AranyÓrák

2017-ben, az Arany János-emlékévhez, a magyar irodalom egyik legkiemelkedőbb egyénisége születésének 200. évfordulójához kapcsolódva indult el a Magyar Művészeti Akadémia Hallgatni Aranyt! című nagyszabású projektje. Így született meg a hallgatniaranyt.hu portál, az Arany János 131 versét és 70 levelét – továbbá irodalomtörténeti tanulmányokat és a költő életművéhez kapcsolodó kisfilmeket is – tartalmazó online hangoskönyv, több mint hetven színművészünk közreműködésével. Ezt a honlapot népszerűsítette a tavalyi évben induló kampány: Náray Erika színművész vezetésével tartottak országszerte rendhagyó irodalomórát középiskolásoknak. A program ezen a tavaszon is folytatódott újabb 12, köztük határon túli helyszínen, s ma zárul a Madách Imre Gimnáziumban; az irodalmi roadshow Arany János életművét hozza közelebb a diákokhoz.
2019. május 10.

Kávási Klára: Németh Antal

A Nemzetiben és száműzetésben

„… mi az én bűnöm? Mi az oka, hogy olyan büntetést kellett elszenvednem és kell elszenvednem ma is, amelynek okát soha senki velem nem közölte, és amelyre soha senki nem ítélt?" – kérdezi dr. Németh Antal 1963-ban íródott levelében a Művelődésügyi Minisztérium osztályvezetőjétől. Soha nem kapott választ, és ma sem ismerjük a feleletet. Talán soha nem tudhatjuk meg a teljes igazságot. Németh Antal a két világháború között nagyon fiatalon robbant be az ország színházművészeti életébe. Külföldi tanulmányaival, előadásaival, tudományos munkáival szerzett hírnevet magának, hogy aztán kilenc évig (1935–1944) a Nemzeti Színház igazgató-rendezője legyen.

2019. január 24.

Klasszikus fotográfiai műfajtérkép

A Magyar Kultúra Napja alkalmából nyílt – Klasszikus fotográfiai műfajtérkép címmel – bemutatkozó kiállítás a Prágai Magyar Intézet Galériájában. Az MMA kiállítása arra törekszik, hogy a kulturális értékek közül széles spektrumban és időt állóan mutasson be alkotásokat, a fotográfiát – mint médiumot – (közvetítést) és egyben művészeti eszközt használva. A prágai tárlat a Magyar Művészeti Akadémia Film- és Fotóművészeti Tagozata első közös, Kép/Társak c. fotó­kiállításá­nak műveiből válogat, amelyen az akadémia tagjainak egy-egy alkotótárssal közösen készített vagy egymásra reflektáló munkáit mutatták be 2017-ben a Pesti Vigadóban. A kiállítást január 22-én dr. Kucsera Tamás Gergely, az MMA főtitkára nyitotta meg a cseh fővárosban.

2019. január 24.

Ady Endre-emlékest

Ady Endre halálának 100. évfordulóján, 2019. január 27-én a Magyar Művészeti Akadémia emlékesttel tiszteleg a költőóriás előtt. Színművészeink által tolmácsolt versei, XX. századi és kortárs zeneszerzők Ady-ihlette dalai és kórusművei, valamint irodalmi életünk jeleseinek a költőt, publicistát méltató írásaiból válogatott idézetek teszik teljessé a Magyar Művészeti Akadémia Zeneművészeti és Irodalmi Tagozata által közösen életre hívott emlékműsort, amely vasárnap este 7 órakor kezdődik a Pesti Vigadó dísztermében. A belépés díjmentes, de regisztrációhoz kötött.

2019. január 23.

Eredményt hirdettek a „Budakalász magja 2018" pályázaton

A Magyar Művészeti Akadémia Építőművészeti Tagozata Budakalász magja 2018" megnevezéssel tavaly ősszel hirdetett nyílt, építészeti tematikájú pályázatot. A pályázat keretében tartalmi, építészeti-tájépítészeti eszközökkel megfogalmazott szellemmel átitatott gondolatok felmutatását és javaslatokat vártak a budakalászi Kálvária-domb hosszú távú kezelésére, élhető, közösségépítő hasznosítására. A felhívásra 27 pályamű érkezett. A Bírálóbizottság többszöri áttekintés, majd vita és elemzés után egyhangú szavazással hozta meg a végeredményt: a díjazásra rendelkezésre álló teljes összeg, azaz 5 millió forint felosztásáról döntött; egy-egy I., II. és III. díj kiosztása mellett öt elismerést is kihirdettek tegnap Budakalászon, a Kós Károly Művelődési Házban, ahol az ünnepélyes eredményhirdetést tartották és a pályaműveket bemutató kiállítás is megnyílt.

2019. január 22.
Első Utolsó
// ]]>