« Vissza

2017. május 27. – Nyitott ház rendezvény a Pesti Vigadóban

2017. május 27. – Nyitott ház rendezvény a Pesti Vigadóban

Kodály Zoltánhoz és a zenei neveléshez kötődő ingyenes kulturális programok állnak az idei Nyitott ház rendezvény középpontjában május 27-én az MMA székházában, a Pesti Vigadóban.
Kodály Zoltánhoz és a zenei neveléshez kötődő ingyenes kulturális programok állnak az idei Nyitott ház rendezvény középpontjában május 27-én az MMA székházában, a Pesti Vigadóban.
A programokra május 1-től regisztrálhatnak az érdeklődők a www.vigado.hu honlapon – mondta el Molnárné Szunyi Barbara, a Pesti Vigadó Nonprofit Kft. ügyvezetője a rendezvényt beharangozó sajtótájékoztatón április 27-én Budapesten.
Hozzátette: ezen a napon az épület és az aktuális kiállítások ingyenesen látogathatók, emellett képzőművészeti foglalkozáson és a Bartók Táncegyüttes programján is részt vehetnek az érdeklődők.
Délelőtt a legkisebbeket és szüleiket Ringatókra, valamint az erről szóló előadásra invitálják. A Bartók Táncegyüttes táncházzal, a Góbi Rita Társulat a Füled érjen bokáig! című komplex mozgásfoglalkozással egybekötött táncelőadással készül.
Kókay Krisztina textilművész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja délután képzőművészeti foglalkozást tart, majd a Fölszállott a páva című népzenei és néptánc tehetségkutató verseny ifjú fellépői adnak műsort.
Folyamatosan indulnak csoportos vezetések, nyitva áll majd a Panoráma terasz és a Pesti Vigadó történetét bemutató új állandó fotótárlat nyílik Vigadó Idővonal címmel – ismertette a részleteket az ügyvezető.
Molnárné Szunyi Barbara emlékeztetett arra: első alkalommal 2015-ben rendezték meg a Nyitott ház ingyenes programjait azzal a céllal, hogy a minőségi kultúrát minél szélesebb közönséghez eljuttathassák.
A tematika minden alkalommal más, idén Kodály Zoltán születésének 135., halálának 50. évfordulója alkalmából a zenei nevelés fontosságát járják körbe. A májusi programok elsősorban a legkisebbeknek, az óvodás és a kisiskolás korosztálynak kínálnak minőségi időtöltést.
A következő Nyitott házat szeptember 16-án rendezik meg, terveik szerint a 20-as, 30-as korosztályra összpontosítva – fűzte hozzá.

A Pesti Vigadó Nonprofit Kft. sajtóközleménye megtekinthető itt.