„Zebegény, Képzőművészeti alkotóház"
Benyújtási határidő: 2015. november 3.

Nyílt építészeti pályázat zebegényi alkotóházra

A Magyar Művészeti Akadémia Építőművészeti Tagozata "Zebegény, Képzőművészeti Alkotóház 2015" megnevezéssel, nyílt, építészeti tematikájú pályázatot hirdet.
Egy egész évben működtethető alkotóház gondolata már sok éve foglalkoztatja a település vezető testületét. A Magyar Művészeti Akadémia Építőművészeti Tagozata pályázati felhívásával kíván lehetőséget adni a fiatal építészeknek, hogy a kiírásban részletezett két alapgondolat tárgyában építészeti hitvallásukat konkrét tervi és rajzi formában mutathassák meg a szakmai közönségnek és az építészet iránt érdeklődőknek, a tervpályázatokra általában jellemző konkrét megkötések nélkül.
A pályázat célja felvázolni egy olyan épületegyüttest, mely méltó lehet a karakteres településképbe történő elhelyezésre, és alkalmas képzőművészeti alkotóház céljaira, valamint egyéb témájú rendezvények, kisebb konferenciák befogadására, vagy akár csak szállás céljára.
A Magyar Művészeti Akadémia Építőművészeti Tagozata, valamint a tervezési program helyszínének virtuális otthont nyújtó Zebegény Község Önkormányzata nem kapcsolja a jelen felhívást bármely kivitelezés vagy közvetlen megvalósítás céljához.
Fontos hangsúlyozni, hogy a pályázati felhívás megjelentetése hátterében nem áll építési szándék, a valós helyszín mellett a funkció teoretikusnak tekintendő, mégis inspirálója lehet egy ilyen témájú jövőbeni közös gondolkodásnak. A pályázatok révén a telek beépítési módjával, a lehetséges tömegkapcsolatokkal, a fedett és nyitott terekkel kapcsolatban ugyanakkor a szakmai és laikus közeg is olyan gondolatokhoz juthat, melyek segítségül szolgálhatnak a telek jövőbeni, közösségi célú hasznosításához.

A felhívás és minden pályázati tudnivaló elérhető itt.
2015. szeptember 9.  |  pályázat