Orosz István méltatja a kiállító művészeket Fotó: Borbély László

Shakespeare-szonettek ihlette kollázsok a Barabás Villában

William Shakespeare ihlette papírkollázsokat és verseket vonultat fel Katona Szabó Erzsébet textilművész és Kodolányi Gyula költő, műfordító közös kiállítása a budapesti Barabás Villában. Az Üzenet William Shakespeare-től - improvizációk szonettekre című tárlat 2014. április 8-án nyílt meg. 
A kiállításon Granasztói György történész, a Batthyány Lajos Alapítvány elnöke, a Hungarian Review kiadója mondott megnyitó beszédet. A kiállító művészeket Orosz István grafikusművész, író méltatta.
 
Orosz István: Senki más nem dönthet itt, csakis Mátyás király!

A költő és a festő vitájában, hogy tudniillik melyikük művészete az előbbre való, Leonardo da Vinci szerint egyedül a magyar uralkodó ítélkezhet; nincs senki, aki hozzá hasonló bölcsességgel lenne megáldva. A látvány és az érzemény primátusát eldönteni hivatott perlekedés oly sokszor előjött a reneszánszban, hogy az olaszok nevet is találtak neki, paragonénak hívták, és minden új mű létrejötte alkalmat adott rá, hogy újra fellángoljon a vita.
Leonardo persze ravaszul megelőlegezte a királyi döntést, hisz szerinte a látható festészet mindenképp előbbre való, mint a vakoknak való költészet, ahogyan a szem is fontosabb testrész a fülnél. Természetesen a történetben, amelyet Leonardo elmesélt, és amelyben Mátyás oly biztosan döntött a festett születésnapi ajándék mellett, a megdicsőülő művész helyébe magát Leonardót kell képzelnünk. (Azt már csak zárójelben írom ide, hogy egy Ludovico Sforzától származó diplomáciai levél nyomán vannak műtörténészek, akik azt feltételezik, sőt szinte biztosra veszik, hogy a királynak ajándékozott (vagy ajándékozni szándékolt) kép nem volt más, mint a Sziklás madonna egyik változata, ráadásul a szebbik, az, amelyet most a Louvre-ban őriznek. (Azt meg már csak duplazárójelben írom, milyen jól mutatna majd egy következő választási kampány finisében, a Seuso-ezüstök után a Sziklás madonna  visszahonosítása.) Szóval Leonardo szerint Mátyásunk a festészetre voksolt, de azért a költészet mellett kardoskodóknak is akadtak érveik: a vers az ember legfőbb tulajdonságára, az értelemre, az intellektusra hat, míg a festészet csak az alacsonyabb rendű érzékelésre - állították, s ők is testrészekkel hozakodtak elő, a költészetet a szívvel állították párba, a festészetnek meg maradt a szem.
A szemnek és a szívnek, mint összekapcsolódó, egymást kiegészítő, olykor egymással versengő jelképes testrészeknek a megjelenítése a reneszánsz költészet gyakori toposza lett. Hogy végre elérkezzünk Shakespeare-hez is: az ánglus több szonettjének, az úgynevezett eye-heart szonetteknek (a 24.-nek, a 46.- nak és a 47.-nek) a szem és a szív szerelmes vetélkedése adja a témáját. A 46. szonett konklúziója szerint a szem joga a külsőt szeretni, a szívnek pedig a belső szerelem jut -, alig hisszük azonban, hogy ilyen egyszerűen lerendezhető lenne a konfliktus.  
Katona Szabó Erzsébet és Kodolányi Gyula egyáltalán nem érzi lezártnak a paragone vitát, a két kortárs művész fölveszi a fél évszázada odadobott kesztyűt, és saját műfajukat is újraértelmezve, sőt egymáséiba is beleártva magukat, posztmodern párviadalba kezdenek. A téma természetesen Shakespeare és a szonettek.
Katona Szabó Erzsébet textilművészt meglehetősen régóta foglalkoztatják a Shakespeare szonettek képzőművészeti parafrázisai, magam először a 2002-ben Turnoutban rendezett közös kiállításunkon találkoztam velük, bár valószínű, hogy azok már nem a sorozat első lapjai voltak. Szép, ha tetszik posztmodern gondolat, hogy miközben a verseket lemásolja, egy azokat tartalmilag és formailag is értelmező kalligráfiai szövetet alkot, s ennek az optikai szűrőként is felfogható transzparens hálónak – pszeudo textíliának - egymásra vetülő  szálai közt tekint egymásra a két személyiség, dialógust folytat a megidézett és az idéző.
Kodolányi Gyula 2005-ben látta először Erzsébet asszony kalligráfia-kollázsait, s miközben, ahogy írja, megfogta e finom, de erőteljes kompozíciók szépsége, töprengeni kezdett azon, tud-e költőként, műfordítóként, anglistaként valami hasonlót művelni a Shakespeare-szonettekkel. Nem fordításokat készített, hanem Shakespeare-nek és Katona Szabó Erzsébetnek egyaránt tükröt tartó, a szonettformát is korszerűsítő olvasatokat, olykor az eredeti angol szavait is továbbgörgető rímtelen jambusokat, amelyek, miközben a művek kisugárzását rögzítik, üzenetüket kódolják, saját költői fejlődésében is előrelépést jelentenek. Make thee another self - Teremts magadnak másik ént, idézi meg a 10. szonett sorait, összekeverve az angol és a magyar szavakat, és a nyelvek, illetve személyiségek költői-művészi egymásra vetítése kétségtelenül alkalmas az ilyen alteregó-jelmezben való virtuális megjelenésre.
Méltatnom szükségtelen e két önmagában és egymásra vetítve is erősen megálló izgalmas sorozatot, elemezni pedig, ha képes is lennék, akkor is inkább a műalkotások mindenáron történő értelmezését elvető Mallarmé- i tézist fogadom el, amely szerint egy művet megmagyarázni annyi, mint annak élvezeti értékét nagymértékben csorbítani. Fölhívnám viszont a figyelmüket, hogy esetünkben, mint a sokszorosan összetett posztmodern alkotásoknál általában, a néző-olvasó megfejtései – személyes „nézetei" és olvasatai  – szerves részévé válnak a műnek, s talán nem lesz ellenére a kiállítóknak, ha nézőközönségüknek máris megelőlegezem az alkotótárs megszólítást. Szívesen áthárítanám akár a mátyáskirályi döntőbíró szerepet is a nézőkre, olvasókra, hogy válasszanak a manierista csavarral megfordított shakespeare-i párból: tudniillik a szonettek szőke hölgye és a szonettek fekete úrfija között. 
Katona Szabó Erzsébet kitalált egy speciális alkotási formát, maga készítette, ragasztott, gyűrt, színezett papírra kézírással Shakespeare-szonetteket írt, és 15-20 ilyen papírkollázst állít ki.
Ahogy elmondta, 2002-ben a kecskeméti művésztelepen – várva az ihletet – Shakespeare-szonetteket olvasott Szabó Lőrinc fordításában. Jacquard-kártyák voltak nála, lyukacsos kemény lapok, ezek segítségével szőtték a mintát az anyagba a 18. századtól Franciaországban, onnan terjedt el a világban. Rájött, hogy ha kézírással ráírja a verseket erre a kártyára, beszippantja egy másik világ, Shakespeare világa – ezt tapasztalta.
A szép szöveget sokszor leírni meditatív játék lett számára. A fehér papírra tussal fölvitt szöveget ha kitette a Napra, a lap megbarnult, és más hangulata lett a műnek. Különös világ tárult fel a művész előtt, belelátott Shakespeare korába, amely változó világ volt és hasonlított az ő gyerekkora szülőföldjének, Erdélynek a világához, a titkosügynökök korához, amikor az emberek kettős életet éltek, hangosan nem beszéltek. „Shakespeare zseni volt, és a játéknak tűnő kézírással a bűvkörébe vont" – jegyezte meg a művész.
Kodolányi Gyula magyar és angol nyelvű, Farkas Anna által tipografizált verseit  a szentendrei Vincze-féle merített papírra nyomták és ahogy megjegyezte, a költeményeket Katona Szabó Erzsébet munkái ihlették.  A Shakespeare-szonettek egy-egy sorát, mondatát angolul beleszövi a saját verseibe improvizatív módon. A költő figyeli saját magán, hogy mit indítanak el benne Shakespeare sorai, ezeket továbbgondolja. Azért lehet folytatni a verseit, mert semmit sem vesztettek erejükből, és így párbeszéd alakul ki a szonettek szerzője és a költő között. Kodolányi Gyula 2007-től írja improvizatív szövegeit, saját verseit, de Shakespeare indítja el benne az alkotás folyamatát. „Költői kaland, nagyon személyes, igazi játék, de játék nélkül nincs művészet" – jegyezte meg.
William Shakespeare 450. születésnapjára, április 24-re könyv is megjelenik a textilművész és a költő munkáiból. A magyar és angol nyelvű kötetet ezen a napon mutatják be. A kötet bővebb lesz, mint a kiállítás, mert nem katalógus lesz versekkel és nem verseskötet illusztrációkkal. Katona Szabó Erzsébet és Kodolányi Gyula mintegy 25 munkáját tartalmazza.
A könyv bevezető esszéjét Kodolányi Gyula írta, Katona Szabó Erzsébet a kiállításhoz fűzött gondolatait vetette papírra, Orosz István Kossuth-díjas grafikus a szív és a szem párbajáról írt, Tony Brinkley az angol nyelv professzora a Maine Egyetemen, az Egyesült Államokban, Kodolányi Gyula verseit fordította angolra és tanulmányt közölt a fordítással összefüggésben.
2014. április 9.  |  katona szabó erzsébet kodolányi gyula