A Csíksomlyói passió zarándokútja

Megjelent és bemutatták a Csíksomlyói passió – Egy színházi előadás zarándokútja című kötetet a Nemzeti Színház és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes közös augusztusi csíksomlyói produkciójáról. A Magyar Művészeti Akadémia gondozásában napvilágot látott könyv nemcsak remek fotókat, hanem a Nemzeti Színház nagyszabású produkciójának alkotóival, színészeivel készült interjúkat, illetve irodalomtörténeti esszét is tartalmaz. Az előadás rendezője, Vidnyánszky Attila élete egyik legfelemelőbb eseményének nevezte a nyári, szabadtéri bemutatót, „amit ott kaptam, életem végéig elkísér" – hangsúlyozta ki újra. A 25 ezer néző előtt tartott előadás emlékezetes pillanatait most könyv is megörökíti.
A kötet december 13-i közönségtalálkozóval egybekötött bemutatóján a pünkösdi zarándoklat helyszínén tartott grandiózus előadásról Vidnyánszky Attila rendező, a Nemzeti Színház igazgatója felidézte: tudták, hogy életük fontos pillanatát élhetik majd át, egy megismételhetetlen eseményt. A legdöbbenetesebbek a csendek voltak" mondta. "Amikor egyszer csak elhallgatott minden. Ott ült a több tízezres tömeg, és egy pisszenést nem lehetett hallani." Az igazgató-rendező kiemelte, ott és akkor történelemmé vált a darab.
Az előadást a tervek szerint 2019. augusztus 19-én Esztergomban, a bazilika előtt is előadják majd. Szintén az ott élőket bevonva, a környék néptáncegyütteseivel, kórusaival együtt szeretnék bemutatni a produkciót.
A 2018. augusztus 18-ai Csíksomlyói passió című előadásról szóló kötet az MMA Kiadó gondozásában jelent meg. Kucsera Tamás Gergely, a Magyar Művészeti Akadémia főtitkára a bemutatón kiemelte: a kötet ugyanúgy, mint az alapját adó produkció létrehozása az MMA számos tagjához kötődik. Az MMA a kezdetektől törekedett arra, hogy dokumentálja fontos színházi produkciók létrejöttét, így olyan kötet született, amely a Csíksomlyói passió Nemzeti Színház-as előadásának útját a kőszínháztól egészen a szabadtéri színpadig végigkísérte.
Lukácsy György kötetszerkesztő elmondta: a könyvben az alkotókkal köztük Székely László díszlettervezővel készült interjúk mellett helyet kapott Medgyesy S. Norbert tanulmánya, Szász Zsoltnak, az előadás dramaturgjának írása és Böjte Csaba köszöntője is. A fotókat Benkő Imre és Eöri Szabó Zsolt készítette.
A kötetben az erdélyi előadásból vett szemelvények, a Berecz András által összeállított archaikus mesék és énekek mellett olvasható tanulmány a ferences iskoladrámákról, megszólalnak az előadás főbb alkotói, a rendező, a koreográfus, színészek, a fellépő kórusok tagjai és táncosok is. Az interjúkat Lukácsy György és Kornya István készítette.
A Csíksomlyói passiót tavaly tavasszal mutatták be a Nemzeti Színházban, az erdélyi előadás amelyet 25 ezer néző látott a Kis- és Nagysomlyó-hegy közötti nyeregben augusztusban ennek a produkciónak rövidebb, de több szereplővel megvalósított változata volt.
A passióban Péter apostolt alakító Rátóti Zoltán elmondta, a próbákon attól félt, hogy nem tud ellenállni a hely atmoszférájának, nehezen uralkodott érzelmein. Arra is rámutatott, a nyeregben mindent nagyobb, operai mozdulatokkal kellett előadni. „Amióta kint eljátszottuk, a színházi előadás is más, talán sűrűbb lett" – tette hozzá. A Jézust megformáló Berettyán Nándor szerint pluszhangulatot adott az előadásnak a csíksomlyói kegyhely.
Az előadásban 150 táncos, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes művészei és erdélyi tánccsoportok vettek részt. Az 50 tagú gyermekkórus énekesei Marosszékről és Böjte Csaba gyermekotthonából érkeztek. Hat zenész adta az élő kíséretet, fellépett a Nemzeti Színház társulatának 16 színésze és Molnár Levente operaénekes is. A produkció táncdramaturgja Zs. Vincze Zsuzsa, társrendező-koreográfusa Zsuráfszky Zoltán, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes vezetője volt.