Művészet az agyag kolostorából

Magyar és külföldi alkotók mintegy 290 képzőművészeti kerámiája szerepel a Kecskeméti Kortárs Művészeti Műhelyek - Nemzetközi Kerámia Stúdió csütörtökön megnyílt kiállításán Budapesten, az Iparművészeti Múzeumban.
A tárlaton a Kecskeméti Kerámia Stúdió mintegy 4 ezer műtárgyat számláló gyűjteményéből főként az elmúlt 18 évben készült kerámiákat mutatnak be. A tárlat legrégebbi alkotása Schrammel Imre 1978-ban készített Edénytanulmánya, a legújabb művészeti kerámiák pedig 2011-ben készültek. A magyar keramikusok közül többek között Márk Kornél, Geszler Mária, Túri Levente és Kun Éva, a külföldi alkotók közül mások mellett a japán Hosino Szatoru, a cseh Jindra Viková, az észt-orosz Szergej Iszupov és a belga Steyaert Frank munkáit mutatják be.
Takács Imre, az Iparművészeti Múzeum főigazgatója a kiállítás megnyitóján felidézte, hogy másfél évvel ezelőtt látogatott el kollégáival Kecskemétre, "ahol váratlanul művészeti szempontból is kiváló, óriási gyűjteményben találtam magam". Az 1978 óta folyamatosan működő kerámiaműhely gyűjteményében több mint 40 ország 799 művésze képviselteti magát - tette hozzá.
A főigazgató emlékeztetett arra, hogy a tárlatnak helyet adó Iparművészeti Múzeumban tartotta a Kecskeméti Kerámia Stúdió első átfogó bemutató kiállítás 1995-ben.
Halász János kultúráért felelős államtitkár megnyitóbeszédében kifejtette: a kultúrában az együttműködés komoly lehetőségeket tartogat és erre sok jó példa van. Hozzátette, hogy az országos nagy múzeumok már elindultak az együttműködés útján, saját gyűjteményeikből az ország több településén rendeznek kiállítást. "Ez fordítva is működik, erre példa a kecskeméti műhely mostani kiállítása is. A budapesti intézmények, mint például az Iparművészeti Múzeum is, befogadnak olyan gyűjteményeket és anyagokat, amelyek a fővárosban ritkán láthatók" - hangsúlyozta az államtitkár.
A Nemzetközi Kerámia Stúdió az 1970 és 1977 közötti években jött létre és máig Magyarország egyik legjelentősebb, folyamatosan működő alkotótelepe. A műhelyt a kezdetektől 2011 végéig Probstner János keramikusművész irányította. A műhely gyűjteményében 5 kontinens több mint 40 országból való művészek reprezentálják magukat.
A tárlat szeptember 1-ig tart nyitva az Iparművészeti Múzeumban.

A kormany.hu videója Halász János beszédéről:

2013. május 22.