Lőrinczy György és Fekete György (fotó: Bartos Gyula)

Fesztivállal ünnepel a 25 éves NKA

A Nemzeti Kulturális Alap (NKA) szerteágazó tevékenységét mutatja be 25 év, 25 nap, 25 esemény címmel az ország több városában az NKA alapításának 25. évfordulójára meghirdetett fesztivál 2018. szeptember 23. és október 17. között. Az NKA-ban húsz szakmai kollégium szakemberei osztják el a kulturális programtámogatásra szánt forrásokat. A jubileumi fesztiválra most mindegyik kollégium kitalált egy-egy programot, öt eseményt pedig az NKA Bizottsága hirdetett meg mondta el a rendezvénysorozat szeptember 12-i Pesti Vigadó-beli sajtótájékoztatóján a kulturális alap alelnöke.

Lőrinczy György kiemelte többek között a Müpában megtartandó nyitógálát, amely éppen az NKA által támogatott műfaji sokszínűséget vonultatja fel, mások mellett Molnár Piroska, Bíró Eszter, Novák Péter, a Győri Balett, Magyar Nemzeti Táncegyüttes (művészeti vezető: Zsuráfszky Zoltán) vagy az Orfeo Zenekar (művészeti vezető: Vashegyi György) fellépésével. Szeptember 24-én a Jászai Mari térnél horgonyoz le a 25 éves képzőművészek kiállításának otthont adó NKA fesztiválhajó, de a Családok évéhez is számos program csatlakozik: a pécsi Zsolnay-negyedben például a hazai művészeti fesztiválok mutatkoznak be egy helyen, a Szentendrei Skanzenben pedig Szent Mihály-napi népművészeti fesztivált tartanak. A fesztivált "közös születésnap", azaz a 25. évüket ebben az évadban betöltő művészek gálaestje zárja a Várkert Bazárban.
Fekete György, az NKA alapító elnöke, az MMA tiszteletbeli elnöke felidézte, hogy harminc évvel ezelőtt vetődött fel a Nemzeti Kulturális Alap gondolata, majd az Antall-kormány törvényjavaslata alapján indulhatott el negyedszázada az NKA.
Fekete György elmesélte, hogy még a rendszerváltozás előtt beszélgettek a magyar kulturális élet olyan kiemelkedő alakjaival, mint Czine Mihály, Csoóri Sándor, Makovecz Imre, arról, hogy ha a magyar történelem elérkezik oda, hogy lehessen másként gondolkozni, mint a szocializmus keretein belül, mihez lehetne kezdeni a kultúrával. Kultúrszociológusoktól megtudták, hogy nincs Európában követhető séma. Felmerült, hogy egy olyan kulturális alapot kellene létrehozni, amelyik együttműködik az állammal, de olyan önállósága van, hogy a művészeteknek és a kultúrának a szempontjait a civil szférában tudja érvényesíteni. Mádl Ferenc kultuszminiszter biztatására elkészítették a törvénytervezetet, amelyet Fekete György, akkoriban helyettes kulturális államtitkár ismertetett a kormányülésen.
Az alap azóta is azokat a művészeti tevékenységeket támogatja, amelyek nélkül szegényebb lenne a magyar kultúra, más mégsem finanszírozza ezeket hangsúlyozta Fekete György, hozzátéve: megalakulása óta az NKA 170 milliárd forintot osztott szét a kulturális élet szereplői között.
Kiss János balettművész, a Győri Balett igazgatója a művészeti tematikájú kollégiumok fesztiválprogramjairól számolt be. Elmondta: a Liszt Ferenc Kamarazenekar a Pesti Vigadóban ad koncertet, a huszonöt filmet felvonultató 5×5 fesztiválnak pedig a Puskin mozi ad otthont. Háromórás show keretében az elmúlt huszonöt év slágereit idézi fel Papp László Budapest Sportarénában huszonöt fellépő, a Millenárison egész napos Táncparkot tartanak, Kecskeméten pedig ötnapos bábfesztivállal várják a közönséget sorolta Kiss János.
Ramháb Mária, a Bács-Kiskun Megyei Katona József Könyvtár vezetője a nem művészeti tematikájú kollégiumok programjairól számolt be, kiemelve a Petőfi Irodalmi Múzeumba 25 a négyzeten címmel meghirdetett zenés irodalmi estet.
Kaposváron az elmúlt huszonöt év fotóművészeti értékeiből nyílik kiállítás, az Aggteleki Nemzeti Parkban pedig A föld mélyétől a csillagokig címmel tartanak minifesztivált barlangtúrával, interaktív minielőadásokkal, barlangi koncerttel.
A fesztivál részletes programja a www.nka.hu honlapon érhető el, de a rendezvénysorozathoz külön programfüzet is készült.
2018. szeptember 13.  |  fekete györgy pesti vigadó nka kiss jános