Bakos István: Krisztus teste és vére

Találkozás

Az MMA kiállítása az 52. Budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus tiszteletére

Találkozás címmel kortárs művészeti kiállítás nyílt szeptember 1-jén este a Vigadó Galériában. A Magyar Művészeti Akadémia képző-, fotó- valamint iparművészeti alkotásokat felvonultató tárlata a közelgő 52. Budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszushoz kapcsolódik. A kiállítás arra a kérdésre keresi a választ, hogy hogyan lehet XXI. századi szemlélettel ábrázolni az eucharisztikus témakört. Az alkotások, körbejárva a témát, izgalmas, művészi válaszokat adnak, továbbá egy kis megállásra, befelé fordulásra, elgondolkodásra késztetnek, hogyan is élünk, mi a fontos, a lényeges az életünkben.
2021. szeptember 2.

Háromszázhetven filmet vetítenek a Kecskeméti Animációs Filmfesztiválon

Augusztus 11–15. között 30 ország 370 alkotása lesz majd látható a 15. Kecskeméti Animációs Filmfesztiválon. A kétévente megrendezett nemzetközi seregszemlén idén öt alkotás jutott be az egész estés animációk versenyébe, melyek között Annecy-ban és Bucheonban díjat nyert, Oscar díjra, BAFTA-ra és Európai Filmdíjra jelölt alkotások is szerepelnek. A fesztivál megemlékezik Richly Zsoltról, Gyulai Líviuszról és Jankovics Marcellről, akiknek munkáiból válogatást láthat majd a közönség. Az idei KAFF-on sok születésnapost is ünnepelnek: 50 éves a Kecskemétfilm, 70 éves Orosz István és Cakó Ferenc és 90 éves dr. Matolcsy H. György, a Pannónia Filmstúdió egykori stúdióvezetője.

2021. július 27.

Kerítéskiállítás Mészöly Miklósról

A 100 éve született Mészöly Miklós (1921–2001) halálának 20. évfordulója alkalmából az író életművéhez kapcsolódó szabadtéri kiállítás nyílt Budapesten, a Magyar Művészeti Akadémia Bajza utcai épülete körül. A Mészöly Miklós életét és pályáját feldolgozó, fotókkal illusztrált tablók az Andrássy úti és Bajza utcai oldal kerítésén láthatók egy hónapig. A Mészöly Miklós-emlékévhez kapcsolódó "Mészöly 100" című kiállítás megnyitóján Gróh Gáspár irodalomtörténész, a tárlat anyagának szerkesztője úgy fogalmazott: a szekszárdi születésű író műveivel nem lehet érintőlegesen találkozni, ha belekezd valaki az olvasásukba, abból hónapokig tartó kaland lesz.

2021. július 21.

Elhunyt Lugosi Lugo László fényképész

Július 18-án elhunyt Lugosi Lugo László fotográfus, az 1953-ban született művészeti-fotográfiai szakíró, filmkészítő 68 éves volt. A fotográfus szakterülete az építészeti és műtárgyfotózás volt, emellett az elmúlt években a Magyar Művészeti Akadémia számos tagjáról készített művészportrét – ezekkel a fekete-fehér felvételekkel találkozhatnak honlapjainkon, cikkeinkben. Filmmel, fotóval, írással egyaránt foglalkozott, szerkesztett fotográfiai témájú televíziós műsort, szépirodalmi műveket és művészeti szakszövegeket fordított angolból.

2021. július 19.

Művészet és játék

Beszélgetés Balla András fotóművésszel

Hogy Esztergomban megmozdult valami majd félszázada a fotóséletben, s mára bizonyos tekintetben fotóművészeti központtá vált, ebben jelentős, organizáló szerepet vállalt Balla András fotóművész, illetve fotóalakulata, az STB-csoport, Sipeki Gyula és Tamási Péter. Balla András, az MMA rendes tagja, 1976-ban a fotóklub ifjaiból hozta létre az „Art Fotográfiai Stúdió"-t s az STB tagokkal meghirdették az új szellemű, képzőművészeket is aktivizáló, más utakat kereső fotográfusokat megmozgató EFB-t, az Esztergomi Fotográfiai Biennálét. Hosszú idő után új tárlata, kiállítási anyaga nyílik a két főre fogyatkozott STB-csoportnak is. Esztergomban már bemutatkozott a műegyüttes, s most Budaörs lesz soron, hogy végül a budapesti Fészek Klubban záródjon a kiállítássorozat.

2021. július 19.
Első Utolsó
// ]]>