, hanem közéleti szempontból is jelentős életműnek a „nehézsorsúak" arcát nemcsak Magyarországon, hanem Indiában is megörökítő fotók és a Duna Televízió című „mozi" képei is a szerves részét alkotják. Sára Sándort a Magyar Művészeti Akadémia saját halottjának tekinti.
2019. szeptember 22.

Nagy sikerrel vendégszerepelt a Purcell Kórus és az Orfeo Zenekar Franciaországban

Vashegyi György karmester vezetésével sikeres hangversenyeket adott a Purcell Kórus és a korabeli hangszereken játszó Orfeo Zenekar Franciaországban: december 11-én Versailles-ban, a Királyi Kápolnában, 12-én pedig Párizsban, a Szent Rókus-templomban. A francia közönség mindkét este – Franciaországban ritkán hallható – hosszú vastapssal jutalmazta az együttesek előadásait: a koncertek műsorán Johann Sebastian Bach Karácsonyi oratóriumának 1-3-5-6. kantátái szerepeltek. December 13-án este a párizsi Magyar Intézet vendégei voltak: ott „Magyar és német lutheránus barokk zene 1690 körül: Strattner és Buxtehude" című koncertprogramjukkal léptek fel.

2018. december 17.

A Csíksomlyói passió zarándokútja

Megjelent és bemutatták a Csíksomlyói passió – Egy színházi előadás zarándokútja című kötetet a Nemzeti Színház és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes közös augusztusi csíksomlyói produkciójáról. A Magyar Művészeti Akadémia gondozásában napvilágot látott könyv nemcsak remek fotókat, hanem a Nemzeti Színház nagyszabású produkciójának alkotóival, színészeivel készült interjúkat, illetve irodalomtörténeti esszét is tartalmaz. Az előadás rendezője, Vidnyánszky Attila élete egyik legfelemelőbb eseményének nevezte a nyári, szabadtéri bemutatót, „amit ott kaptam, életem végéig elkísér" – hangsúlyozta ki újra. A 25 ezer néző előtt tartott előadás emlékezetes pillanatait most könyv is megörökíti.

2018. december 15.

Elhunyt Kósa Ferenc

2018. december 12-én elhunyt Kósa Ferenc Kossuth-díjas filmrendező, az MMA rendes tagja – Kósa Ferenc néhány hete, november 21-én töltötte be 81. életévét. A filmkészítőknek ahhoz a nemzedékéhez tartozott, amely a hatvanas években kezdte el pályáját, s tehetsége és elhivatottsága révén meghatározó szerepet játszott a magyar filmművészet korabeli megújításában. Főiskolai diplomamunkája, az 1956-os forradalmat forradalomnak nevező, ezért évekig betiltott Tízezer nap a legjobb rendezés díját nyerte el az 1967-es cannes-i nemzetközi filmfesztiválon. Munkásságát a továbbiakban olyan jelentékeny, drámai erejű művek fémjelzik, mint az Ítélet, a Nincs idő, a Hószakadás, a Balczó András próbatételeit felidéző Küldetés, a dr. Béres József pokoljárását bemutató Az utolsó szó jogán, továbbá A mérkőzés vagy A másik ember. Kósa Ferencet a Magyar Művészeti Akadémia saját halottjának tekinti.

2018. december 12.

A vonal misztériuma

Kókay Krisztina alkotásai a Vigadó Galériában

2018. november 30-án a Magyar Művészeti Akadémia székházában, a Pesti Vigadó VI. emeleti kiállítótermében nyílt meg Kókay Krisztina grafikus- és textilművész, érdemes és kiváló művész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagjának jubileumi kiállítása, amely az alkotó több mint négy évtizedet átfogó alkotói munkásságának emblematikus szövött falikárpitjaiból, textilre festett grafikáiból, egyedi és sokszorosított rajzaiból nyújt válogatást. Az eseményen prof. em. Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia tiszteletbeli elnöke mondott köszöntőt, a kiállítást Keppel Márton művészettörténész nyitotta meg. A tárlat 2019. január 27-ig látogatható.

2018. december 11.
Első Utolsó
// ]]>